Rohanunk, a hova is?

Jó lenne nem a forradalomba rohanni. De meddig tart ez a „megunják és hazamennek” csendje? Tegnap elfogadták az egészségügy átalakítását célzó törvényt. Amiről másutt – boldogabb régiókban – évekig vitatkoznak az érintettek, az itt kósza ötletekből napok, hetek alatt törvénnyé érik, hiába tiltakozzanak, obstruáljanak ellene érdekvédők, szakmai szövetségek, ellenzéki pártok. Kit érdekel?
És valóban, ettől az orvosok még gyógyítani fognak, az ápolók ápolni, csak éppen egyre kevesebben, egyre rosszabb körülmények között, egyre kiégettebben. Aki megteheti, az megy a magánegészségügybe, legyen az orvos vagy beteg. Akinek meg nincs annyija az annyit is ér. Úgy rázza le magáról az állam polgárai iránti felelősséget, mint kutya a vizet.
Miként teszi ezt a kiművelt emberfők képzésének kötelezettségével is. A 21. században Magyarországon csak a hitoktatók bérének emelésére jut a költségvetésből pénz, a közismereti tárgyak oktatóit fizesse meg az Unió. Ha meg a kényes gyomra nem veszi be, hogy az uniós adófizetők pénzét a miniszterelnöki klán nyeli le, akkor nézze tétlenül, ahogy egy – európai –„nemzet süllyed” el a szellemi sötétség mocsarába. A jövőnket, a gyerekek jövőjét veszik el ezzel.
Némely – állami iskolában – a szülők összefogtak kifizetik a tiltakozásuk miatt kirúgott tanárok bérét, csak tanítsanak tovább. Más, elit gimnázium havi hozzájárulást kér a szülöktől, hogy legalább wc papírra teljen a mosdókban. Kinek mennyije van annyit is ér, olyan körülményekre számíthat a tanulásnál a fővárosban is, a szegregátumokban is.
Ma a „tiltakozó diákoknapja” van. Reggel egyelőre annyi tudható, hogy 76 iskola jelezte a csatlakozást a magyarországi sok ezerből. Budapesten a Blaha Lujza téren a Vörösmarty gimnázium diákjai sztrájkolnak pár tucatnyian, 200-300 diák pedig lezárta a Szentendrei utat: szolidaritást skandálva.
Édes kevesen vannak. De talán bennük lesz több kitartás, mint a szüleikben, nem unják meg, nem mennek haza. Talán egyre többen lesznek, mert itt akarnak élni, tanulni, nem akarják szüleiket, otthonukat elhagyni, gyerekeit nagyszüleiktől megfosztva felnevelni. Ennek az országnak ők az utolsó reményei. (H.Sz.)