Vélemény-terror a Parlamentben

Posted by

Aszalós Sándor
>”Az állampárt megbüntette azokat az ellenzéki képviselőket, akik az alaptörvény kidobásáról beszéltek. Konkrétan Kövér László minősített alkalmatlannak parlamenti tisztség viselésére egyes képviselőket, lazán lehúzta nevüket a listáról, így nem is szavazhatott róluk a parlament.
A bajszos közjogi méltatlanság eddig megelégedett azzal, hogy a parlamentben cenzúrázott önkényesen, most a fideszes alaptörvény bírálatát (miután a választási kampányban rengeteg szó esett ennek a fércműnek a közjogi érvénytelenségéről) a jogi határok átlépésének, az alkotmányos rend elleni uszításnak minősítette, és eldöntötte, hogy ez, mármint a véleménynyilvánítás mostantól pozíciók megvonásával büntetendő. Úgy, hogy a Kövér által ebben a kontextusban emlegetett Büntető törvénykönyvben nem is szerepel ilyen passzus.
Egyeseket ezért, másokat meg azért szívatott meg a házelnök elvtárs, mert arra is felhatalmazta magát, hogy eldöntse: az illető nem elég elhivatott a betöltendő pozícióval járó munka iránt. Jegyezzük fel tehát a konszolidáció jegyében: 12 év után megértük, hogy a Fidesz és külön Kövér László nyíltan és szégyentelenül pozíciók megvonásával büntet ellenzéki képviselőket. Igen, A VÉLEMÉNYÜK miatt.”