Mit veszíthettem volna? Kifejezettem keresem és kedvelem azokat a könyveket, amelyek könyvekről, könyvesboltokról, írókról szólnak, Az írók titkos életében pedig mindezek fellelhetőek. Egy visszavonult író meg egy kezdő, egy régi kis könyvesbolt és több regény, egy a regényben íródik, több olyan, ami meghatározó a történet szempontjából. Illetve még ennél is kicsit bonyolultabb a helyzet, amikor megpróbáljuk megfejteni, hogy ki ír kiről. Az író játszadozik az olvasóval, mint macska az egérrel, amire csak a sokadik csavar után jövünk rá.
A némiképp félrevezető fülszöveg felvillantja a történet keretének egy részét. Nathan Fawles, a visszavonult sikerszerző egy kis szigeten él. Hogy miért vonult vissza, a regény egyik nagy rejtélye. A Provence partjainál található képzeletbeli szigetet a szárazfölddel csak egy ritkás kompjárat köti össze. Agatha Christie is tökéletesnek találta volna egy Poirot-történethez. Raphaël Bataille, a kezdő író azért érkezik a szigetre, hogy Fawles-szal elolvastassa többszörösen visszautasított első regényét. Amíg becserkészi áldozatát, munkát vállal a sziget könyvesboltjában, a Skarlát Rózsában. Nemcsak ő próbál találkozni az irodalmi remetével, hanem egy ifjú hölgy, Mathilde Monney is, akinek a szándékai már nem ennyire egyértelműek. A szigetet a hatóságok elzárják a külvilágtól, amikor fához szögezett holttestet találnak (amit nem partra sodor a tenger, mint azt a fülszöveg állítja), ettől a pillanattól kezdve pedig minden adott egy régimódi „bezárt szoba rejtélye” típusú nyomozáshoz.
Musso azonban folyamatosan az orránál fogva vezeti műve olvasóját. Egyik csavar követi a másikat, és hamar rájövünk arra, hogy a gyilkos megtalálása csak apróság egy nagyobb játszmában. Húsz évvel korábbról további halálesetek sejlenek fel. Ahogy mondani szokták, van ebben a sztoriban minden, mint a búcsúban. Családirtás, délszláv háború, mindenféle rokoni kapcsolatok, szerelem, árulás, tehetség és önfeláldozás, no meg egy vízhatlan fényképezőgép, ami Hawaiinál esik a tengerbe, majd Tajvanon keresztül jut el a francia partokig. A leendő olvasónak nem árulok el túl sokat azzal, hogy itt minden mindennel összefügg, a szereplőket pedig meglepő kapcsolatok fűzik össze.
Ha egyszerűen krimiként vagy thrillerként olvassuk a regényt, alighanem csalódunk. Lendületes, magával ragadó a történet, de – és ezt több olvasója is megjegyezte (moly.hu) – talán túlzottan is sok benne a csavar. Musso odáig merészkedik, hogy leírja: „És ugyan melyik író ölné meg a mesélőjét nyolcvan oldallal a végkifejlet előtt?”. Nem is ott teszi, csak 50 oldallal a vég előtt. Mire erre a pontra eljutunk, már hallhattunk Fawles és a könyvkereskedő, Patrice Verneuil szájából néhány sarkos véleményt írókról, irodalomról, de legfőképp az olvasókról. Ezek után (de legkésőbb az idézet mondatnál) az ember belső radarja jelezni kezd: csúnyán át lettünk verve.
Musso egy interjúban azt mondta, a regényeit több szinten lehet olvasni. Ezt egészen biztosan. A felszínen ott a krimi, sőt krimik, alatta a szerző véleménye az olvasókról általában, kicsit mélyebbre ásva pedig ott egy egész irodalmi panoptikum. Nem akarom a mű valamennyi rejtett vagy kevésbé rejtett utalását felidézni, szinte biztos, hogy nem is találtam meg valamennyit. Agatha Christie-t már említettem, a szerző kisebb könyvtárnyi ihletőt sorol fel Shakespeare-től Umberto Ecóig, s főhőse, a világtól elvonult, az írással egyik napról a másikra felhagyó szerző pedig szinte archetípusnak számít. A közelmúltból megemlíthetjük Gabrielle Zevin regényét (Egy könyvmoly regényes élete) vagy John Grisham művét, a Camino-szigetet. Hogy ezek közül mi ihlette ezt a 2019-ben íródott regényt, nyilván sosem fogjuk megtudni. A „mire gondolt a szerző” kérdést pedig iskolás korom óta utálom. Így csak azt mondhatom, olvasás közben meg-megálltam, és folyamatosan próbáltam figyelni arra, hogy Musso hol ver át. Addig halmoz csavarra csavart, hogy a közhelyes jelenetek sorából valami egészen egyedi bontakozik ki, és kellemes olvasmányélményt nyújt (a nyavalyás…). Mivel franciául nem tudtam volna elolvasni, csak hálás lehetek Sárközy Éva remek fordításáért is.
Guillaume Musso: Az írók titkos élete
Fordította: Sárközy Éva
Park Kiadó, Budapest, 2020
236 oldal, teljes bolti ár 3950 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3160 Ft,
e-könyv változat 2590 Ft
ISBN 978 963 355 6344 (papír),
ISBN 978 963 355 6351 (e-könyv)
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
Felejthetetlen olvasmány, szenzációs irodalmi kirakó, amely akkor válik igazán ördögivé, amikor az író az utolsó darabot is a helyére illeszti.
1999-ben, három kultuszregénnyé vált művel a háta mögött a híres író, Nathan Fawles végleg leszámol az írással, és visszavonul a Földközi-tenger partvidékének közelében fekvő, csodálatos és vad Beaumont-szigetre.
2018 ősze. Fawles az elmúlt húsz évben egyetlen interjút sem adott. Regényei azonban változatlanul rabul ejtik az olvasókat. Mathilde Monney, egy fiatal svájci újságírónő a szigetre utazik, hogy megfejtse a titkot.
Guillaume Musso, a kortárs francia irodalom legnépszerűbb szerzője, legalábbis ezt mutatják az eladási adatok, továbbá az is, hogy a nem egészen 50 éves szerző műveit több mint 40 nyelvre fordították le eddig. Az írók titkos élete a tizenhatodik regénye, egyben a tizedik magyarul is megjelent kötet. Tudom, hogy számos rajongója van, ám én csaknem szűz szemmel olvastam. Első magyarul olvasható regénye, az És azután… csalódás volt, nem is próbálkoztam többet a szerzővel egészen mostanáig, amikor többen is a figyelmembe ajánlották ezt a rövid, de annál csavarosabb történetet. Nem tévedtek, szerettem.