Centrális pozíció?

Puzsér Róbert
>”A centrumértelmiség társutassága” címmel írt az Indexbe publicisztikát Puzsér Róbert, mintegy válaszul arra, hogy  a kommentelők komplett serege vádolja azzal, hogy a baj vele van: háborús pszichózisom nyomása alatt feladtam korábbi középponti pozíciómat, és a Nyugat elvtelen szolgálatába szegődött. Meg kell vizsgálni az előzményeket – mondja. A középre helyezkedés régi válasz a magyar történelem százötven éve tartó modernizációs válságára. A probléma unásig ismert: a tőkeszegény, félmodern, félperifériás Magyarország örökös lemaradásban van. Elitje a gondokra kétféle választ ad: a kisnemesi-mezővárosi hátterű jobboldal rezervátumba zárkózó, mélabús kesergést a magyarok kiszolgáltatottsága felett, aztán a paraszt deresre húzatását, amiért meg merte kérdezni, hogy az uraság miért nem tanult meg legalább egy idegen nyelven – ezzel áll szemben a jellemzően német és zsidó hátterű városi polgárság baloldali-liberális progressziója, mely amint lehetőséghez jut, a vidék valóságának ismerete és a türelem legcsekélyebb jele nélkül próbálja jobb esetben a Nyugat évszázadok alatt organikusan formálódott piaci, demokratikus és jogállami viszonyaita hazai körülményekre oktrojálni. Előbbiek amint a feudális előjogaikat fenyegető polgári-demokratikus gondolattól veszélyeztetve érzik magukat, bármilyen visszataszító birodalomnak hűséget esküsznek, amilyen Hitler Németországa volt a múltban, vagy amilyen Putyin Oroszországa a jelenben.  – Az utóbbiak amint a megváltó progresszió szolgálóinak hazudhatják magukat, bármilyen visszataszító birodalomnak a szolgálatába szegődnek, ahogy tették a múltban a Habsburg Birodalommal és a Szovjetunióval.
Az 1989-es rendszerváltáson a nyugatos progresszióhoz kötődő, féltudású magyar elit vezette át az országot, s csakhamar elindulni látszott a politikai váltógazdaság. Másfél évtizeddel később vált csak nyilvánvalóvá, hogy az elit egyik csoportja sem tanult a múlt hibáiból és bűneiből: politikájuk mindössze a hatalom megtartásának módszertanára vonatkozik, víziójuk nincs. Ekkor lépett elő az LMP, és sokáig úgy tűnt, hogy az általam is képviselt centrista gondolat nem szorul korrekcióra.  Egyenlő távolságot tart tőlük.Csakhogy a jelenkor centristái letagadják a nyilvánvalót, pedig az LMP elsorvadása intő jel volt: az évszázados harc mára lezárult, mert idővel a leghosszabb háborúk is véget érnek.
Orbán Viktor innovációja abból az egyszerű felismerésből táplálkozott, hogy ha a nép éhes, meg kell etetni – nemcsak étellel, hanem mézédes mítoszokkal. A magyarság száz éve éhezik, és száz éve nem számít, mit érez. Egyszer már kötött egy ilyen alkut Kádár Jánossal, aki nem mellesleg a Nyugat legfőbb ellenségét, az oroszokat szolgálta, és azt sem bánta meg – ezek után nem csoda, hogy Orbán Viktorral tart, amikor az szintén Moszkva szolgálatába lép. Jött valaki, aki újra felkínálta a legélhetőbb alkut, amit a magyarok ismernek, és ők áldásukat adták az elit egyik csoportjának végső győzelmére, csak legyen már vége a harcnak. Csakhogy Orbán Viktor nem akar békét: újra meg újra agyon kell döfnie az ellenzékét, mint Szent György a sárkányt – tizenkét évnyi teljhatalma után a vak is látja, hogy apró gyíkokra vadászik.
A jelenkori magyar politika fizikája: egyik pólust az Orbán-rendszer ciklusról ciklusra, kétharmadról kétharmadra növekvő óriásbolygója foglalja el a maga hatalmas gravitációs tömegével, amely magához hajlítja a közgondolkodást, az emberi szellemet és jellemet, egzisztenciákat vásárol fel vagy lehetetlenít el a magyar állam meg az illiberális elit teljes hatalmi és gazdasági erejével – az ellentétes pólust meg egy halom szeparáltan lebegő hulladék képezi, amelynek a legnagyobb darabja tagadhatatlanul Gyurcsány-alakú. Ezek közt kéne kicentizni az egyenlő távolságot? Ezen a Magyarországon komoly pofával azt állítani, hogy az Orbán-rendszer és hitvány ellenzéke, Oroszország és a Nyugat, a wokeness és az alt-right ugyanakkora bajok, amelyektől egyenlő távolságot kell tartani, gyávaság és hitvány rendszerkonformizmus. Jelzem, hogy az egykor függetlennek látszó centrista értelmiség mára az Orbán-rendszer körüli pályán kering.
Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor keresztelő Szent Jánosa mindenki másnál előbb reagált a nyugati szövetség elárulására, s kezdett mozgolódásba, miközben rohamosan végzi megélhetési politikusok csapatainak átléptetését és az ellenzék egybeolvasztását. Ha Orbán jól számol, és a háború Oroszország, a globális kultúrharc pedig az illiberális–autokrata rezsimek győzelmét hozza, Gyurcsány készen áll majd, hogy a neki alkotott karanténban a Bethlen–Peyer-paktum mintájára betöltse a parlamenti illúzióellenzék szerepét. Ha Orbán rosszul számol, és a Nyugat továbbra is erős és győztes marad, Gyurcsány készen áll majd, hogy a komprádorelit fejeként újra elfoglalja helyét a miniszterelnöki székben, és újrakezdődhet a 2004-től íródott történet, melynek a vége ismerős: Gyurcsány Ferenc megbukik, és Orbán Viktor visszatér.