Posted by Pársoros jegyzetek
Nagy Bandó András
>Akkor kezdjük újra onnan, hogy „Dicsőség a magasban… dicsérje őt a föld és a nagy ég, ki egy szavával híva létre mindent, s pillantásától függ ismét a vég…” Tessék, Angyalok kara!…
„Ő az erő, tudás, gyönyör egésze, részünk csak az árny, mellyet ránk vetett, imádjuk őt a végtelen kegyért, hogy fényében ily osztályrészt engedett…”
Állj, állj!… Nem érzitek úgy, hogy azért ez picit túlzás, hogy ezzel túltoljuk a biciklit?… Mert oké, persze, meg így van, hogyne, de ennek még ő se örülne, azért érvényesüljön, amit rá jellemző módon kért, még anno, Tokajhegyalján, hogy ne ő kapja a legtöbbet, meg hát néha a kevesebb több, de ő ezt sose mondta… No, majd látjuk, lehet, meghúzom kicsit… bár az az utolsó sor tetszik, még ha ezrek utálják is… „Méltó adót szent zsámolyára vár.” Menjünk tovább!… Onnan, hogy „Be van fejezve a nagy mű, igen…” Basszus, hívásom van, folytassátok, mindjárt jövök… (Nézőtéri bejárón el)
Igen, szervusz, miniszter úr, próbálunk, persze, de nem számít, nélkülem is folytatják addig… Egyetértek… persze… értem… hogyne… ahogy mondod… megértettem, és tudom, így lenne a legjobb… kellemetlen, és mondhatom, szar ügy… arra én is gondoltam, de megnyugtat, hogy te is így gondolod… hogyne, gondolom, hogy ő is ragaszkodik hozzám… nem, elsimítani én se akarom, csak találjuk meg a mindenkinek jó megoldást… Lemondjak?… Ja, csak mintha… értem… de az jó nekünk, hogy te nem fogadod el a lemondásom?… fel?… melyik jobb?… ha fel?… akkor inkább fel…úgy értem, jogilag se kifogásolható, ha felmondok?… nehogy hoppon maradjunk… de az elég szar, hogy nekem kell vinni az ügyeket, miközben le vagyok mondva… milyen az, hogy továbbra is az igazgat, aki felmondott?… oké, ha csak pár nap, azt kidumáljuk, de hogyan tovább?… de az nekik se jó, nem?… oké, ha ennyien kiállnak mellettem, és biztatnak, hogy maradjak, akkor elmosódik az ügy… Szilveszter is?… Csaba az jó lesz… huh, nem mondod… Szilárd is, meg a Gábor?… Attila se rossz, Péter se, de legyenek mások is, ne csak a Teátrumosok… Legyen hiteles, az kiveszi a szelet a libsik vitorlájából… és akkor majd te nem engeded el a kezem… persze, fapofával, de együttérzően… oké, akkor találkozunk a kórházban… tudom, persze, én nem viszek külön fotóst… a sajtót lerendezem… hát nem, ez végképp nem hiányzott nekünk… hiába a mi időnk, de ez nem a mi napunk… rendben, szevasz!… (Nézőtéri bejárón be)
…figyelem, itt vagyok, menjünk vissza oda, hogy „A gép forog…” Igen, egészen az Úrig!… Ezt még felmondjuk, aztán kis szünet…akkor onnan, hogy „…gyönyörködjem még egyszer bennetek, amint elzúgtok lábaim alatt…”
Címkép: Zichy Mihály illusztrációja