Rózsa Gyula
Emlékmeghatározási gyakorlat művészettörténész hallgatók számára. A bejárati Parmigianino még könnyű feladat, ott a variánsok céduláján a pármai mester neve, csak az Önarckép domború tükörben címet kell hozzáadni, de a többi műnél nem segít felirat az azonosításban. Martin C. Herbst kiállításán megfejtendő Raffaello parafrázis, Bronzino variáns, másik Parmigianino és Pontormótól az Alabárdos arcképe; utóbbi Dillmann Vanda szíves közlése.
Rózsa Gyula
Kedvcsinálónak ott a bejáratnál az A kéreg ritmusa 11. Hagyományosnak tetsző erdőrészlet, aljnövényzet, magasra nőtt fenyők, az egyszerre bágyadt és diadalmas ellenfény szecessziós nosztalgiákat ébreszt.
Herman Levente realizmusa aztán a törzsrészletekben mintha folytatódnék. Az A kéreg ritmusa 07. csonkolt ágai ellenére csupa zöld moha és napsütés meg árnyék, az A kéreg ritmusa 20. szürkésszáraz, repedezett és holt, az A kéreg ritmusa 26-on kéregbe vésett szövegek, köztük cirill betűk. Igaz, az A kéreg ritmusa 17-en (mindig ez a cím, elégedjünk meg mostantól a sorszámmal), egyszóval, igaz, hogy a 17-en világítóan kék a fatörzs, a 18-on meg a 19-en megmagyarázatlanul maradó semleges sávok akadályozzák a természeti élményben való feloldódást, és első pillantásra az is nyilvánvaló, hogy a hivatkozott sebes-vésett törzsek sem kerülhetnek erdőben-ligetben olyan szorosan egymás mellé.