Orbán Viktor első titkárnője meséli – Orbánról

Rám sem nézve közölte: ők az ország szempontjából kiemelkedően fontos munkát végeznek, így nem engedheti meg egyetlen munkatársának sem azt, hogy mindenféle gyermekápolási ügyek miatt hiányozzak. Annyi időt sem hagyott, hogy megszólaljak s már közölte is: a továbbiakban nem tart igényt a munkámra.

Hetvenöt év felett nem jár az új gyógyszer?

A nyugdij.info szerint hosszú várakozás után végre hazánkban is elérhetővé váltak a legújabb onkológiai szerek. A 15 új gyógyszer nagy mértékben hozzájárulhatna a betegek gyógyulásához, de a tüdődaganat elleni két új hatóanyagnál várhatóan életkori korlátozás lép majd életbe, és a 75 év felettieknek nem jár majd ez a legmodernebb terápia.

Ne menj suliba!

Már több mint 28 ezren jelezték érdeklődésüket a Facebookon a január 19-re meghirdetett “Ne menj suliba!” elnevezésű diáktüntetés iránt. A megmozdulást három diák – Gyetvai Viktor, Kocsis Géza és Bognár András – szervezi, és az oktatási rendszer minősége ellen tüntetnek majd a fiatalok, kifogásolva a tanítás módszertanát és a túlzott megterhelést, a 8-9 tanórás napokat. A tüntetés a Kossuth téren lesz, negyed ötkor kezdődik.

Berlini napló: Megbocsátás

Történészként soha nem foglalkoztam az emlékhelyekkel, mégis minél többször keresem fel a helyet, annál biztosabb meggyőződésem, hogy a világ egyik legszebbje, mert hiteles.
Minden alkalommal amikor ott vagyok, újra elolvasom a bejáratnál a hét nyelven kifüggesztett szöveget, mert nagyon szívesen látnám ugyanezt (vagy ehhez hasonló szöveget) sok ország középiskolai történelemkönyveiben.

Vámos Miklós: És bejött az idős Tolsztoj gróf

Tűnődöm, a huszonévesek miért nem visznek oda neki valamit? Ennyi együttérzés sincs már bennük? Nincs. Honnan is volna. Éhbérért dolgoztatják őket, álmaik netovábbja az, hogy Bécsben, Londonban vagy Berlinben tehessék ugyanezt, valamivel dúsabb fizetségért, forintra átszámítva. Az, hogy az ő felmenőjük is lehetne ez az ember, nem jut eszükbe.

Makovecz-épület romokban

Alig tudja valaki, hogy Szentendrén is van Makovecz-ház, mégpedig a korai, érdekes Duna Étterem. Fénykorában így nézett ki, amikor kaszinó lett. Most bontják az elejét.

71 titokban megfagyott ember

A kormány, ahelyett, hogy a kilakoltatottak fedélhez juttatásával vetne véget az évről-évre ismétlődő tömeges pusztulásnak, a fagyhalálról szóló adatszolgáltatás megnehezítésével igyekszik elkendőzni a szomorú valóságot.

Az utolsó olvasó

Először a kisebb könyvtárak zártak be.
A nagy áruházak – az úgynevezett hipermarketek – könyvosztályai szinte egyazon időben szűntek meg létezni, helyükre a legtöbbször ajándék mütyűrök, tréfás feliratú táblák, bohókás képes levelezőlapok kerültek, sok helyen egyszerűen kibővítették a zöldségosztályokat.

A Szóvivő

Az ilyen áhítathoz azonban mindazt a szót, amit visz, nem csak el kell hinnie, azzal teljes mértékben azonosulnia kell. Az ilyen szóvivő belenéz az ember szemébe, és szuggesztíven úgy adja át a szót, hogy azt az ember ellenállás nélkül teszi magáévá. Van ilyen szóvivő – újabban több is – aki belenéz a kamerába, pillája sem rezdül és pókerarccal hazudik. Sőt láthatóan még büszke is rá.

%d bloggers like this: