A Facebook jobb híján lett a nyilvánosság zászlóshajója?

Posted by

Zöldi László
>A jelek erre utalnak. Egy heti rovatba évtizedek óta keresem az idézhető (korhangulatot
árasztó, közérzetet jelző) mondatokat. A merítési lehetőség elég nagy, érdeklődésem
megoszlik körülbelül száz orgánum között. A tizes évek fejleménye, hogy a Facebook
fokozatosan tört előre.

Az évtized elején legalul kezdett, a közepén eljutott a derékhadba. A Népszabadság kivégzése
idején, 2016-ban például 61 mondatot találtam benne. Egy év múlva azonban már 128-cal
került az élmezőnybe, azóta a második és első helyen tartózkodik. Tavaly lett első 211
mondattal. Szellemi fejlődését úgy foglalnám össze, hogy a Fidesz terjeszkedésével
párhuzamosan vesztették el fórumukat a publicisták, és leltek digitális buborékra a
kereskedelmi alapon működő Facebookon.

Feltűnt, hogy a tavalyi termésben, mintegy másfél ezer mondatban gyakran képviseltette
magát a magányosok klubja. Szinte kizárólagos megjelenési lehetőségük lett az a fránya
Facebook. Őket ugyanis nem fogadta kitörő örömmel az úgynevezett elkötelezett sajtó, amely
közvetve vagy közvetlenül kapcsolódik kormánypárti és ellenzéki pártokhoz. A Facebook
erőssége épp az, amit a fogyatékosságának tartanak. Azt mondják róla, hogy azért nem sajtó,
mert a benne megjelenő írásokat senki sem szerkeszti. De hát épp ez az! Van egy furcsa
szerzőtípus, aki akkor érzi magát elemében, ha az jelenik meg, amit megírt. S ha már kiszorult
az első (hivatalos) nyilvánosságból, adódik a Facebook.

Röpke felsorolás azok nevével, akiknek csipkelődő, csúfondáros, elgondolkoztató,
korjellemző, szellemes megjegyzéseire rendszeresen számíthattam. Andor Mihály, Asperján
György, Ágoston Hugó, Balla D. Károly, Bauer Tamás, Bognár László, Bruck András,
Domokos Lajos, Giczy György, Haraszti Miklós, Korbely György, Lánczos Vera, Lévai Júlia,
Nagy Bandó András, Parászka Boróka, Rapai Ágnes, Raskó György, Révbíró Tamás, Sándor
Erzsi, Somogyi Zoltán, Szekeres István, Szele Tamás, Szombathy Pál, Veiszer Alinda, Veress
Jenő, Wisinger István.

Nem vagyok abban a helyzetben, hogy idézett megnyilvánulásaikért fizessek. De ha volna
rájuk pénzem, talán el se fogadnák. A legutóbbi években megszokták, hogy honorárium
nélkül dolgozzanak a magyar szellemi élet első számú publicisztikai műhelyének, a szeretve
gyűlölt Facebooknak.

Tíz mondat a Facebookról

A Facebook ma a legprogresszívebb jelenlét, amivel az ember eljuthat az olvasóhoz. (Jónás
Tamás költő, Vasárnapi Hírek, 2012. április 7.)

A Facebook nem más, mint egy nagy szalon. (Csepeli György szociálpszichológus,
Klubrádió, 2013. december 6.)

A Facebook-oldalamat úgy kezelem, hogy az én nappalim. (Veiszer Alinda műsorvezető,
Index.hu, 2017. szeptember 18.)

A hangosbemondón és a stencilen túllépve a mobiltelefon és a Facebook lett a fegyverek
fegyvere. (Tamás Ervin újságíró, 168 Óra, 2019. február 7.)

A Facebook nem sajtótermék, ugyanis nem szerkesztik. (Szele Tamás újságíró,
Forgókínpad.hu, 2019. május 20.)

Számomra a fészbuk az egyetlen hely, ahol a véleményem elmondhatom. (Cseresnyési László
nyelvész, Facebook.com, 2019. november 6.)

Ez az oldal egy Facebook-oldal, nem sajtó. (Parászka Boróka újságíró, Facebook.com, 2021.
május 30.)

A közösségi tudás szétáramlását elősegítő platform. (Batka Zoltán újságíró, Népszava, 2021.
október 6.)

A Facebook egyfajta zászlóshajóként a központi hírcsatorna. (Szalay Lajos Tamás újságíró,
Népszava, 2021. december 4.)

A Facebookon kihozzuk nagyjától nullára a meccset. (Karácsony Gergely ellenzéki politikus,
ATV, 2022. január 6.)

Médianapló, 2022. január 8.