(N)agymosás

>Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló. (Virág elvtárs idézet a Tanú című filmből.)

Támadnak, hörögnek, köpködnek, leszólnak, tiltakoznak, magyarkodnak, a butaságuk nem ismer határt. Azt sem tudják miről van szó, de hozzászólnak. Bégetnek a közösségi háló birkái.

Van egy fiatal tehetséges, író, akinek a könyvei eddig nagy sikerrel fogytak, s remélem így lesz ezután is. Igaz, hogy a stílusát nem mindenki szereti, én igen. Ez a srác, feltesz az oldalára egy könyvajánlót, és a troll bácsik és nénik azonnal odapiszkítanak: „ha ingyen adnák sem kéne.”

Ne is vedd anyukám, ne költs rá, ne olvass, nem való az neked. Szerintem úgysem értenéd, miről van szó. Az okos mondatok meg csak megzavarnának a rendszeres nagy(agy)mosás után.

A könyvnek, amiről szó van, a borítóján egy hamis pap látszik, akit, s ez az én véleményem, Isten közelébe, meg gyermekek közelébe soha nem lenne szabad engedni.

Troll néni azt írja, „jaj ezt nagyon benéztem, azért lájkoltam, mert azt hittem, az a dicső ember írta, aki a borítón van.”

Dicső ember! Persze hiszen még a Magyar Becsületrendet is megkapta, idén augusztusban. Azután, hogy volt munkatársát pedofil bűncselekményekért 28 évre ítélték.
Igen, Böjte Csabáról van szó, a ferences rendi szerzetesről. Micsoda szégyen ez ránk, magyarokra. Egy olyan embert becsületrenddel kitüntetni, aki az árvaházában hagyja évekig garázdálkodni a pedofil, bántalmazó alkalmazottat, és mint aki mit sem tud az egészről, az egészen csak sajnálkozik. Milyen vezető az, aki nem tudja mi folyik a vezetése alatt álló intézményben? Na milyen? Nem nehéz megválaszolni. Alkalmatlan. De ez nálunk nem ok a leváltásra. A kitüntetésre annál inkább.

Ha egy pap követ el aljasságot, az nekem duplán, százszorosan nagyobb bűn, mintha egy egyszeri polgár tévedne rossz utakra. Mert ő Isten szolgája. Sajnos vannak még ilyen szolgálók, mint Böjte Csaba.

De ebben az egészben a legnagyobb bűnösök a politikusok. Akik szeretnék tisztára mosni a szennyest, akik a nagymosást végzik. Szeretnék, legalábbis próbálkoznak. De nem lehet. Tudják ezt ők is, mégis színházat játszanak. Mert az kell a népnek. Mutatni, hogy minden rendben van, csak a balliberális sajtó fújja fel az egészet. Az örök lázadó libsik. A nemzet árulói. Akik nem hisznek a fényes jövőben.

Na de kit érdekelnek, ők nincsenek a képben. Meg egyáltalán nincsenek. A csuhás viszont igen.

Nem kell mást tenni, csak mosolyogni, s úgy tenni, mintha minden rendben lenne, a ner majd mindent eltakar. A pórnép meg azt hiszi, nincs itt semmi baj. A mi kutyánk kölyke ugyanis nem követhet el olyat, ami bűnnek számít. Mi, neresek és a barátaink olyan tiszták vagyunk, mint a hó. Ha pedig elkövet bárki bármilyen disznóságot, arról bebizonyítjuk, az inkább szűzpecsenye…, S ha ez sem elég, működésbe lép a neres hadsereg, színre lépnek a jobbos megmondó emberek, a trollok, a sajtómunkások, akik megkapják az ukázt, mikor mit kell mondani. Szükség van rád, szeretünk, te nem tűnhetsz el a palettáról. Ugye ismerős? Emlékezzünk csak Szájerre, Böjtére, s most Vidnyánszkyra.

A szerecsenmosdatás azért egyik esetben sem sikerült olyan jól. Hiába adtak kitüntetést a „becsületes” szerzetesnek, s hiába hangoztatták annak idején Szájer esetében is, hogy lemondott, ezzel vége, felejtsük el. Hát nem felejtjük. Ők viszont újra és újra próbálkoznak. Jön egy, vagy tíz, húsz megmondó ember, aki kiáll a nyilvánosság elé és kijelenti, szükség van rád barátom, te nem hibáztál, ne add fel…Ugyanezt játsszák el most a színház igazgatójával. És lehetne még sorolni pár esetet.

De nem érdemes, mert attól a ner hozzáállása nem fog megváltozni, ha minden nap szembesítjük őket a szemétségekkel, akkor sem.

Mert övék az ország és a hatalom… Azt csak remélhetjük, nem mindörökké.