Tudose ment, Iohannis dühös

Lemondott Mihai Tudose miniszterelnök Romániában. Az elnök a kormányfő lemondása után az eddigi honvédelmi minisztert, Mihai Fifort nevezte ki átmeneti miniszterelnöknek . Klaus Iohannis egyúttal csalódását fejezte ki, hogy az alig egy éve lezajlott választások óta már a második szociáldemokrata kormány bukott meg.

Kiről nevezték el? Downing Street: különös történet

Néhány tisztviselő megvesztegetésével azt is elérte, hogy 1680-ban ezt a kis utcát róla nevezzék el, és azóta senkinek sem jutott eszébe a név megváltoztatása. A területet lecsapolták, ezen a környéken épült fel a brit birodalom központja, a Whitehall, ebből következően a politikusok is errefelé kerestek lakásokat, ennek megfelelően természetesen emelkedtek a telekárak is.

Vadász-szezon

Vasárnap reggel hét óra volt, dermesztő hideg. A közmunkások, vagyis a falu apraja-nagyja nem örült a váratlan behívónak, senki sem szeret pihenőnapon dolgozni, de figyelmeztették őket, aki nem jelenik meg az elöljáróságon, többé ne is számítson semmire, elvágja a jövőjét a faluban.
– Na emberek, eljött a mi időnk. Szedelőzködjenek. Várnak ránk.
Gellért András szatírája.

Szó se volt akasztásról

Parászka Boróka: Három, búval pitykézett napja vitatkozom emberek tömegével arról, hogy mit mondott ez a tajdag Tudose. Emberekkel, akik nem tudnak románul, de akik baromira meg vannak győződve arról, hogy ők értik, mennyi az annyi. Akkor most itt a román értelmező szótár. Benne a flutura szó, amitől sikitófrászotok van. Azok, akik tudnak románul, olvassák végig, számtalan példa van benne a használatra – egyik sem szól akasztásról.

Honnan jöttek az “indiánok”?

Alaszkai kutatók szerint egy több mint 11 ezer évvel ezelőtt élt csecsemő koponyájából vett DNS-minta bizonyítja, hogy Észak-Amerika őslakosai egyetlen hullámban érkeztek a kontinensre. A lelet az időpontot is segített behatárolni.

Egy Valaki és Mr. Iksz, avagy Nicsak ki beszél?

Igazi olvasnivaló. Hosszú. Először is itt van Kis János cikke a Magyar Narancsból, amott pedig Gulyás Gergely „válasza” a filozófusnak a Facebookon és a hirado.hu portálon, és végül Para-Kovács Imre sommás megállapítása a rádióban.
Illusztráció: Fadrusz János szobra

Mekkora mázli! Ezt túlélni!

Nappali légi felvételen látszik az a török repülőgép, amely kisiklott a leszállópályáról szombat este Törökország északi részén, Trabzon tartományban. A már vasárnap, világosban készített videón jól látszik, nem sok hiányzott ahhoz, hogy a gép a Fekete-tengerben landoljon.
Az Ankarából érkező Pegasus Airlines Boeing 737-ese szerencsésen fennakadt a lankákon, így nem csúszott bele a vízbe.

Ferenc pápa: ne a félelem irányítson

Jogosak és érthetőek a bevándorlókkal szembeni félelmek, ám ez nem gátolhatja a befogadásukat, nem veszélyeztetheti a mások iránti tiszteletet és jóindulatot – hangsúlyozta Ferenc pápa a migránsok és menekültek világnapján. A katolikus egyházfő szerint bűn, ha hagyjuk, hogy ezek a félelmek “befolyásolják döntéseinket, táplálják a gyűlöletet és elutasítást”.”

Orbán-rendszer

KERESZTY ANDRÁS
Tulajdonképpen mi a bajunk? Van egy kis fizetés. Van egy kis nyugdíj. Nincs infláció. vagy ha van, alig. Az autóba kapható benzin. A boltok zsúfoltak áruval. A televízióban vannak jó kis sorozatok. Most nem a Szabó család, hanem a Barátok között. Ha nem megyünk tüntetni, akkor senki sem piszkál. (Csak ha a gonosz Soros által pénzelt külföldi ügynökök vagyunk a mi rendszerellenes alapítványunkkal. De akkor úgy kell nekünk, gizdáknak).

%d bloggers like this: