Posted by „Ha a palesztinok reményt látnak, elfordulnak a terroristáktól”
Ablonczy Bálint, valaszonline.hu
>Nem mindennap készít történész szakmunkájából filmet a Netflix, Uri Bar-Joseph-fel ez mégis megtörtént. Ő írta meg részletesen Asráf Marvan történetét, aki az egyiptomi felsővezetés tagjaként kémkedett Izraelnek és 1973- ban figyelmeztette a zsidó államot a küszöbönálló támadásra. A katonai- titkosszolgálati vezetés jelentős része nem hitt neki; akárcsak ötven évvel később, amikor a Hamász támadása előtt sokasodó vészjelzéseket hagyták figyelmen kívül. Uri Bar-Joseph professzor a Válasz Online-nak adott interjújában arról is beszél, ki felügyelheti a Gázai övezetet a háború után és a mindkét oldalon most jelenlévő gyűlölet ellenére szerinte miért nyílik belátható időn belül rég nem látott esély a kétállami megoldásra.
– Az izraeli titkosszolgálatokat a világ legjobbjai közé szokás sorolni. Miért nem jelezték előre a veszélyt?
– Az állam megalapítása óta ez a legnagyobb hírszerzési kudarc. Továbbmegyek: elég régóta foglalkozom a titkosszolgálatok történetével és úgy vélem, a második világháború 1939-es kitörése óta nem történt ehhez hasonló eset. Az őrök elaludtak. Az október hetedikét megelőző általános lelkiállapotot hadd világítsam meg egy történettel. Pár héttel az októberi terrortámadás előtt a katonai hírszerzés konferenciáján adtam elő az 1973-as jom kippúri háborúval kapcsolatos hírszerzési csőd okairól. Arról, hogy a csoportgondolkodás miként altatja el az éberséget, hogy csontosodik meg egy koncepció és ez mennyire gátolja az új helyzet felismerését. Az előadásomat követő prezentáció a mesterséges intelligencia dilemmáit boncolgatta. Az ezt követő a beszélgetések szinte kizárólag a mesterséges intelligenciáról szóltak, a hírszerzési kudarcokhoz vezető emberi tényezők szinte senkit nem érdekeltek. Azt hiszem, valahol itt kell keresnünk a Hamász terrortámadásához vezető hírszerzési, katonai és politikai kudarc okait.
– Izrael állandó fenyegetettségben él, az állam elvben megkülönböztetett figyelmet szentel a biztonsági előrejelzéseknek. Hogyan működik ez az immunrendszer?
– Talán egy orvosi példával lehet a legegyszerűbben bemutatni. Amikor önnek egészségügyi problémája van, orvosa megvizsgálja és elmondja a diagnózisát. Az egy szakértő véleménye, függetlenül attól, hogy tetszik-e ez önnek vagy sem. Esetünkben a titkosszolgálat az orvos, a politikai döntéshozó a páciens. A titkosszolgálat bemutatja a megszerzett, elemzett, feldolgozott információkat, ám a döntést mindig a politikus hozza meg. Elfogadja a jelentést? Elutasítja? Ha elfogadja, milyen döntést hoz meg az alapján? A hírszerző tisztnek az a feladata, hogy prezentálja a valóságos helyzetet az információ felhasználójának, legyen szó egy tábornokról vagy a miniszterelnökről. A döntéshozó a jelentést figyelmen kívül hagyhatja, de akkor a felelősség az övé. Ha azonban a hírszerző tiszt hanyagul gyűjtötte az információkat és rosszul értelmezte azokat, ezáltal hamis képet festett a döntéshozóknak, neki kell elszámolnia.
– A jelenlegi helyzetért az orvos vagy a páciens a felelős?
– Alighanem még az asszisztens is! Persze nem látunk teljesen tisztán. Azt, hogy ki mit tudott és mit nem, egy alapos vizsgálatnak kell kiderítenie a háború után. A titkosszolgálatok tizenöt éve követik figyelemmel a gázai övezetet, mégsem tudtak arról, hogy a Hamász katonai parancsnokai terrortámadásról döntöttek. Mivel ez az alapinformáció hiányzott, az előzetesen regisztrált vészjósló jeleket – a gyakorlatozást, a védőkerítés felmérését és így tovább – képtelenek voltak szélesebb összefüggésben értelmezni. Izraeli rádióamatőrök például lehallgatták a gyakorlatozással járó hamászos rádióforgalmat, ezt jelezték is a katonai hírszerzésnek, mégsem történt semmi.
– Miért?
– Mert volt egy koncepció. Arról szólt, hogy a Hamászt elrettentették a korábbi rakétatámadásokat követő izraeli válaszcsapások, ezért nem fog kockáztatni egy nagyszabású támadást. A titkosszolgálatok azt gondolták, a Hamászt lefoglalja a terület életének megszervezése, a gazdasági, egészségügyi, oktatási problémák megoldása, ezért sem támad. Minden ezzel ellentétes információ fennakadt a koncepció falán és el sem jutott a döntéshozókig, akik továbbra is hittek a korábbi hírszerzési becsléseknek. Egy héttel a támadás előtt a gázai határon elhelyezett katonai megfigyelők szokatlan mozgásokra figyeltek fel, de jelzéseiket megint csak nem vették figyelembe.
– Azt gondolnánk, egy hadsereg mindig érzékenyebben reagál egy támadás lehetőségére, hiszen neki kell szembeszállnia azzal.
