Nem számít, mit gépelt le Manci néni

Lázár Gergő

“Azok a Gyurcsányék beszélnek, akik mindig csak elvettek az idősektől. A Gyurcsány-kormány alatt sorozatos rezsiemelés volt, nem pedig rezsicsökkentés és rezsiutalvány, ahogy most, és még elvettek egy havi nyugdíjat is. A Fidesz-KDNP kormányzása óta a nyugdíjak vásárlóértéke 10 százalékkal emelkedett. Az idősek életét az elmúlt években rezsicsökkentéssel, a legfontosabb élelmiszerek áfájának csökkentésével és Erzsébet-utalvánnyal is segítettük. Most 9 ezer forintos rezsiutalványt is kapnak a nyugdíjasok, és ősszel várhatóan újra nyugdíjprémiumot is tudunk fizetni, mert szeretnénk, hogy az ország jó gazdasági teljesítményéből az idősek is részesüljenek.”
Ezt a sablonszöveget a Fidesz valamelyik titkárnője küldte el az MTI-nek. Az ügy apropója annyi, hogy Gréczy Zsolt a DK nevében azt kérte az állampárttól, hogy kössék a reálbérek növekedéséhez a nyugdíjemelést.

Moldova: nagy balhé lesz

Moldova György író volt tegnap este Rónai Egon vendége az ATV Egyenes beszédében. A beszélgetés apropóját a szerző Kegyelemkenyér című könyvének harmadik kötete adta.Moldova szerint minden párt össze-vissza ígér a nyugdíjasoknak, és a szépkorúak nagy része azért szavaz a Fideszre, mert azt remélik, hogy majd az unokáiknak jobb lesz

%d bloggers like this: