Olvasnivaló: Piknik után határnyitás

Kulcsár László

1989 –amikor Budapest borsot tört (Kelet-)Berlin orra alá… 
Az alig néhány hónapja alapított független Mai Nap törte meg a jeget: a magyar sajtóban elsőként adott hírt 1989 májusában arról, hogy magyarországi „nyaralásra” érkezett NDK-belieknek (egy berlini kőművesnek és családjának) sikerült átjutniuk az osztrák határon. Akár startlövésnek is tekinthető az esemény az utána következő tömeges keletnémet exodushoz, amikor is az „első német munkás-paraszt állam” polgárai anyagi létüket és életüket is kockáztatva próbáltak kijutni az alapítása 40. évfordulójára szerfölött hangos és látványos sikerpropagandával készülő Német Demokratikus Köztársaságból….

Korunk hősei

Kaltenbach Jenő

A magyarnemzet.hu nevű izé korunk hőseiről, úgy mint Trump, Bolsonaro, Salvini, Boris Johnson stb., és köztük, mi sem természetesebb, Orbànról àradozik, mint akik a “libsi sajtó” àllandó tàmadàsai ellenére a vilàg folyàsàt meghatàrozó nagysàgok.
Amikor e nagysàg okàt meg kell mondania akkor a jeles firkàsznak csak annyi jut eszébe, hogy ők ugye azok, akik úgymond szakítottak a több évtizedes konvenciókkal.
Arról persze szemérmesen hallgat, hogy mik is lennének ezek a kidobandó konvenciók,

Radics Viktória elővette a Toldit

“Hirtelen sugallatra újraolvastam a Toldit. Ledöbbentem. Arany költői képei gyönyörűek, de ha egy ilyen bikaerős ultramaszkulin, verekedős, indulatos és az indulatait nehezen kontrolláló, kocsmában dorbézoló, ugyanakkor frusztrált, Ödipusz-komplexusban szenvedő, irigy, mindig vérig sértett, gyilkos, militáns férfifigura a magyar irodalom központi férfialakja, akkor régen rossz, viszont jobban érthető a magyar férfitársadalom jelenlegi állapota. Ez egy borzasztó alak…

Taktika

Vásárhelyi Mária

Úgy látszik a saját, belső közvéleménykutatásaik szerint Tarlós esélyei romlanak, ezért a cél most már a főpolgármesteri cím lejáratása, a főpolgármester választás bohózatba fullasztása. Mert azt ugye senki nem gondolja, hogy a herevasalónak vagy a bérkomcsinak magától jutott eszébe hirtelen, hogy elinduljon a választáson. Minden héten elő fognak húzni a kalapból egy hasonlóan abszurd figurát, aki jó pénzért és az ingyen médiareklámért vállalja, hogy bohózattá silányítsa a választást…

Koalíció anno

Bencsik Gábor

Hosszú hallgatás után a napokban ismét megszólalt Pető Iván, az SZDSZ volt elnöke, interjút adott a 168 órának. Persze ő is a tehetetlenek és politikai tehetségtelenek eszközéhez nyúl, a sikeres ellenfelet vádolja hamissággal, hogy a saját alkalmatlanságát mentse. De ez szót sem érdemel. Ahhoz azonban, ahogy saját egykori álláspontját felidézi, fűznék némi kiegészítést. 
A szocialistákkal való koalícióról így emlékezik: 

Célpont: a Momentum

Az Origo-Ripost-Magyar Hírlap sztori:

“Egy diáklány levélben fordult a Riposthoz, amelyben újabb meghökkentő eseményekről számolt be. Elmondása szerint, miután az érettségihez szükséges közösségi munkára jelentkezett Donáth László szeretetotthonába, megdöbbenve tapasztalta, hogy Donáth Anna és barátai saját szállodaként használták a vallási intézményt….

Halassy Olivér

Nyáry Krisztián
A képen az 1932-es Los Angeles-i olimpia aranyérmes magyar vízilabda csapatát látjuk: Ivády, Bródy, Vértesy, Németh, Homonnai, Keserű és Halassy. Csak a másodikpillantásra vesszük észre, hogy a sor végén álló 23 éves Halassy Olivér bal lába térd alatt hiányzik. Kétszeres olimpiai bajnok, háromszoros Európa-bajnok vízilabdázó, Európa-bajnok gyorsúszó, mindkét sportágban többszörös magyar bajnok. Nem volt még paraolimpia, mégis ő a világ első mozgássérült olimpikonja. Amerikában már filmet csináltak volna róla.

Függetlenül

– Mikikém, akkor ugye vállalod?
– Drága miniszterelnök úr, természetesen.
– Akkor gratulálok: csak bátran, következetesen, csak azokra figyelj, akikre kell és légy kemény!
– Úgy lesz, drága miniszterelnök úr!
– Semmi önállósodás, semmi letérés a lenini, akarom mondani az illibcsi útról.
– Nem lesz, drága miniszterelnök úr!
– A kutatás szabadsága nálam is szent: azt kutathattok, amit én akarok és mondok!

A politikai blogokat megölik, ugye?

Media1
Az Index egyik legfőbb partnere, a Magyarország legnagyobb blogtárhelyét, a blog.hu-t is működtető Indamedia Zrt. nemrég teljesen eltüntette a politikai, közéleti blogokat az Indexen lévő i2 nevű „blogketrecéből”. Miután az Index nem kapott magyarázatot a történtekre, lépett. Ennek következménye az Index címlapjának átalakítása – írja honlapján a Media1.  A legütősebb tartalmak kerültek az i2-re.A szakmai hírportál emlékeztet az előzményekre, és bemutatja a döntés hátterét is: bár a Fidesz próbálkozott az internetes társadalmat, a blogoszférát is maga alá csatornázni, de ezek a próbálkozások egyelőre még nem bizonyultak igazán sikeresnek, a legnagyobb blog oldal maradt továbbra is a blog.hu, mely sokáig meg tudta őrizni függetlenségét, azon bárki szabadon blogolhatott.

Bocsánat

A japán légitársaság munkatársai bocsánatot kérnek az utasoktól, mert késik a gépük indulása.

Közzétette: Szomjas Oázis

Valami új, De mennyire

Kennedi János
Várady Szabolcs: De mennyire könyvéről
Eseményszámba megy, ha a keveset író hetvenhat éves költőnek kötete jelenik meg. A Magvető Kiadó Időmérték című keménykötésű, zsebkönyv méretű sorozatának huszonnegyedik kötete mindössze negyvenhét, többnyire rövid verset tartalmaz. Abba a hétköznapias, könnyen érthető líravonulatba tartozik, ahová Petri, Orbán Ottó, Térey és Nádasdy is tartoznak. A legelső vers (Kaliforniában egy dán falu) például így kezdődik:
„Hogy is hívják azt a kis dán falut? / Azt hittem, soha nem érünk oda / nem jófelé megyünk, vagy kifogy a / benzinünk és sehol egy árva kút, / megyünk, megyünk, mióta és miért?”

A tojásos ember

Horti Ferenc
A hölgy ezt kérdezte az öregembertől. „Mennyiért adja a tojásokat?” Az öreg eladó így válaszolt. „50ft egy tojás, asszonyom.”
A hölgy ezt mondta neki. „Hat tojást kérek 200 forintért , vagy elmegyek.” Az öreg ezt válaszolta. „Jól van, vegye meg így, amit akar. Lehet, hogy ez jó kezdet, mert ma még egyetlen tojást sem tudtam eladni.”
A hölgy fogta a tojásokat, és elsétált; úgy érezte, nyert.

%d bloggers like this: