Posted by Béndek Péter
>A magyar társadalom — politológiai műszóval élve — anómikus (nomosz = törvény). A szót a rendezetlen, a produktív közös értékeket és cselekvőképességet nélkülöző politikai kvázi-közösségekre tartja fenn ez a szakma. Az ilyen társadalmak rendszerint elhúzódó válságokból robbanásokba, majd ismét elhúzódó válságokba tartanak anélkül, hogy a maguk erejéből kilábalni volnának képesek a kompetenciahiányos állapotukból.
Nézetem szerint a magyar társadalom öröklött anómiáját még mindig nem vesszük elég komolyan, mert a bolsevizmus ideje alatt elfedte ezt az állami irányítás, amiből a rendszer szétmállása anélkül szabadította ki a társadalmat, hogy a még régebbi múltban gyökerező anómiáját feldolgozta és enyhítette volna, ami így egy újabb állami irányítású kvázi-valóságba dönthette a kvázi-közösséget. Ez utóbbinak (a NER-nek) viszont a bolsevizmusénál gyengébb a modernizációs ereje, miközben az etnicizmusa révén még stabilabb paravánt épített az anómikus tehetetlenség elé.
Az utóbbira való reflexió hiánya mindössze politikai választás kérdésévé teszi az ország sorsát, ami valójában jóval súlyosabb kérdés ennél. (Az „ellenzéki” politikai pártok gondolati ereje egyébként is a nullához konvergál.) Az etnicizmus — ami már régóta nélkülözi a nacionalizmusok egykori termékenységét, és kifjezetten csak hatalmi-manipulációs instrumentum — olyan mélyen gyökerező politikai vallása ennek a népnek, ami az anómiára való termékeny reflexiót elnyomva mára az iszlámmal feltartóztatott észak-afrikai vagy a latin-amerikai típusú lemaradással fenyeget.
Címkép: Halász Géza – Banksy