Posted by Gellért András
Irénke csendes asszony. Szerény fizetéssel ugyan, de békében lehúzott negyvenkét évet a tésztagyárban. A nyolctojásos csigatésztáért felelt, hogy mindig sárga legyen, minőségi, a zacskó pedig ne szakadjon ki. A tészta sárga volt, minőségi, a zacskó pedig sosem szakadt ki. Egyszer sem. Amikor utolsó munkanapján Irénke beállt az automata mellé, majd lemeózta a gépből kijövő nyolctojásost, a kollektíva megtapsolta, utána pedig kisebb ünnepséget tartottak a tiszteletére. Nyugdíjba vonulása alkalmából megkapta Kert Tivadar amatőr helytörténész, A tészta története című könyvét, amit az üzem minden tagja dedikált, kivéve a szerzőt, aki nem volt brigádtag, továbbá, sajnálatos módon néhány évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt.Irénke, az ünnepség végén elköszönt a lányoktól és az üzemvezetőtől, a cégtulajdonos 22 éves fiától, majd felült a váltó nélküli dinamós Csepeljére és hazabiciklizett. Lassan ment, mintha szándékosan húzná az időt. Igaz, normális ember sosem siet a pokolba. Vacsoraidőben ért haza. A konyhában égett a hatvanas izzó. Levette a kiskabátját, majd belenézett férje parázsló tekintetébe. Béla azonnal támadásba lendült, mintha egész nap erre várt volna.– Mi ez a szarság? Betont baszol elém bazdmeg?
– Tészta. Túrós.
– És ki a faszom eszi ezt? Mert én nem, bazdmeg.
– Friss a túró, Béluskám – próbálta nyugtatni az urát.
– A dákóm friss, azt szagolhatod bazdmeg, nem ezt a fost amit elém baszol.
– Bélám, ne kiabálj velem.
– Ki a fasszal kiabáljak? A tésztával?
Irénke élete évekkel ezelőtt változott meg. Az ő drága Bélája, a világ legszelídebb embere 2010 tavaszán vetkőzött ki emberi mivoltából. A választások másnapján káromkodott először és azóta képtelen emberi hangon beszélni.
– Basszák meg mind – ennyit mondott aznap reggel, de Irénke nem tulajdonított különösebb jelentőséget ennek a mondatnak. Mindenkinek lehet nehéz napja, nyugtatta magát. Sajnos azonban Béla azóta nem képes normálisan beszélni. Már voltak pszichológusnál, jósnőnél, a polgármesternél, csináltak agyi CT-t, de nem találtak magyarázatot erre a megváltozott idegállapotra. Irénkének azt mondták, ez népbetegség, tiszta ideg mindenki, és mások még mocskosabb módon beszélnek, de hogy mi váltja ki, nem jöttek rá. Adtak ugyan tablettát, és gyógyteát, de semmi hatása.
– Béluskám, bevetted a nyugtatód?
– Mit basztatsz a nyugtatóval? Hagyjál már élni bazdmeg.
Irénke így élt hát napról napra, hónapról hónapra, évről évre, a választások éjszakája óta, az egykoron kedves és drága Bélájával, aki vélhetően megőrült. Munkája, pénze nincs, nem érdekli már semmi, csak a káromkodás. Az lenyugtatja. Ennyi maradt neki.
Pár hónappal később Irénkével is történt valami. A következő választások másnapján, a hírek után az asztalra csapta a tésztás bödönt.
– Zabálj bazdmeg,.
Béla ekkor felnézett az asszonyára. Ismét a régi fény csillogott a szemében. Az élet szép – gondolta magában.
Tényleg az. Őrülten szép.
Részlet a Befalazott lélekből