Cseh méreggyártás

Milos Zeman cseh köztársasági elnök csütörtökön bejelentette, hogy Csehországban előállítottak és tároltak olyan Novichok nevű, vegyi fegyvernek számító mérgező anyagot, amilyennel megmérgezték Szergej Szkripal ezredest, a britekhez átállt orosz hírszerzőt és lányát. A Barrandocv cseh TV-nek adott nyilatkozatában a cseh államfő kijelentette: „Tudjuk, hol és mikor állítottunk elő és tároltunk kis mennyiségű Novichokot. Nem akarunk képmutatók lenni! Nem szabad hazudnunk”.
Mint ismeretes, Theresa May brit miniszterelnök Oroszországot vádolta meg Szkripalék megmérgezésével, és erre való hivatkozással orosz diplomatákat utasított ki Nagy-Britanniából, továbbá beszüntette a felső szintű kapcsolatot Moszkvával. Lépését egy sor NATO-állam követte, szolidaritásból vele az állítólagos „orosz agresszió” miatt. Orosz források szerint Novichok nevű idegmérget Csehországon kívül, Nagy-Britanniában, Szlovákiában és Svédországban is előállítottak a 90-es években. Kínossá váló helyzetében a brit kormány hírzárlatot rendelet el a mérgezési ügyben, s hetek óta nem jelennek meg hírek Szkripalék megmérgezéséről. (Békekör)

Mit akar a cseh erotikus párt?

Az immár csak egykori Népszabadság általában komoly újságnak számított. Erre rácáfolandó került sor évvégente a legnagyobb példányszámú politikai napilap humorforrásainak a megnyitására. A külföldi tudósítók – mint az alábbi sorok szerzője is – lazább írásokat küldtek. A mellékelt cikk az újság 1994. szilveszteri számában jelent meg, a bemutatott párt ma is működik.

%d bloggers like this: