Posted by Raskó György
>Kedvenc szociológusom Kovách Imre interjút adott a HVG360-nak, amit
nagyon érdekesnek és találónak vélek. Én közügyek iránt érdeklődő
ember vagyok, de semmiképp sem olyan, aki hivatásos politikusként
képzeli el életét. A politika fősodrában sose voltam, még parlamenti
képviselőségem idején sem e tevékenységből éltem, mert mindig
figyeltem arra, hogy anyagilag független ember maradjak.
Nagyon bosszant azonban, hogy ma már a parlamenti patkó mindkét
oldalán szinte kizárólag megélhetési politikusok ülnek, olyanok, akiknek
nem hivatása, szakmája a politika, ráadásul eszük ágában sincs politika-
tudományokból tovább képezni magukat (tisztelet néhány kivételnek). A
kormánypárti képviselők esetében ez érthető magatartás, mert a Fidesz
vezetői nem is várják el e tudás megszerzését, elég, ha intésre
megnyomják az igen, vagy a nem gombot.
Az ellenzéki oldalon azonban igenis elvárható lenne, hogy a képviselők
társadalom-politikai kérdésekben szaktudással, szociológiai ismeretekkel
rendelkezzenek. Az ellenzéki politikusnak igenis szüksége van az e
területet érintő tudományos kutatások/eredmények napra kész
ismeretére. De az istennek sem fejlődnek, megmaradnak amatőrnek, aki
“megérzésből” politizál. Látjuk is ennek lesújtó eredményét. Velük
szemben a Fidesz élcsapata igenis tanul, tájékozódik, komoly think tank
csapatot működtet, és nekik valóban napra kész ismeretük van a
társadalmi folyamatokról, a várható új irányokról, változásokról is.
Vonatkozik ez Orbán Viktorra is, aki nem csak született politikus, hanem
folyamatos képezi magát, igaz nála már látszik a túlképzett emberre
jellemző ex catedra viselkedés, ami aztán komoly hibákhoz is vezethet.
A Fidesz, mindenekelőtt Orbán Viktor, “a polgárosodás helyett a kádári
kisembert találta meg”- mondja Kovách Imre akadémikus. Az ellenzék
ugyanakkor nem találja meg az ilyen érzésekkel bíró tömeget még
szlogenek szintjén sem. Lett volna rá ideje a közel másfél évtized
ellenzéki vesszőfutás alatt. Ehhez azonban mélyebb társadalompolitikai
ismeretekre kellett volna elébb szert tenni. Nem sikerült…
Orbán a kétharmad birtokában dönthetett volna a polgárosodás mellett,
mármint, hogy ennek sarokköveit építi fokról fokra, de neki az autoriter
kormányzás, az illiberális rendszer tetszett (habitusából más nem is
jöhetett ki) – mondja Kovách, aki már tucatszor figyelmeztette az
ellenzéket, hogy a népnek nem kell radikális változás és pláne nem kell
a rövid ideig átélt “demokrácia” sem. Mit tett a Fidesz? Amikor 2002-ben
megbukott, rögtön hozzákezdett a kormányzása végére sutba dobott
Polgári Szövetség helyett saját társadalmi bázisának kiépítéséhez.
Létrehozta a polgári köröket (amelyben a polgári” jelző már csak
marketing fogás volt), mert a lényeg a zárt közösség-építés volt.
Figyelemre méltó, hogy ezt a célját egy év leforgása alatt sikerrel véghez
is vitte. A polgári körök egy évtizeden át építették Orbán támogatói körét,
s biztosan hozzájárultak ahhoz, hogy a Fidesz 2010-ben ismét nyerjen,
ráadásul kétharmados többséggel. Persze ezzel be is töltötték
küldetésüket, a kétharmaddal kormányzó Fidesznek már nem volt
szüksége rájuk. Ettől kezdve már nem alulról, hanem felülről szervezték
a tábort. Jött a CÖF, a kormányt támogató álcivil szervezetek, de a
lényeg, hogy a hatalom megszerzéséhez nagyon is szükség volt az
egész országot behálózó helyi közösségekre.
Sajnos az Orbáni rendszer kezd intézményesülni a magyar
társadalomban, amelynek lényege, hogy a rendszer centralizáltan
működik, hierarchikus formában, szigorúan felülről lefelé vezényelve. Az
ilyen rendszer ab ovo akadályozza az autonóm szerveződések, önálló
helyi közösségek létrejöttét, működését. De éppen ez volt a cél. Nem
véletlen, hogy az orbáni rezsim tudatosan tűzzel, vassal próbálja
akadályozni az ilyen – nem felülről irányított és ellenőrzött – civil
kezdeményezéseket. A készülő szuverenitási törvény szemléletes
példája ennek a totális letámadásnak. Elfogadása esetén ugyanis
lehetetlenné teszi a civil szervezetek anyagi támogatását külföldi
alapítványok és magánszemélyek részéről. Mi idősebbek még
emlékszünk, mekkora segítség volt a rendszerváltozás utáni években a
német Konrad Adenauer, a Friedrich Ebert, vagy a brit Konzervatív Párt
alapítványának anyagi támogatása a hazai pártok, politikusok számára.
Akkor a Fidesz politikusokat egyáltalán nem zavarta az említett
alapítványok magyarországi ténykedése. Nem is zavarhatta, mert emiatt
a magyar szuverenitás sosem sérült egy pillanatra sem.
De pont ez a tiltás, ami egyre ellenszenvesebb a szuverén gondolkodású
polgároknak. Szerencsére az anyagilag független magyar polgárok
száma nő, amely részben éppen az Orbán kormány alatti
vagyonosodásnak, életszínvonal-emelkedésnek köszönhető, aminek
anyagi hátterét az Európai Unió biztosította. A társadalom-kutatási
felmérések már jelzik, hogy az autonómia iránt igény erősödik az
anyagilag független emberek esetében. Az autonómiára törekvők nagy
része azonban szintén nem a radikális változásokban látja a megoldást
(mert ők is féltik megszerzett vagyonukat), hanem a lassú víz, partot mos
filozófiában. A magyar társadalomban a stabilitás igénye óriási, a
káosztól félnek az emberek, de azért a NER-ből egyre többnek elege
van, mert akadályozza a mobilitást, lezár és nem ad lehetőséget a
kívülállók millióinak.
Tisztelt ellenzéki politikusok, vegyétek már észre, hogy van lehetőség
tábor- és közösség-építésre, csak profibb politizálás kell hozzá az
eddiginél és jóval több munka, befektetés. Előbb ez, aztán a hatalom
megszerzésére való törekvés. Fel tehát a közös bázis- és közösség-
építésre! Olyan szerveződésre van szükség, melynek mikroközösségei
láthatóan vannak jelen minden település közösségi életében. Nem külön-
külön x és y pártocskának, hanem az ellenzék egészének egyre, de arra
most azonnal.