Aki nem retrót írt

Zajácz D. Zoltán nem zöldfülűként vágott bele a regényírás nagy kalandjába. Sikeres médiakarrierrel a háta mögött az elmúlt években vidéki pedagógusként írta és jelentette meg első két regényét, a Véres Balatont (amit korábban már ajánlottunk olvasóink figyelmébe), és folytatását, a Haragos Balatont. Az őszre trilógiává bővülő sorozatról beszélgettünk a szerzővel egy pertu-kávé mellett április elején, a Magvető Caféban.

Amikor az első kötet megjelent, azt gondoltam, hogy Zánka, Úttörőváros, Nemzetközi Gyermekév, krimi, elsőkönyves szerző – jól hangzik. Kérjünk a kiadótól egy recenziós példányt, de ne vállaljunk kötelezettséget arra, hogy írunk is róla. Azután elolvastam, és azt mondtam, hú, ez igen! (Nem pontosan ezt mondtam, de ilyen értelemben…) Nemcsak az érdekel, hogy miért lesz valaki élete derekán kiadónál megjelenő szerző, hanem az is, hogy előtte mi történt. Ritka az igazán jól megírt, szórakoztató magyar krimi. Ezek a regények meg azok.
Nem túl az ötvenen jutott eszembe, hogy író legyek. Csak előtte egyszerűen nem volt rá időm. A híres szentesi irodalom–dráma tagozatos gimnáziumba jártam, Bácskai Miska bácsiék „istállójába”. Mindenki a drámára figyelt inkább, mert azt gondolták, hogy mindenki színésznek készül. Ezt rendszeresen meg is kérdezték tőlünk (Nyáry Krisztián is oda járt), de én már középiskolás koromban is író akartam lenni. Aztán magyar–filozófia szakra jártam a debreceni egyetemre, ahonnan elcsábított a média. Ez végül úgy 25 évig tartó full time job lett, napi 16-18 óra. Ha az ember szerelemből is csinálja, akkor mellette nincs időd arra, hogy írj. Így aztán az írást félretettem. Arra gondoltam, hogy ha majd lesz az életemben egy nyugisabb időszak, előveszem. Különböző okok miatt megváltam a médiától, elkezdtem tanítani. Akkor látszott, hogy most lesz erre időm, és úgy döntöttem, megírom életem első könyvét. Az evidens volt, hogy krimi lesz. Olvasóként is nagyon szeretem a műfajt.

Miért a fiatalkorunkat választottad, mint időszakot?
Többen mondták, hogy hú, milyen ügyes vagyok én, hogy mekkora marketingfogás ez: nyolcvanas évek, retró, Balaton, amit mindenki imád, gyilkosság, emberrablás, profilozás. Meg hogy minden együtt van ahhoz, hogy ez egy szerethető regény legyen, amit az emberek visznek, mint a cukrot. De nekem eszembe se jutott, hogy leülök, és írok egy retró krimit. Persze, hogy jó visszaemlékezni a fiatalságunkra, de igazából olyan krimit akartam írni, amiben nincsenek olyan modern eszközei a nyomozóknak, mint manapság. Ma már könnyebb nyomozni. A mobiltelefon cellainformációjából lehet tudni, hogy éppen hol tartózkodsz. Tudható, hogy a bankkártyádat hol használták. Akkoriban nem volt DNS-vizsgálat, és nem volt mobiltelefon sem, amin bármikor el lehetett érni valakit. Még a vezetékes telefonra is éveket kellett várni. Nem voltak térfigyelőkamerák, amik ma könnyen lebuktatják az embert. Ehhez vissza kellett mennem pár évtizedet. Ha már pár évtizedet utazunk, akkor egy olyan korszakot választottam, ami számomra fontos, meghatározó időszak volt, a középiskolás és egyetemista korom. A retró kifejezéstől egyébként irtóztam, bár nyilvánvaló volt, hogyha lesz kiadóm, ők biztosan ebben fogják látni a marketing lehetőségét. A könyv tetejére rá is van írva, hogy retró krimi, ami ellen sokáig tiltakoztam. A mi generációnknak azért érdekes, mert vissza lehet menni az ifjúságunkba, szinte érzik az akkori illatokat. Meglepett, hogy sok fiatal is olvassa. Nekik ez nemcsak történelem, hanem mivel a Kádár-korszak utolsó éveiről nem sokat lehet olvasni, ebből megtudhatják, hogy a szüleik generációja milyen világban élt és hogyan. Igyekeztem persze a korszak egyfajta látleletét adni, megmutatva a társadalmi hátteret is. Nagyon vigyáztam a korhűségre is, az utcanevekre például, de persze ez fikció. Szerintem a legelképzelhetetlenebb az, hogy a profilozás akkor még Amerikában is gyerekcipőben járó módszerét egy országos rendőr főkapitány engedte volna alkalmazni. A Balaton meg személyes élmény. Minden évben Zánkán nyaraltunk a szüleim cégének a vállalati üdülőjében, ami az Úttörőváros telekszomszédja volt. 1975-től arra vágyakoztam, hogy én is eljussak oda. Aztán 1979-ben (a Nemzetközi Gyermekévben, amikor a Véres Balaton is játszódik) a megyei Kazinczy-verseny győzteseként táborozhattam ott. A fővárosi nyertes egyébként Csonka Pici volt, akivel egy szobába kerültünk.

Hogy kötöttél ki a General Press kiadónál, amelyik korábban csak külföldi szerzők könyveit adta ki? Magyar szerzőkkel a Líra-csoport más kiadói szoktak foglalkozni. Leginkább az érdekel, hogyan segítette a szerkesztő a munkádat, hiszen a GP nem erre van berendezkedve. Nagyon másfajta munka egy fordítás szerkesztése, mint egy eredeti műé.
Megnéztem, kik foglalkoznak a műfajjal, kik fogadnak kéziratokat, és elküldtem 8-10 kiadónak. Egy helyről utasítottak el, a legtöbbtől még visszajelzést sem kaptam. Két pici kiadó vállalkozott volna a megjelentetésére, de azt nem szerettem volna. Nem csak azt akartam, hogy elmondhassam, megjelent a könyvem (és nem magánkiadásban, mert az ciki, feltételezik, hogy nem akarta kiadni egyetlen kiadó sem, mert biztos rossz), de nem tud róla senki. A pici kiadók nem tudják igazán eljuttatni az olvasóhoz a könyvet. Akkor inkább maradjon asztalfiókban. Amikor a General Press jelezte, hogy érdekli őket a könyvem, már tudtam róla, hogy eddig csak brit és amerikai szerzők krimijeit és romantikus regényeit adták ki. Viszont nagy kiadó, szinte minden héten jelenik meg új címük. Tudtam, hogy én leszek ott az első magyar szerző, és gondoltam, ez talán presztízskérdés is nekik. Sokan gratuláltak is a kiadónak is, hogy végre adtak ki magyar szerzőt, ráadásul egy elsőkönyvest. Arra számítottam, hogy reklámozni is megfelelően fogják. Végül rengeteg marketingtámogatást kaptam, talán a felére számítottam. A második kötetnél még több ötlet van, arra is építeni fognak, hogy a Balatonnál fogyott a legjobban az első könyv – persze ott külön is reklámozták –, olvasói levelekből tudjuk, egész családok olvasták el a balatoni nyaralás alatt.

A médiában szerzett tapasztalatok alapján elég magabiztosnak érezted magad ahhoz, hogy ne tarts a magyar szerzőkre szakosodott szerkesztő hiányától?
Fogalmam sem volt, hogy milyen szerkesztők vannak. Úgy voltam vele, hogy elkezdjük a közös munkát, és ha nagyon nem megy, majd kitalálunk valamit.

• Olvass bele!

Mennyire volt szigorú a szerkesztőd?
Kiss Béla személyében ragyogó szerkesztőt kaptam. A legelső levélváltásunk idején meg akartam ölni. Mondtam a feleségemnek, hogy meg is van a következő krimim témája: egy kiadói szerkesztőt fognak elvágott torokkal találni valahol, és folyik a vér a klaviatúrán. (Ezt aztán Bélának is elmeséltem a Könyvhéten, nagyon jót nevetett rajta.) Írt nekem egy levelet, hogy gratulál, nagyszerű krimit írtam, lebilincselte, de az alábbi 17 pontban felsorolná, hogy mitől lehetne ez még jobb. Először azt gondoltam, hogy ezt én nem csinálom meg. Három napig duzzogtam, aztán megint elővettem az e-mailt, újra elolvastam, és kezdtem megbarátkozni a dologgal. Azzal nyert meg végül, hogy azt javasolta, a könyv kezdődjön az ötödik fejezettel, mint prológussal. Mielőtt elküldtem a kéziratot a kiadóknak, pont ezen gondolkodtam, mert nem volt elég ütős az eleje. Így azt gondoltam, hogy egy hullámhosszon vagyunk. Persze voltak kisebb harcok is, de egyre jobban működött. A második könyvvel feleannyi idő alatt készen voltunk. Ő ismerte az összes háklimat, meg én is tudtam, hogy ő hogyan gondolkodik. Nagyon fontos, hogy van valaki, aki kívülről látja a könyvedet. Te belülről látod, te írtad, és kell valaki, aki felhívja a figyelmet arra, amit te nem veszel észre. Persze kicsit tartottam is attól, hogy annyi mindent akar majd megváltoztatni, hogy már olyan lesz, mintha nem is én írtam volna. De nem így történt. Keveset kellett változtatni, viszont javasolta, hogy legyenek sokkal rövidebb fejezetek. A Véres Balaton eredetileg 13 fejezet volt, 52 lett, minden helyszínváltás új fejezet. Ez nagyon jót tett a neki. Egy fejezet tulajdonképpen egy jelenet. Mondták többen, hogy filmszerűen van megírva, ami nyilván a tévés múltamból is következik. Ezért lenne könnyű megfilmesíteni is. Sok olyan olvasói levelet kaptam, amiben kérdezték, hogy lesz-e belőle film. Sokan az Ötvös Csöpi-filmeket látják benne viszont. Azt is kérdezték, kire osztanám a szerepeket. Fogalmam sincs, de Adorján Mátét például a fiatal Bálint Andrásról mintáztam, és nem tudom, van-e ilyen karakter a mai fiatal színészek között. Bogdán főhadnagy szerepe viszont tökéletesen ráillene Nagy Zsoltra.

A kötetet trilógiának tervezted. Készen van már? Én nagyon várom. És mire készülsz utána?
Szeptemberben jelenik meg a harmadik kötet, a Dermesztő Balaton, a Könyvfesztiválra. Nincsen még kész, csak nagyjából. Július 1-ig kell leadnom a kéziratot. Későbbre terveztük, de annyira sikeres volt az első kötet, és jól fogy a második is, hogy előre hozták. Persze megkérdeztek, hogy készen tudok-e lenni vele addigra. Az első kötet nyáron, a második ősszel játszódik, a harmadik téli történet lesz – részben erre utal a címe is. Lesz negyedik kötet is, de mivel trilógiának készült a sorozat, ez egy előzménytörténet lesz, Adorján Máté első sikeres nyomozása – az tavasszal játszódik majd. Aztán szívem szerint elbúcsúznék a hőseimtől. Most szeretnék egy napjainkban játszódó krimit is írni, ezt a kiadó vezetői is támogatják. Egy dolgot kértek: ha el is búcsúzunk a hőseimtől, ne öljem meg őket. Bobby-t is nagyon nehéz volt feltámasztani a Dallasban, és ha erős az olvasói nyomás, akkor lehet, hogy lesz ötödik meg hatodik vagy tizedik rész. De most úgy érzem, nem szeretném, hogy skatulya legyen. Nem szeretnék az az író lenni, akiről azt mondják, hogy „tudod, ő az, aki ötvenvalahány évesen kezdett írni, és ezeket a balatoni retró izéket írja a Lauráról meg a Mátéról”. Tudom, hogy ennél többre vagyok képes. De maradnék a műfajnál. Biztosan tudnék írni akár egy jó posztmodern regényt, csak nincs kedvem hozzá – mindig szórakoztató regényeket akartam írni. Tudom, hogy a szépirodalom rút kisöccse a krimi, de ezt is lehet jól művelni. Én jó krimiket akarok írni, ennyi.

Megtartod-e hobbinak a tanítást?
Inkább az lehetne a kérdés, hogy megtartom-e hobbinak az írást, abból ugyanis még a legsikeresebbek se tudnak Magyarországon megélni. Persze a pedagógusfizetés sem magas, de azt hiszem, biztosan a pályán maradok még, szívesen tanítok. A médiába semmiképp nem akarok visszamenni, az nem működik ma független negyedik hatalmi ágként. És ideje annak is, hogy a szakmában jöjjenek a fiatalok, az én generációmnak félre kell már állnia.

Zajácz D. Zoltán: Haragos Balaton
General Press, Budapest, 2022
312 oldal, teljes bolti ár 3490 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 2792 Ft,
e-könyv változat 2399 Ft
ISBN 978 963 452 5790 (papír)
ISBN 978 963 452 5806 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Két keletnémet lány 1980 nyarán a Balatonra utazik. Füreden megismerkednek egy magyar egyetemistákból álló társasággal, akik meghívják őket a fővárosba. Nemsokára el is indulnak Budapestre autóstoppal az újdonsült barátaikhoz, ám sohasem érkeznek meg…
Három évvel korábban egy csepeli gimnazista lány Zuglóba indul a barátnőjéhez. A Boráros téri HÉV-megállóban látják utoljára, ahol beszáll egy autóba, és nyoma vész.
Vajon ugyanaz az ember rabolta el őket? És ha igen, miért? Mi történhetett velük? Életben vannak még egyáltalán? A nyomozást vezető Adorján Máténak ezekre a kérdésekre kell megtalálnia a választ. Ebben most is segíti pszichiáter kedvese, Lendvay Laura, aki igyekszik megrajzolni az elkövető – vagy elkövetők – bűnügyi profilját. A végkifejlet azonban mindannyiukat meglepi…

Zajácz D. Zoltán huszonöt évet töltött a médiában. Dolgozott Friderikusz Sándor mellett szerkesztőként, volt több vidéki lap főszerkesztője, de a híradós műfaj meg a kereskedelmi rádiózás sem állt tőle távol. (…) Kondor Vilmos Budapest Noirjához hasonlóan