A HIT-ügy: Egy közlemény a kormány legujabb elmebajáról

Véleményünk szerint a veszély ilyen mértékű eltúlzása a köznyugalom megzavarására is alkalmas, mesterségesen felkorbácsolja az indulatokat, a polgárok széles körében szorongást és nyugtalanságot kelthet.

Honvédelmi Intézkedési Terv

Iskolánkban Zámbó Sándor portást háromhónapos katonai kiképzésre küldjük, majd megvásároljuk számára a legkorszerűbb páncéltörőket, gépkarabélyokat. Az ehhez szükséges összeg előteremtésében számítunk a szülői munkaközösségre is. A portásfülke jelenti az elsődleges védvonalat, természetes hát, ha ott a legnagyobb tűzerejű fegyvereket állítjuk fel. A gyanús csomaggal érkezőkkel szemben tűzparancs lesz érvényben, tehát ha Zámbó Sándor úgy ítéli meg, hogy terrorista próbál diákként behatolni az iskolába, akkor saját hatáskörében likvidálhatja.

Nemzeti gagyi

Kibocsátották ezt az érmet. Úgy hirdetik: Hungária – Büszke nemzetünk jelképe. Sokan nevetnek rajta, sokan csodálkoznak. Én örülök neki, mint minden őszinte politikai megnyilvánulásnak.
Nézzük csak:
Cím: Hungária – Büszke nemzetünk jelképe
Anyaga: réz; de a
Bevonat: ezüst és arany
Minőség: tükörveret – ami megint csak hamis; az aradi Hungária istennőnek (Zala György, 1890) a balkezébe adták a koszorút, a jobbja maradt a kardnak, de elsinkófálták a pajzsát. (Bizonyítékom mellékelve.)
Nemzeti Együttműködés Rendszere – kell ennél hitelesebb szimbólum?

Alattvaló képző

Most a meséről tanulnak. Le is diktálta a tanárnő a budapesti általánosban (az iskolák rangsorában a középmezőnybe sorolták), mit kell tudni: milyen típusú mesék vannak, Lelkesen kezd rá a család: mondd el, milyen mesékre emlékszel? Hány feje van a sárkánynak? A kínai mesékben egy, nálunk, hét, kivétel: Süsü, az Egyfejű. Miért pont fejből van több neki (mármint a hétfejűnek?). Mert az emberi fantázia errefelé csak emberközpontú lényeket tud teremteni (antropomorf, mondanám, de kímélni akarom a gyereket).Az iskola azonban nem kíméli.
Csillagszemű Ötödikes csillagszemében kialszik a fény, és lemondóan néz a szülők karára:- Ne fáradjatok, nem kérdezni kell, meg elmagyarázni. Amit a tanárnő feldiktált, azt be kell magolni.

Korniss Péter igazsága

Rózsa Gyula: Legkésőbb kilencszáznyolcvan körül nyilvánvalóvá vált, hogy Korniss Péter nem népviseletet, nem folklórt, még kevésbé Erdély-nosztalgiát fényképez. Ha voltak addig csak honfibút és parasztromantikát látó hívei (mert bőségesen voltak), meg az előbbiekért munkáját idegenkedve fogadó gyanakvók (szintén bőségesen), azoknak csalódniuk kellett.

Dinnyés Józsefnek

Úgy énekeltél, ahogy valamikor ez a műfaj elkezdődött. Kis kocsmákban, bárok sötétjében, lakások, kunyhók szögletében. Az emberek között megjelent egy varázsló. Zenevarázsló. Lélekvarázsló.Nem számít, hogy hol történt ez.

Szárnya van, de nem madár

Körülbelül két óra alatt sikerült mindenkinek elrugaszkodni a betonról és elrepülni dél felé. Hogy mi volt az oka mindennek, mi késztette repülésre őket, örök rejtély marad. Gellért András karcolata
Halász Géza mozgója

Nagy Bálint: A Beszélő alapítása

Az volt a közhangulat, hogy ezt nem lehet megcsinálni, mert nincs, aki szerkessze, nincs, aki írjon bele, nincs, aki nyomtassa, nincs, aki terjessze, nincs, aki olvassa. Tehát ki lett mondva, hogy nem. És itt hangzott el Petrinek az a híres mondata, hogy „hagyjuk ezt a lila faszságot, csináljuk meg”.

A Mesterséges Intelligencia Istene

A jó hír az, hogy olyan korszakba léptünk, amelyre már nem a tömegtársadalmak a jellemzők, hanem minden személyessé válik. A rossz hír ugyanez, vagyis minden személyessé válik, tehát már nem bújhatunk el többé a tömegben.

A Dal és a banda

Palya Bea úgy libbent be az összeszokott klezmer bandába, mint aki mindig is ott volt. Az egyik dalában, azért írom ezt a ragot, hogy ban, mert benne voltam… sírni támadt kedvem és tapsolni is elfeledtem a csodától.

%d bloggers like this: