Függöny nélkül

Serény Péter
De kár, hogy a képet kifelejtették a honi közlönyök…Ha jól láttam, a hazai lapokat csak a szöveges pengeváltás foglalkoztatta. Az, hogy miket össze nem írt az a brit nyikhaj (más lapokban: brit történész), és milyen szépen helyre tette (más lapokban: levelet írt a brit lap szerkesztőségének) Dr. Kovács Zoltán, a nemzetközi tájékoztatásért felelős államtitkár. A szóban forgó újság a The Guardian, a szerző, kinek júniusi, Magyarországról szóló cikkére válaszol: Timothy Garton Ash, nemzetközileg ismert brit történész, Kelet-Európa-szakértő. 

Megöltek egy fát

Székelyné Szatmári Csilla
Meghalt. Meggyilkolták. Szentendrén élt, a Bükkös parton. Csak egy FA volt. Igaz megért már pár világtörténelmi eseményt. Felnőtt rajta néhány ezer rigó. Néhány száz mókus. Pár hete még ölelgettük. Ma pedig kidöntve fekszik. Mit vétett? Nagy volt. Veszélyeztette az 1-2 éve odaépült kocsibeállót? Ki is volt előbb? Mit számít az a pár millió köbméter oxigén amit termelt. Miért nem lehet tisztelni az életet, az otthonát sok sok kis életnek?

Vargajuditok

Kaltenbach Jenő
Nem kifejezetten a leendő igazsàgügy miniszterről lesz szó. Ő jelentéktelensége csak egy cserélhető csavar Orbàn maffiaállamának gépezetében, viszont jól reprezentálja a jelenséget magát. Tíz éves koràban érte a rendszerváltás, vagyis ő, meg a hozzá hasonlók màr az új éra termékei. Olyanná lettek, amilyenné az formálta a magukfajtàt.

Vasárnapi cikk: Falatka

Illyés Károly

Férfivá serdülésem első időszakában először meglepetten, majd kíváncsian szemléltem, ahogy a lányok a tusolás vagy fürdés után kapásból felvették az imádni való intim ruhadarabkát, a bugyit. Végül a kíváncsiság győzött. 
– Drágám, miért vesződsz vele, hiszen tisztálkodás után repülőstarttal ugrunk fejest az ágyikóba. Mi az ördögért veszed fel azt a falatkát? 
– Charlie, azért vesszük fel a bugyikát, hogy levehessétek! 
Ezek a nők!

A reggeli felkelés kevésbé fog fájni

Fókuszban a szenior atlétika – 4. rész Segít a gyógytornász

Aki sportol, számíthat arra, hogy megsérül. A sérülés, legyen az súlyos vagy enyhébb, fájdalommal járhat, hosszabb vagy rövidebb időre félbemaradhat az edzés, a verseny. Azt is fontos tudni, hogy bizonyos kor után a sporoló könnyebben sérülhet, különösen, ha hosszabb idő után kezd újra edzeni, és nem figyel oda kellően arra, hogy fokozatosan növelje a terhelést. Tarnóczai Éva annak járt után, hogy mi ilyenkor a teendő.

Olvasnivaló: Száll a kakukk…

Székely Ferenc

Keserű történetek kísérték a ‘Száll a kakukk fészkére’ forgatását. A felvételek az oregoni Állami Elmegyógyintézetben zajlottak, úgy, hogy az alsó szinteket átengedték a filmeseknek, de a harmadiktól fölfelé tovább folyt a szokásos gyógykezelés és megfigyelés.
A forgatással járó zűrzavar közepette az egyik ápoló megszegte a protokollt, és nyitva felejtette a harmadik emeleti folyosó ablakát, amin keresztül egy igazi ápolt kimászott, és az udvarra vetette magát.

A Demeter Márta ügy

Fekete Gy. Attila
Dr. Polt Péter legfőbb ügyész a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Demeter Márta országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére. A hivatali visszaélés miatt indult büntetőeljárásban a megalapozott gyanú lényege szerint Demeter Márta 2018 szeptemberében országgyűlési képviselőként a Magyar Honvédség működésével kapcsolatos adatokról szerzett tudomást, majd azokat a közösségi oldalán közzétette azzal a megjegyzéssel, miszerint a Magyar Honvédség a miniszterelnök közvetlen hozzátartozóját törvénysértő módon szállította.

Álomén (részlet)

Ferber Katalin
Matematika óra van, nem szeretem, ritkán értem, de igyekszem, nem lehetek rossz tanuló mert akkor senki nem áll szóba velem az osztályban, pedig nagyon szeretném ha lennének barátnőim, figyelek a matematika tanárra, de megint nem értek semmit, kopognak, Marika néni abbahagyja a magyarázatot, bejön egy rendőr, őt nem láttam amikor bevittek a rendőrkapitányságra, a rendőr Marika néni fülébe súg valamit, az osztály feléled, többen izgatottan sutyorognak a padtársukkal, Ferber, mondja Marika néni hangosan, a rendőr elvtárssal kell menned, visszajöhetek, kérdem zavartan, vidd csak magaddal a táskádat, nem biztos hogy visszaérsz az utolsó óra végéig,…

Dobrev Klára a Prideon

Egy olyan országban hiszek, ahol a gyűlölet helyett szeretet, kirekesztés helyett pedig befogadás van. Anyaként elképesztő büszkeséggel tölt el, hogy olyan gyerekeim vannak, akik így gondolkoznak. Annával és Tomival – és természetesen még sok más ezer emberrel együtt – a Budapest Prideon vagyunk. A DK pártként is jelen van, mert hisszük, hogy senkit sem érhet hátrányos megkülönböztetés nemi identitása, szexuális hovatartozása miatt!
Facebook

Béla káromkodik

Gellért András
Irénke csendes asszony. Szerény fizetéssel ugyan, de békében lehúzott negyvenkét évet a tésztagyárban. A nyolctojásos csigatésztáért felelt, hogy mindig sárga legyen, minőségi, a zacskó pedig ne szakadjon ki. A tészta sárga volt, minőségi, a zacskó pedig sosem szakadt ki. Egyszer sem. Amikor utolsó munkanapján Irénke beállt az automata mellé, majd lemeózta a gépből kijövő nyolctojásost, a kollektíva megtapsolta, utána pedig kisebb ünnepséget tartottak a tiszteletére.

%d bloggers like this: