Posted by >Hogy mi miatt vonzódik ily erősen népünk kevéssé szeretett vezére nagy orosz barátjához – ennek magyarázatáról leginkább mindenféle sumákságok szoktak eszünkbe jutni: a maffia orosz összefonódásairól, a maffia-vagyonok orosz áttételeiről, vagy éppen az orosz titkosszolgálatoknak a magyar („szuverén”???) államba való beépüléséről. Nem hinném, hogy mindezek alaptalanok lennének, de azt igen, hogy a pult alóli játékokon való spekuláció homályban tartja azt is, ami eléggé világos OV Putyin iránti vonzalmáról.
Nevezetesen az, hogy Orbán épp úgy nem képes és nem hajlandó Ukrajna nemzetállamkénti szuverenitását elfogadni, ahogyan Putyin sem. OK, Kárpátalja és az ottani magyarok ügye kispályás mérkőzés az ukrajnai milliós orosz anyanyelvű kisebbséghez képest, de a mi vezérünk is ugyanazt feltételezi, mint nagy barátja a háború megindítása előtt: ahogyan Putyin azt várta (?). remélte (?), hogy az ukrajnai oroszok felszabadítóként, virágesővel várják majd az orosz csapatokat, úgy a mi vezérünknek is az a kényszerképzete, hogy, ha ő tenné ugyanezt, akkor Kárpátalja is virágesővel, felszabadítóként fogadná a magyar csapatokat. Hogy a kárpátaljai magyar kisebbség, az nem „igazi” része Ukrajnának, hogy legfeljebb kényszereknek alávetve magukat, saját maguktól nem az ukrán állam fennhatóságát, az ukrán törvények hatalmát fogadják el magukra nézvést irányadónak.
Most tegyük is félre azt a vonalat, hogy ez a „bevonulós-háborúzgatós” gondolatkör mennyiben koherens az összes többi hasonlóhoz, hanem, (a Putyinhoz hasonló mentalitás felismerésén túl) inkább azt a kérdést tegyük fel, hogy OV ilyen képzetei
1. mennyiben valósak, és
2. mennyiben általánosan osztottak a hazai nacionalista eszmei világban, és mennyire erősítik OV legitimitását?
1. Valószínű, hogy OV alapvetően téved abban, hogy Kárpátalja a magyar honvédségre felszabadítóként tekintene, de, tévedése nem „ugyanaz” mint Putyiné. OV tévedése szimplán abból származik, hogy Kárpátalja már jó régóta nem magyar, a magyarság Kárpátalján is erős kisebbségben van. Az viszont egy izgalmas kérdés, hogy vajon ez az ottani magyar kisebbség, ez felszabadítóként tekintene-e a magyar katonaságra? – és erős a gyanúm, hogy legalábbis egy jelentős része igen. Amiben döntő szerepe lehet annak a következetes „kisebbségpolitikának”, amely az oda szánt támogatásokkal, azok átláthatatlan, a hazaival azonos léptékű korrupcióival az ukránok és a magyarok közötti ellentéteket szították, a magyar kisebbségeket az ukránokkal szembe akarták fordítani. Ennek vannak társadalmi, ténybeli alapjai is (mondjuk, a kárpátaljai magyarok lehet, hogy még a Szovjetunió idején oroszul megtanultak, de, ukránul nem beszélnek, a nyelvtörvény túlhajszolásához ez valós alap), ám a politikai sz@rkavarás motívuma azért erősebbnek látszik.
De, mintha olybá tűnne, hogy a dolog működik: a kárpátaljai magyarok számára Ukrajna épp úgy ellenség, ahogyan az oroszok is azok, hogy mondjuk a magyar anyanyelvű katonák bevonulásához semmilyen hazafias pátosz nem tapad, hanem, csak az, hogy „ezek a gaz ukránok háborúba viszik a fiainkat”. A magyar kisebbség már-már jelentéktelenül kicsi ahhoz képest, mint amekkora nagy ország Ukrajna – viszont, kétség kívül, sem nyelvileg, sem egyéb kapcsolatrendszerében nem integrálódott az ukrán társadalomba, pláne az ukrán államba.
2. Azt hiszem, ezzel válaszoltam a második kérdésre is: bár kifejtve és kimondva nem, de eléggé jól érzékeltetve ez a fajta nem is ambivalencia, hanem inkább ukrán-ellenesség és Putyinizmus-rokonság „érzete” jön át a magyar kormány kommunikációjában – és, miután ennek semmiféle érzékelhető alternatívája nincsen, ezért át is hatja a magyarországi hozzáállásokat: a magyar lakosság tán nem ennyire Putyin-párti, de legalábbis, mondjuk az EU, a NATO vagy az Ukrajnával szolidáris nemzetközi közhangulat markáns hozzáállásához képest: ambivalens.
Azt hiszem, hogy az teljesen OK, hogy OV putyinizmusát, a nyugat és a kelet közötti választás felelősségét helyes hangsúlyozni a kampányban. Másfelől, mint oly sok más kérdésben, itt sem jelenik meg semmilyen pozitívan kifejtett alternatíva (mondjuk a kárpátaljai magyar kisebbségekről), ami meg tán baj. Nem valamiféle konzisztens kisebbségpolitika kifejtésére gondolok, de, azért néhány elv kimondására talán igen.
Végül… lehet, hogy a kérdés mára aktualitását veszítette. Az EU tagországokban élő kisebbségek helyzete kisebbségként konszolidálódni látszódik: Szlovákiában, Erdélyben, otthon jobban élnek, mint ahogyan idehaza élünk, eszükbe sem jut határrevízióban és irredentizmusban gondolkodni, egyre otthonosabban rendezkednek be a kisebbségi létbe. Az EU-n kívüli kisebbségek (Vajdaság, Kárpátalja) gazdasági, kulturális elitje már régen átjött a határon, elitek nélkül a kisebbségi lét fenntarthatatlanná vált, és, már tényleg csak a politikai, szavazatvásárlós homokozókká váltak. Most lehet, hogy ez a folyamat le is zárul, egyszerűen azzal, hogy a fiatalabb, munkaképes kárpátaljai lakosság a háború elöl menekülve átköltözik Magyarországra, a magyar kisebbség praktikusan felszámolódik Ukrajnában.
Hülye egy világ, mondhatom…