Márki-Zay Péterről: Ország-ismeret, kötelező tantárgy

Serény Péter
Baloldali fejcsóválás ide, feltehető jobbos tükör-gyanakvás oda: a hallgatólagos, de tényleges megállapodás működött. A Fidesz, a vásárhelyi sasfészkében, látványos vereséget szenvedett el. A sok kis lúd, libasorban, szépen egy irányban szavazva: igen, legyőzte a „disznót”. Eközben azonban, előkerült az MSZP (akkor épp, még legerősebbnek vélt, baloldali ellenzéki erő) soraiból valaki, aki elkezdett ügyködni azon, hogy ezt a hallatlan, sőt „természetellenes” összebújást megtorpedózza. Ki tudja, miféle ösztönzésre, kiknek az anyagi támogatásával, jelöltette magát és elindult, hogy a reá szavazók céduláin, mint afféle „szocialistának” hazudott banánhéjon, elcsússzon a csendes közös jelölt, meg az egész, politikai oldalt sutba dobó, csak a diadalra hajtó társaság.