Farkasszem

ALGÉRIA: A TÖMEG FARKASSZEMET NÉZ A FEGYVEREKKEL
Az elnököt „eltávolítottuk, de nem száműztük, nincs rács mögött, és nem öltük meg” (nem úgy mint…)
A The New York Times keddi hírlevelében Algériáról írva, a Reuters múlt heti fotójával (lásd: a címfotót!) illusztrálja a hónapok óta zajló tüntetések friss összefoglalóját. És a képnek azt a címet adja, hogy „a hadsereg pislog elsőként” a nagy farkasszemet-nézés közepette, a fegyveresek mindenütt jelen vannak, de kerülik a végletes erőszakot.

Kis ügyek, nagy ügyek

Parászka Boróka
Nagyon sok mindent elmond a nőjogi érzékenységről, hogy míg a koreai kocsmai maradandó sérülést nem okozó eset kiemelt figyelmet kapott a magyarországi kommentárszerzőktől, a napokban történt romániai kéjgyilkosság (illetve a bűncselekmény révén kiderülő további gyilkosság-ok) nem érték el az ingerküszöböt.

Olvasta-e Orbán azt, amire hivatkozott?

Serény Péter
A kérdés nem költői, és nem illetlen. Dr. Orbán Viktor, Magyarország Miniszterelnöke a hétvégi tusványosi előadásában ugyanis ezt a kijelentést tette: „Ha például valaki elolvassa az Atlanti chartát, amit még Roosevelt meg Churchill hozott tető alá, és amelyben az európai jövő alapjait fektették le, azt tudom mondani, hogy az egy tőrőlmetszett il-liberális dokumentum. Ahol az angolszászok megerősítik, hogy minden népnek joga van ahhoz, hogy maga döntsön a saját sorsáról, maga válassza meg a kormányát, senki ne avatkozzon a belügyeibe, és tartsa tiszteletben a határait.”

Elcserélt fejek

Serény Péter
No, de hát itt a kép, ahol a fricskázó kedvű szerző az eredeti jaltai kép megfelelő arcait fotósoppolva  az aktuális Három Nagy, Boris Johnson, Donald Trump és Vlagyimir Putyin fejére cserélte. Ha jól meggondolom, ez nem annyira fricska, mint inkább rémálomra figyelmeztetés: mi lehet a világból, ha e három nagyúr veszi kezébe a dolgokat. 

Boris Johnson megy a királynőhöz

Boris Johnson nyerte a brit Konzervatív Párt vezetőválasztását, ezzel a volt külügyminiszter és egykori londoni polgármester veszi át a távozó Theresa May helyét, és szerdától ő az Egyesült Királyság új miniszterelnöke. May szerdán délután megy formálisan is jelezni lemondását II. Erzsébetnek, Johnson pedig nem sokkal utána hivatalos a királynőhöz.
Aztán a királynő fogadta. A New York Times szerint II. Erzsébet ajkáról két szót olvastak le, mikor belépett hozzá az új kormányfő: “Oj, vé!” (“Oy, wey!” Őfelsége megtanult jiddisül? –  kérdezte a lap.

Tűz a studióban

Halász Géza grafikája
Már 33-ra emelkedett a kiotói animációs stúdióban történt gyújtogatás halottainak száma. Kommentátorok szerint a szándékos támadás komoly csapást mért a világszerte híres japán anime ágazatra. Az ősi japán fővárosban található Kyoto Animation nevű rajzfilmstúdió főleg a K-On és a Szuzimja Haruhi melankóliája című sorozatairól a leginkább ismert, de egész estés filmeket is készített. A  gyújtogatás idején körülbelül 70-en dolgoztak a stúdióban. A lángok azután terjedtek el, hogy egy 41 éves férfi berontott a háromemeletes épületbe és gyúlékony anyagot kezdett szétlocsolni. Meggyújtotta, miközben azt kiabálta: „haljatok meg”. A jelentések szerint a férfi nem volt a cég korábbi dolgozója.

Soha el nem mondott beszéd

William Safire, Nixon elnök állandó beszédírója éppen ötven éve azt a feladatott kapta, hogy írjon egy beszédet, amely akkor hangozna el a RÁDIÓBAN ÉS A TELEVÍZIÓBAN, ha a Hold felszínén lévő két úrhajós, Amstrong és Aldrin, nem tud felszállni a Holdról és egyesülni az égitest körül keringő parancsnoki modullal, amelyben Collins űrhajós várta vissza őket. Ebben az esetben az volt a protokoll, hogy ha az akció nem sikerül, a két űrhajóst otthagyják. Rájuk volt bízva, hogy éhenhalnak vagy öngyilkosok lesznek. De minden jól sikerült. Nixonnak nem kellett elmondani ezt a szöveget:

Bíró István és a sas

Arday Attila
Százmilliók látták és lájkolták már Indiától Amerikáig Steve Biro, avagy Bíró István csodafotóját: egy tökéletesen szimmetrikus képet Bruce-ról, a fehérfejű rétisasról.  A Promotions blog első üzenetére szívet melengető választ kaptunk angolul: „Nagyon szívesen válaszolok a kérdésekre. Édesapám Magyarországról költözött át Kanadába,én pedig alig várom, hogy nemsokára eljussak oda, ahonnan ő jött. 

Deutsch Tamás ülve maradt

A Hungarian Spectrum című amerikai lap erősen kétli, hogy a valóságot mondja a Fidesz, a magyar kormánymédia, amikor arról beszél, hogy az Európai Parlament szavazásán a Fidesz európai képviselői Ursula von der Leyenre adták volna a szavazatukat, ahogy állítják. Az Európai Bizottság volt elnöke 15 szavazattal kevesebbet kapott, mint azt előre gondolták a Néppártban. A Fidesznek 13 képviselője van, és az RMDSZ két küldöttével együtt ez 15.
Árulkodó az is, hogy Deutsch Tamás ülve maradt a helyén, amikor az Európai Néppárt képviselői felállva tapsolták meg Ursula von der Leyent beszéde után. Deutsch nem arról ismert, hogy „ő a legélesebb kés a fiókban” – fogalmaz a lap. Valószínűleg ő még úgy tudta, a Fidesz (akárcsak ő) nem szavazott az új elnökre. Aztán kapta az új ukázt, fusson gratulálni az elsők között.

73 éve együtt

Jimmy Carter, volt amerikai elnök és felesége  Rosalynn a hét végén ünnepelte 73. házassági évfordulóját. Ezzel már szorosan az idősebb Bush házaspár nyomába értek.  Carterék 1946. július 7-én  kötöttek házasságot a Georgia állambeli Plainsben. Jimmy 21, Rosalynn 18 éves volt. 
Az amerikai elnöki párok házassági rekodját George és Barbara Bush tartja. Ők 1945 január 6-án házasodtak. Házasságuk 73 éven és 111 napon át tartott, amikor Barbara meghalt 2018 áprilisában.

Az Unió nem fenekeli el Orbánt

Szekeres Imre
Az EU mostani története világosan mutatja, hogy “finoman szólva” is, messze van attól a képtől, amit ellenzéki oldalról sokan elképzelnek. A mostani pozíció osztogatásban sem a személyek az érdekesek, hanem a politikai döntéshozatal módja, vagyis az, hogy a kormányok uniójáról és nem a polgárok uniójáról van szó. Ez persze azt jelenti, hogy téves a magyar ellenzéki vágy, hogy majd jól “elfenekeli” az EU Orbán Viktort. Nem fogja, mert nem teheti meg.

Ujabb nevet tanuljunk: Sassoli

Az olasz David-Maria Sassoli, az Európai Demokraták és Szocialisták Progresszív szövetségének jelöltjét választották meg az Európai Parlament elnökévé. Az új elnököt csak a második körben tudták megválasztani, az első szavazáskor egyik jelölt sem kapta meg az 50 százaléknyi plusz egy szavazatot. Sassoli mellett a német Ska Keller, zöldpárti EP-frakció társelnöke, a spanyol Sira Rego, a szélsőbaloldali GUE/NGL frakció jelöltje és a cseh Jan Zahradil mérette meg magát, akit a konzervatív Európai Konzervatívok és Reformisták látna szívesen a jelenlegi EP-elnök, Antonio Tajani utódjaként. Handelsblatt

%d bloggers like this: