Posted by Gábor György
>Napjaink politikafilozófiai elmélete – szerencsére – egyértelműen visszatérni látszik az ebből a szempontból sokáig megkérdőjelezett arisztotelészi hagyományhoz, amely általában beszél az államformákról, így például a diktatúráról. Mert Arisztotelésznek igaza van: a diktatúráknak és persze a többi államformának van általános jelentése, szubsztanciális vagy esszenciális összetevője és tartalma, amelyek aztán az idők során különböző arculatokban vagy öltözetekben mutatják meg magukat. Ám hiába a különbözőség, a diktatúra attól még diktatúra, oszt boldog karácsonyt kívánok!
>Napjaink politikafilozófiai elmélete – szerencsére – egyértelműen visszatérni látszik az ebből a szempontból sokáig megkérdőjelezett arisztotelészi hagyományhoz, amely általában beszél az államformákról, így például a diktatúráról. Mert Arisztotelésznek igaza van: a diktatúráknak és persze a többi államformának van általános jelentése, szubsztanciális vagy esszenciális összetevője és tartalma, amelyek aztán az idők során különböző arculatokban vagy öltözetekben mutatják meg magukat. Ám hiába a különbözőség, a diktatúra attól még diktatúra, oszt boldog karácsonyt kívánok!
Apróság, de itt van a mi futsalos külügyminiszterünk, mint előénekes, s nyomában a megszokott bérsajtó, egy repedt fazék recsegő-ropogó, ráspolyos hangú, ám a vezérszólamot engedelmesen követő visszhangjával. Egyszerűen semmi különbség, pont az a hangnem, ugyanaz a lelkesedés és büszkeségtől dagadó kebel, meg persze ócska és mindenkit hülyének néző, leépült agymenés, mint mondjuk az ötvenes évek legpéldaadóbb időszakában. Szijjártó és nyomában az engedelmes repedt fazekak most arról zengedeznek, hogy mekkora nemzeti siker, stadionok és foci győzelmek, kijutottunk az EB-re, meg a Nemzetek Ligája, hú meg ha, továbbá mindenki elmegy a fenébe, aki stadion-ügyben szólni mert, mert a lényeg, hogy ott lesz a gigászi Lovrencsics meg az orbitális Hangya az EB-n, szóval nagy nemzet lettünk megint, „újra merünk (!!!) nagyok lenni”, írja a plajbásszal elementáris viaskodást folytató pennavirtuóz, és – mint azt tudjuk – „a foci nem élet-halál kérdése. Több annál” – mondja az anál jó ízléssel, a Covid legtermékenyebb idején és így tovább, elvégre idézni sem szükséges, minden kínos mondata hónapokkal hamarabb tudható előre. De nem csoda, a repedt felmosó vödör is csak azt visszhangozza, amit a gazda beleordított.
A diktatúrák és a diktatúrák kis anyacsavarjai tökéletesen ugyanazok, Arisztotelésznek ebben is igaza volt. Ugyanezeket a mondatokat írták és üvöltötték el és ugyanezek a mondatok visszhangoztak az akkori repedt felmosó vödrökben Rákosi pajtás idején is. Szóról szóra. Volt persze egy kis különbség: Rákosi korának magyar csapata a világ legjobbja volt, végigverte az egész földkerekséget, VB-döntőt játszott, míg a maiak kétségtelenül legyőzték Izlandot, meg a törököket, jó-jó, az oroszoktól kikaptak, de aztán döntetlent játszottak velük.
De csak azért, hogy a nagy közös esszenciáról vagy szubsztanciáról is szóljunk egy szíveset: azzal, hogy Puskás baromian bevágta vagy Kocsis bebólintotta, vagy azzal, hogy Ausztriából hazajött a Szoboszlai és berúgta, vagy azzal, hogy Németországból hazajött a Gulácsi és kivédte, nem tudom, hogy megfigyelték-e, de sem a Rákosi-rendszer nem lett jobb egy fikarcnyival sem, sem az Orbán-rendszerben nem kezdtek el egy fikarcnyival kevesebbet sem lopni a haverok, akiknek szeme előtt persze rögvest megjelentek minden falusi libalegelőn az új stadionok, hogy most is adassék minden megyei párttitkárnak (és persze minden megyéspüspöknek) szép és nagy és hozzájuk illő focistadion.
Sajnálom, hogy mindezek után ünneprontó leszek, meg hát a „belvárosi értelmiségi hisztikéje meg ajvékolása” (hogy a repedt fazekakat újra megszólaltassuk), hiszen mi – tudvalevő – szociológiailag máshonnan jöttünk (special thanks to Orbán Viktor), de én továbbra sem vagyok képes kauzális összefüggést felfedezni a foci pillanatnyi helyzete és az államrezon között, leszámítva persze a repedt fazekakat.
Camkép: Kocsis fejel