Posted by K. Varga Ibolya
Otthon vagyunk. Mindketten tesszük a dolgunkat kedvünk szerint ki-ki
saját asztalánál a lakás két külön szegletében. Férjem a nagyobbik
fiúnktól megörökölt szobából kialakított műhely-dolgozóban, én pedig a
halószoba-irodában.
A nappaliban egyszer csak összeszaladunk.
– De jó, hogy már nincs kiskorú gyerekünk, nincsenek irigylésre méltó
helyzetben manapság a szülők – gondoljuk és mondjuk szinte egyszerre
az érkező hírekre reagálva egymásnak. És ez a mondat nem egyszer,
hanem szinte naponta hangzik el nálunk.
Bennünket már nem érint az a családi stressz, hogy már az sem
mindegy, melyik bölcsődébe járatjuk a gyereket, meg az, hogy kisgyerek
és óvónő hiányában összevonják az óvodai csoportokat a hozzánk
közeli önkormányzati intézményben, vagy hogy a pedellus és a
testnevelőtanár is fizikát taníthat a 8.b-ben.
Mint ahogy nem értjük, hogy mi abban a jó, ha egyen tankönyvből kell
tanulnia minden diáknak képességeitől és érdeklődésétől függetlenül
Battonyától Nemesmedvesig, és azt sem, hogy miért és kinek tesz jót,
ha lóhalálában kell minél több fölösleges információt beletuszkolni a
gyermeki fejekbe a lehető legrövidebb idő alatt, és az nem iskolaérett,
aki decemberben már nem olvas folyékonyan első osztályban.
És szerencsére már az sem érint bennünket, nem okoz álmatlan
éjszakákat, hogy mit sem ér, aki már az óvodában nem kezd el tanulni
egy idegen nyelvet, és alsó tagozatban már legalább kettőn nem versel,
dalol, beszélget spontán módon, és nincs még nyelvvizsgája az
előrehozott érettségik idején harmadik év végén a gimnáziumban.
Együttérzéssel nézzük azoknak a szülőknek a szorongását, akik már-
már szégyellik, ha családi vagy baráti körben tartott „nagyotmondás-
versenyen” kell színt vallaniuk arról, hogy gyerekük nem készül külföldi
gimnáziumba vagy felsőoktatási intézménybe, sőt még egyetemre sem
akar menni, „csak” szakmát tanulna, képességei szerint.
Tátott szájjal hallgatjuk a híreket, nézzük a rögvalót hitetlenkedve a
lefóliázott könyvekről, az elkordonozott kiállításokról, és nem értjük, hogy
a szexuális felvilágosítás miért is lett kizárólag a szülői ház kötelessége
és joga, amibe senki sem szólhat bele, legyen az akár élő ember, vagy a
képzőművészet, a zene, az irodalom.
Mostanában azon aggódom egy kicsit, hogy miként fogja az állam
lefóliáztatni, lefolpackoztatni a szülőkkel az otthoni televíziókészülékeket,
amikor a magyar nézők körében oly népszerű pl. a Dawson és a haverok
megy a Viasat 3-on, vagy a 911 LA, vagy 911 Texas sorozatokat vetítik,
ahol bizony nem kevés meleg pár, férfiak és nők, ráadásul
közalkalmazottak, tűzoltók és orvosok sorsát kísérhetjük nyomon napról
napra.
És mi lesz a jó osztrák Hegyi doktorral, aki mostanság újra rendel az
Alpok-béli kis faluban, mit üzen nekünk ide, ebbe a kis országba, ahol
úgy szaladnak be a betegek a rendelőbe UH-vizsgálatra, EGK-ra és
vérvételre, mint mi a sarki boltba, és kesze-kusza magánéletének
viharai, zavaros ügyei teszik izgalmasabbá a sorozatot a TV2-őn?
Címkép: Texas 911