Klasszikus honvédő háború

Posted by

Dr. Fülöp Botond

>A kezdet kezdetétől – vagyis attól a “különös, különös téli reggeltől” – fogva az a véleményem, hogy az orosz agresszió okaként az orosz “biztonsági érdekekre”, Oroszország NATO általi “fenyegetésére” és “bekerítésére” hivatkozó, a kormánypárthoz közel álló, illetve más, Oroszország irányában megértőbb álláspontot elfoglaló szakértők (pl. Stier Gábor) által nálunk is hangoztatott narratíva téves és hazugságon alapul.

Egyrészt ugyanis az oroszok pontosan tudták és tudják, hogy – atomhatalom lévén – senki részéről nem fenyegeti őket fegyveres támadás.
Most sem fenyegeti.
Másrészt azt is pontosan tudták s tudják, hogy a NATO kifejezetten védelmi célú szervezet, amiből az következik, hogy ha egy NATO-tagállam venné magának azt a bátorságot, hogy támadást indít Oroszország ellen – ugyan, melyik tagállam lenne ilyen merész? -, akkor a többi tagállam számára nem állna fenn semmiféle jogi kötelezettség egy ilyen háborúban a támadó oldalán részt venni.
Harmadrészt a NATO – a teljes infrastruktúrájával – már eddig is ott volt az orosz határok közvetlen közelében (balti államok, Bulgária, Románia). S végül azt is tudniuk kellett az oroszoknak, hogy a háborúval a semleges skandináv államok – Finnország és Svédország – semleges státuszának fennmaradását veszélyeztetik, vagyis “benne van a pakliban”, hogy a támadással nem a NATO meggyengülését, hanem éppen ellenkezőleg: annak megerősödését érik majd el.
Mint tudjuk, ez azóta be is következett, s hamarosan Szentpétervárt már nem hogy rakétákkal, de ágyúval, vagy puskával is lehetne lőni NATO-területről. Egy csatát tehát Putyin már mindenképpen elvesztett: a NATO erősebb lesz, mint valaha a történelme során.
A szegény, bekerített, fenyegetett és megalázott Oroszország narratívája, valamint a nemzetiségi kérdés ugyanúgy csak a porhintés volt egy minden értelemben jogtalan agresszió legitimitásának megteremtése érdekében, mint ahogy Hitler francia és csehországi háborúi esetében is az volt. Valójában az oroszoknak két faék-egyszerűságű céljuk volt, illetve van a háborúval.
Az első a regnáló ukrán hatalom megdöntése és helyette egy oroszbarát bábkormány létrehozása. Ezért vonultak először Kijev ellen. Azt gondolták, hogy már önmagában véve ez a fenyegetés is elég lesz ahhoz, hogy Zelenszkijék bedobják a törülközőt, felvegyék a nyúlcipőt, elhagyják a süllyedő hajót és az orosz tankok által körülvett Kijevben hatalomváltás következzék be. Logikus volt, hogy ezzel kezdték a háborút, hiszen ha ezen tervüket sikerül megvalósítaniuk, minden további katonai művelet megspórolható, mert majd az új ukrán hatalom maga intéz el mindent az orosz érdekeknek megfelelően. Ez a tervük azonban – mint tudjuk – a viszonyok rossz felmérése és az orosz titkosszolgálat téves helyzetértékelése miatt teljes kudarcba fúlt, a hatalomváltást sem katonai, sem pedig titkosszolgálati módszerekkel nem tudták elérni, ezért – céljukat feladva – hullahegyeket maguk után hagyva végül elsunnyogtak Kijev alól. Putyin ekkor tombolt egy sort, leváltott és letartóztatott néhány bűnbaknak megtett titkosszolgát és új, Szíriát megjárt ukrajnai főparancsnokot nevezett ki.
Putyin másik célja pedig egész egyszerűen az orosznak vélt dél- és kelet-ukrajnai területek annektálása. Sem több, sem kevesebb. Az első terv, vagyis egy új, oroszbérenc ukrán vezetés hatalomra jutattásának kudarca miatt ezt most már kénytelen ő maga megvalósítani, mégpedig a “klasszikus módon”, vagyis vérrel, vassal, fegyverrel.
Putyin háborúja ma már orosz szempontból egy klasszikus területszerző, ukrán szempontból pedig egy klasszikus honvédő háború, amilyet már számosat látott a történelem Xerxésztől Hitlerig. Sem nem több, sem nem kevesebb. Minden más csak duma.
Konzervatív rehabilitáció blog