– Kétségtelen, hogy a katonaság készültségének általában a titkosszolgálatok információn kell alapulniuk, de Gáza közvetlen közelében nagyjából húsz kisebb-nagyobb izraeli közösség, kibuc található. Némelyik mindössze ötszáz méterre, egy kilométerre a határtól. Az ő védelmük a készülő támadásokkal kapcsolatos
figyelmeztetésektől függetlenül is indokolta volna jelentős erő térségben állomásoztatását. De ez nem történt meg, a hadsereget és a titkosszolgálatokat is lekötötte a Ciszjordániában fokozódó feszültség az ottani palesztinok és zsidó telepesek között. A Gáza és Ciszjordánia között elhelyezkedő huszonnégy
zászlóaljból mindössze kettő állomásozott a gázai határ közelében, és még ez a kettő sem volt riadókészültségben a támadások idején.
– Izraelben a legélesebb vita a politika felelősségéről folyik, arról, hogy mit tudott és mit nem tudott a támadásokról Benjamin Netanjahu miniszterelnök. Ön szerint mennyire hibás?
– Leginkább azért bírálható, mert teljesen figyelmen kívül hagyta az igazságügyi reformjával kapcsolatos kritikákat. Széleskörű társadalmi ellenállás fogadta ezeket a magyarországihoz hasonló átalakításokat, s ez alól a hadsereg sem volt kivétel. Tartalékos tisztek, a légierő pilótái, más fegyvernemek emberei szólaltak fel. A helyzet odáig fajult, hogy három-négy hónappal ezelőtt tartalékos tisztek tömegei jelezték: amennyiben hatályba lép az igazságszolgáltatás függetlenségét csorbító átalakítás, megtagadják a szolgálatot. A pilóták közel fele nyilatkozott így. Azzal érveltek, hogy ők Izrael állam és nem Netanjahu rezsimjének védelmére esküdtek fel.
A lépés jelentőségét aligha lehet alábecsülni, mert az izraeli hadsereg gerincét a tartalékosok jelentik. Nálunk például egy tartalékos pilóta évente nem egy-két hetet gyakorlatozik, mint más országokban, hanem gyakran hetente és ilyenkor bevetéseket hajt végre. Hiába figyelmeztették a kormányfőt többször a
titkosszolgálatok és a hadsereg vezetői, mondván, Izrael megosztottságából ellenségei, a Hamász, az irániak pénzelte libanoni síita Hezbollah és Irán profitálnak. A példátlanul súlyos tiltakozást azonban Netanjahu lesöpörte az asztalról, jelentősen gyengítve a hadsereg és az ország kohézióját. Ezért az október hetediki kudarc az ő felelőssége is.
– A kormányfőnek van még politikai jövője? Amikor ötven évvel ezelőtt Izraelt meglepték a jom kippúri háborúban, Golda Meir miniszterelnök fél év múlva távozott a hatalomból.
– Én az elmúlt tizenkét évben folyamatosan azt mondtam, hogy lemond, szóval igyekszem óvatosan fogalmazni. Ezzel együtt Netanjahunak hónapjai lehetnek hátra a hatalomban. Azt gondolom, hogy amint a hadsereg eléri a legfontosabb céljait , azaz megsemmisíti a Hamászt és a túszok kiszabadulnak, a vezérkari
főnök, a katonai hírszerzés vezetője, talán az elhárítás, a Sin Bet főnöke és más főtisztek lemondanak majd. Pontosan tudják ugyanis, hogy felelősek a hatalmas kudarcért. S ha ők távoznak, nem látom, hogyan maradhatna hatalmon Netanjahu. Egyszerűen nem lehet úgy vezetni egy sokkolt országot, hogy az állampolgárok nyolcvan százaléka nem bízik az elsőszámú vezetőben – márpedig most nálunk ez a helyzet.
– Izrael még mindig az októberi terrortámadás sokkja alatt áll, Gázában pedig naponta halnak meg a civilek. Ugyan ki akar majd itt megállapodást?
– Ha most kérdezné az izraelieket, a többség valóban elképzelhetetlennek tartaná a kiegyezést. Ugyanez igaz a palesztinokra, akik most gyűlölik az izraelieket, és meg lehet érteni őket is. Ez a háború azonban ismét a közel-keleti politika középpontjába emeli a palesztinkérdést, amit Netanjahu 2009 óta minden erejével igyekezett eltemetni. Akárki lesz a következő miniszterelnök, egy centrista kabinetet vezet majd és kénytelen lesz valamilyen megállapodásra törekedni. Kedvezőek lesznek a nemzetközi körülmények is. A szaúdiak, a jordániaiak és az egyiptomiak is tisztában vannak azzal, hogy egy totális palesztin–izraeli szembeállás nekik sem jó, mert társadalmaik elviselhetetlennek tartják arab testvéreik „elárulását” és kormányaik ellen fordulhatnak. Biztos vagyok benne, hogy egy rendezést az Egyesült Államok és az EU is támogatna: az utolsó dolog, amit Európa akar, egy újabb muszlim menekülthullám.
Három-négy hónap múlva a közhangulat nálunk is megváltozhat. A katonai akciók végeztével az izraeli társadalom ráébredhet, hogy nem lehet minden problémát erővel kezelni. A palesztinok pedig rájönnek: túlságosan nagy árat kell fizetniük a Hamász terrorizmusáért. Náluk is növekedni fog a politikai megállapodás támogatóinak száma – a mostani borzalmas képek ellenére. Vagy talán éppen azok miatt.
Címkép: A lerombolt Ner Oz kibuc lakói