Posted by Bojár Iván András
Gyönyörű férfi volt. Hercegi alkat. Magas, karcsú, akárcsak festményeinek alakjai. Mióta láttam, figyeltem messziről tisztelve, mindig valami betegség gyötörte.
Arcán, testén, tekintetén ez az élethosszon zajló küzdelem hagyott nyomot. Képein sokszor mintha a saját arca köszönt volna vissza: hol apa, hol férj vagy Krisztus figurájából nézett ki Szentandrássy István.
A festmények előtti világból ő most végleg belépett vízióinak misztikus terébe. A magyar cigányoknak, ahogy a zenében, van valami sajátos világuk a festészetben is. Más mint a többségi magyaroké. Egyedi látásmódjuk, ahogy a képekhez, a mesékhez, legendákhoz, belső látomásokhoz viszonyulnak. Mediterránabbak, misztikusabbak mint nem cigány hazai kortársaik.
Ilyen volt Szentandrássy is. Amit képviselt, mesterétől, Péli Tamástól sajátította el. Így most az éji sötétben immáron három állócsillag szikrázik a cigányok egén: Balázs János, Péli Tamás és most Szentandrássy István csilaga. Bárcsak tudnám, hogy kiálthatnék cigányul utána: Isten veled, nyugalmat, békét, örök csendet neked!