Posted by Szilágyi Szabolcs
Harminc évemben, 1961-től agyondohányzott szervezetem 1997-ben két életveszélyes fenyegetést kapott. Az első, másodpercekig tartó agyi érgörcs volt. Nyíregyházi nyaralásunkon, a Jonatán Rádió oxigén-fosztott stúdiójában történt.
Kellemes, zenés beszélgetés volt ez Lengyelországról. A műsorvezető kolléganő kérdésére válaszoltam volna, ám emberi hang nélkül, partra vetett halként tátogtam. A zene takarásában kiléptem a jó levegőre, az ijedelmet egy pohár vízzel leöblítettem.
Hetek múltak el ezután, amikor varsói lakásunkban megismétlődött a jelenet. Most Ági leányom kérdésére változtam tátogó hallá.
Ki tudja, hogy és mikor ért volna véget pályaívem a föld felszínén, ha feleségem rám nem parancsol. Még aznap a varsói Chopin Zeneakadémián kötöttünk ki. Nem zeneterápiáért kopogtattunk. A lengyel rendszerváltás után lesoványodott állami apanázs miatt a muzsika egyeteme különféle cégeknek adta bérbe a földszinti helyiségeit, néhány szobában pszichiátriai rendelő is helyet kapott.Mossakowski docens vett kezelésbe. Asszisztensnője a fejemre pakolt mindenféle drótot, vagyis az elektorenkefalográfot. Az agyműködést fürkésző EEG a dokival együttműködésben megnyugtatott, hogy nincs nagy baj. Két, leheletnyi agyérgörcshöz volt szerencsém, s hogy szerencsém volt, sejthetem, mert a halál nyomtalanul átugrott a fejem felett. S akkor így szólt Mossakowski docens: „Ugye dohányzik?”
Költői kérdés volt, a feleletet akkor is tudhatta, ha csak a nikotintól sárguló ujjaimra pillantott. A következő kérdésre is tudta a választ: „Van önnél cigaretta?” Dohányosnál ne lenne?! Nem mertem bevallani, hogy napi három csomag a dózisom, kettőre hazudtam le, de a rutinos orvos korrigált: „Akkor az három!” Kérte, adjam át neki öngyújtómmal együtt a zsebemben lévő fél doboz Marlborót. „Csak megőrzésre kérem, itt lesz a fiókomban…”
Nem tartott felvilágosító előadást a dohányzás ártalmairól. Ehelyett ilyesmit mondott: ”Kérem, ha tőlem kilép, ígérje meg becsszóra, hogy nem vásárol új csomagot, inkább jöjjön vissza és vigye el innen a fiókomból”. Azután, hogy a furcsa dialógust lezárja, hozzátette: „Ha visszajön érte, akkor a cigarettája és az öngyújtója mellé adok önnek egy névjegykártyát. Megtalálja rajta az egyik varsói temetkezési vállalkozás címét. Rám többé nem lesz szüksége. Válasszon ki magának egy koporsót vagy egy csinos kis urnát…” Huszonkét év múlt el azóta. A fél doboz Marlborót ma is őrzi a zeneakadémiai rendelő asztalfiókja.