Egy alkalommal, csodák csodája, feltűnt egy lány a folyosónkon. Méghozzá Husz Irén, a nyolcadikos lányosztályból, aki azidőtájt az iskola legjobb „nőjének” számított. Dénes meglátta, és döntött: „Fogadjunk, hogy megfogom a mellét!” Arra már nem volt idő, hogy a fogadást megpecsételve bárki tenyerében csaphatott volna, mert Irén éppen mellé érkezett.
Furcsa érzések kerítik a hatalmába az embert, amikor átlépi egy egyébként zárt intézet küszöbét. Szorongás és kíváncsiság vegyesen. Egy számára ismeretlen világ veszi körül, amit azért szeretne jobban megismerni, de ehhez sokkal több időre lenne szükség. Aztán megnéz egy fotókiállítást, és úgy érzi, sokkal többet tudott meg erről a zárt és képzeletében nem túl barátságos környezetről, mint amire számított.
Mindent megmozdít a mester. Nagyon régóta ismerem Halász Gézát. A képeit nézve eszembe jutott valami: miért van az, hogy a Géza mindent szétszed, ami a keze ügyébe kerül vagy eszébe jut, aztán újra összerakja?
(A képen Kerstock Károly lovasa mozdul meg.)