December 6., Miklós napja

Fábián András
>Olvasom Kocsis Tamás kitűnő megemlékezését Aczél György halálának évfordulójáról. Éppen ma 30
éve, hogy „Kádár nagy kultúr-politikusa” eltávozott körünkből.
(https://ujnepszabadsag.com/2021/12/05/tamogatott-turt-tiltott/)
Kocsis Tamás azt írja: „…tetszik, nem tetszik, amit tett, ahogyan tette – magyar kultúratörténetet
alkotott a 20. század második felében. S ez önmagában elegendő ok arra, hogy írjunk, beszéljünk,
vitázzunk róla és életművéről.” Maximálisan egyetértek minden egyes leírt szóval.
Aczélt utólag megítélni könnyű. Aczélt utólag is nagyon nehéz megítélni. Bár harminc éve nincs
közöttünk, mégis a keze nyoma ott maradt, és máig érezhető mindazon, amit mi kultúrának
nevezünk. Mi több, még élnek azok is nem kevesen, akik nekik köszönhették, köszönhetik, hogy
lettek valakik. Aczél ugyanis ösztönösen felismerte a tehetséget, és tudta, hogy hogyan kell
pofozgatni, lökdösni, hogy ez a tehetség kibontakozzék, szárba szökkenjen. Ez néha sikerült is.
Egyetlen emléket tudok felidézni, ami köthető Aczélhoz. Életemben egyszer jártam valami hivatalos
ügyben a Pártközpontban (Fehérház). Volt annak egy eligazítója, ahol gondos kormányőrök
többszörösen ellenőrizték, hogy a belépni szándékozó valóban beléphet-e, nincs-e nála fegyver,
robbanóanyag, esetleg Molotov koktél. Tisztességesek-e a szándékai, jó elvtárs vagy rossz elvtárs.
Nem tudom, hogy ezt ők hogyan tudták ellenőrizni, de gondolom erre is megvoltak a megfelelő
vonalak. Mondom, ott üldögéltem a váróban, egyedül, már kb. fél órája, amikor arra lettem
figyelmes, hogy belép Csurka István, aki akkor már jónevű drámaíró volt. No, mondom, társaságom
lesz mindjárt. Csurka azonban széles-jókedvűen csak odaintegetett az ügyeletes tisztnek és annyit
röffentett oda neki: „Aczélhoz”. Nyílt a biztonsági zár, semmi igazolvány, semmi ellenőrzés. Mintha a
sarki presszóba ugrott volna be egy felesre a jónevű szerző.
Én még vártam közel húsz percet, mire bejutottam ahhoz, aki magához rendelt, hogy
meghallgathassam a letolást, amiért akaratlanul is sikerült az ő tyúkszemére lépnem. Szóval érdemes
volt kibekkelni azt a közel egy órát az életemből.
A Döglött aknákat Major Tamással és Kállai Ferenccel én talán háromszor is láttam a Katonában. A
rendszerváltás után nemrégiben még felvételről is megnéztem. Jó darab, szórakoztató,
elgondolkodtató. Csurkáról meg tudjuk, amit tudunk. Élőben másodszor és utoljára egy könyvhéten
láttam, akkor már közismert volt róla, amit 1989-ig csak egy szűk kör tudott: elvakultan
szélsőjobboldali és véres szájú antiszemita. Egyedül üldögélt a sátorban, várta, hogy dedikálhassa
valakinek valamelyik művét. A villanyoszlopnak támaszkodva, ráérősen figyeltem egy darabig.
Kisvártatva egy ápolatlan férfiú, olyan hatvan év körüli, kissé támolyogva cserkészte be Csurkát
magának, kezében egy Magyar Fórummal. Csurka unottan aláírta. Később valaki egy könyvét is elé
tette. Más sátraknál sorba álltak az emberek. Csurkára láthatólag már senki nem volt kíváncsi.
Az elmúlt harminc évnek is megvoltak, megvannak a maga tehetségei. Aczél, mint említettem,
felkarolta azokat, akikben látott valamit. Most már nem is tudom, milyen régen, de harminc éve
biztosan, nincsen magyar kultúrpolitika. Pártpolitika van, kultúrkampf van, „kikitgyőzle” van. Az
utolsó 12 évben pedig már „lipsibolsi” (SIC!) szemét kontra igaz magyar kultúra van, ami lehetőleg
erdélyi, lehetőleg a szerző köthető a széljobbhoz, nota bene a náci ideológiához. Még jobb, ha van
némi felcsúti kötődése is a témának. Sajtó- és propaganda-háború van. Orbán-életrajzok vannak és
szerzők, akik állami dotációból hirdetik a vezér sosemvolt hőstetteit. Meg kell szüntetni (!) a
„lipsibolsi” (SIC!) túlburjánzást a magyar „kultúrában”. Ez a kultúrharc lényege. Ilyen-olyan
akadémiákkal odaláncolni, kifizetni, lefizetni. A kultúrát politikai hatalmi tényezővé degradálni.
Demeter Szilárd. Megszüntetni és elfelejteni Esterházyt- Ki az az Erdős Virág?! Kiszorítani Kertész Ákost egészen Kanadáig. Parti Nagy Lajos vállalhatatlan, Závada az egykönyves szerző. Napestig
sorolhatnánk a mai magyar irodalom legjavát. Demeter Szilárd lenne az új Aczél György???
Legjobbjaink Orbán felkentjénél már a tűrt kategóriából is kiszorultak. Demeter, a tisztességtelen
középszer, meg teszi a dolgát – utasítás szerint. Ezért kapja a magas zsoldot.
Tényleg, jut eszembe, az elmúlt néhány évben még mindig nem tűnt fel senkinek, hogy Kertész Ákos
mennyire megelőzte a korát az igazság kimondásával?! Hogy is volt csak:”A magyar genetikusan
alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot
követ.” „De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy
szikrányi lelkiismeret-furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy
boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla,
hogy le fogják szúrni.” Ebből néhány csökött széljobbos agyáig csak a genetikusan alattvaló jutott el,
az is elferdítve. Nem, mintha a tiszta szó értelmezése egyébként megoldható feladat lett volna ezek
számára. Olyannyira nem, hogy az író ettől kezdve magyar földön minden egyéb volt, csak
tisztességes ember nem. Megfenyegették és tettleg is bántalmazták, mielőtt önkéntes emigrációba
kényszerült. Pedig Kertész Ákos 2011. augusztusában csak azt írta le, már-már látnoki pontossággal,
ami mára valósággá vált – az Orbáni szélsőjobboldali diktatúrát.
A bölcs Kertész Ákos inkább elment. Pedig a valóságot nem lehet becsapni. Az van, amit ő (és előtte
József Attila) ki is mondott. Aczél, a bölcs, már harminc éve végleg elment. A magyar irodalom és
költészet 80%-a pedig – ha így megy tovább – repül a kukába. Valóban megengedhető, hogy ez
legyen a 21. század magyar kultúra története?! Egyébként reggel megjött a Mikulás…