Hiperaktív szélhámos

Ágoston Hugó

A publicista olykor azért izgul, nehogy a témáját lelőjék, elírják előle, mielőtt ő közzétenné. Most valahogy nem izgultam, pedig már szinte hete annak, hogy a bukaresti fellebbviteli bíróság hivatalosan is megerősítette: Traian Băsescu együttműködött a Szekuritátéval. Valamilyen rejtekhelyről előszedett jelentései buktatták le. Nem tudni, miért kerültek elő csak most, és hogy vannak-e további terhelő dokumentumok.
Hányszor megírtam, és hányszor kiosztottak, amiért megírtam!
Nem volt könnyű széllel szemben méltatlankodni, amikor az ország értelmiségi elitjét bűvölte el a hiperaktív szélhámos, beleértve a magyar értelmiség egy részét is. Indokoltnak tartottam indulatomat, hiszen ez a politikai csúcsragadozó a legmélyebb kétségbeesésbe kergetett nem is magával a „játékos” voluntarizmusával, csalásaival, amelyeket lassan már számon tartani sem lehetett, hanem azzal, hogy mások nem háborodtak fel mindattól, ami számomra napnál világosabbnak tetszett. Ezek a mások pedig nem csupán a politikai hívei, hazai és nemzetközi támogatói (cinkosai?!) voltak, hanem százezrével jóhiszemű emberek, igen, a magyar választók többsége is, ugyanakkor a tájékozódást és tájékoztatást szakmaként gyakorló kollégák, szerkesztők, újságírók, buzgó mócsingok.
Traian Băsescu féktelen hatalommániájában, kíméletlen bosszúvágyában tíz év alatt mindent szétvert, amit szétverhetett. Ismert a vezető politikusnak ez a típusa: konfliktuskereső, mindent erőből old meg, mindig nyernie kell, nem tárgyal az ellenféllel, nem válogat az eszközökben. Most már számomra nyilvánvaló, hogy mindezt csakis a titkosszolgálatok embereként tehette meg.

„Mérlege” nyomasztó, bűnlajstromát hosszan lehetne sorolni: a Rouen kikötő hajóinak felgyújtásától a román kereskedelmi flotta eladásáig; választási csalásaitól EBA lánya és a saját európai parlamenti tagságáig; cinkosságban Monica Macovei igazságügyi miniszterével bábfigurák kinevezésétől az igazságszolgáltatás élére az ügyészállamig; az embertelenül túlzó fizetéscsökkentéstől a hajmeresztő korrupcióig, amit az intézményeket megszálló katonáinak mintegy szabadrablásként megengedett. Harminc éven át hazudott, lezüllesztett, bemocskolt mindent, amihez csak hozzáért, államelnökként egyetlen jó dolog nem fűződik a nevéhez. Legnagyobb, pokoli találmánya azonban az volt, hogy felismerte és mesterien alkalmazta a kettős beszéd, a blöff, a tolvaj kiált tolvajt taktika politikai hatékonyságát. Meghirdette a korrupció elleni kérlelhetetlen harcot – ő, a korrupt. Elítélte a kommunizmust – ő, a volt diktatúra bizalmasa. „Kiszabadította” a szekus dossziékat – ő, a szekus. Annyira biztonságban érezte magát. Holott a csalás (szinte) mindig kiderül.
Erkölcsileg már rég megbukott. Most megbukott a törvény ítélőszéke előtt is. Persze egyszerűen azért, mert besúgó volt, nem kerül börtönbe (tudunk pártelnökről, aki nem csak fizetett besúgó volt, de még gyilkolt is, élete alkonyán pedig Traian Basescu utóda államelnöki kitüntetésben részesítette…), csalásért viszont kerülhet: érdekből hazudott, amikor eskü alatt azt nyilatkozta, aláírásával alátámasztva, hogy nem volt szekus. Nem is egyszer, hanem ötször: 2004-ben és 2009-ben elnökválasztáskor, 2016-ban, amikor szenátor lett, majd 2019-ben az európai parlamenti választások előtt; legkorábban 2004-ben, főpolgármesterként, amikor rágalmazási pert indított Mugur Ciuvică politikai elemző ellen, aki elsőként tárta fel Băsescu koszos múltját, elindítva a folyamatot, amely most a Petrov fedőnéven működött szekus besúgó végső leleplezéséhez vezetett.
Képzeljük csak el, nem szédülünk bele, hogy ez a politikai útonálló egyszerűen nem lehetett volna Bukarest főpolgármestere, Románia elnöke (kétszer is), szenátora, most pedig európai parlamenti szenátora? Külön kérdés, hogy korábbi néppárti támogatói most mit szólnak ehhez az egészhez… Különösen ahhoz, hogy a kis Petrov a semmiből kiemelte – az illetékes szakmai testület, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács, a CSM negatív véleményezése ellenére! – és kinevezte országos főügyésznek, majd a Korrupcióellenes Ügyészség élére Laura Codruţa Kövesit…
Talán érezhetnék elégtételt, most, hogy a királyról hivatalosan is kiderült, hogy meztelen, és remélem, börtönbe kerül, talán újra előveszik más bűncselekményeit is. De csak undort érzek. És haragot, mert ha ő nem bolondítja el az országot, akkor az én életem is másképpen, jobban alakul. Tíz évig hazugságban éltünk. Tíz évünk elveszett, visszahozhatatlanul.
Az egész történetnek ugyanakkor van egy szála, amelyet nem lehet elvarrni, ami történelem marad akkor is, amikor Traian Băsescu már mindenen túl lesz. Ez a román értelmiségi elit esete Traian Băsescuval. Olyan kiválóságok, szellemi nagyságok dicsérték agyba-főbe és védték „rágalmazói” ellenében a durva lelkű, kulturálatlan, iskolaellenes bajkeverőt, mint Andrei Pleşu, Horia-Roman Patapievici vagy Mircea Cărtărescu és még sokan mások, nem is beszélve Gabriel Liiceanuról, aki a leggusztustalanabb hízelgő volt mind közül. Ők voltak a hangadók, a személyi kultusz ápolói – hű legitimálók, akiknek a tekintélye elsöpört minden kétkedést és kétkedőt.
Mi lehetett a titka Traian Băsescunak, hogy tapasztalt, képzett, tehetséges írókat, művészeket tudott maga mellé állítani, meggyőzni? Valószínűleg az, hogy tehetségesen hazudott. Van ilyen. Ragaszkodásuk okai talán talán a múltban keresendők.
De lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy miután ő maga és a rendszere egyszerűen legitimitását vesztette: a királycsináló titkosszolgálatok, a dossziék urai, az elvtelen médiavezérek, volt tanácsosai és ivócimborái, a „minél rosszabb, annál jobb” stratégái tovább éltetik a szörnyeteg szellemét. De legalább Basescu értelmiségiei hallgatnak.