Posted by Pársoros jegyzetek
Nagy Bandó András
Nem tudom, mennyit használ az, hogy ami ma elkészül, azt egy
plébános azonnal megáldja, legyen az egy új stoptábla, egy villamoson
átadott ülőhely, egy vármegyére átírt megyehatárt jelző tábla, egy
székelykapu, egy törvényességet kikerülő kiskapu, egy fölújított
harangtorony, egy-két fapad, egy szájba betett híd, egy nőnapon átadott
virágcsokor vagy egy bíróságról börtönbe szállított és ott átadott elítélt.
Minap már írtam a mesebeli állatok, Micimackó, malacka és társaik
nevében, akik sérelmezték, hogy az állatkertben rács mögött őrzött
vadállatokat megáldották, bezzeg őket nem, jöttek is a többiek
kommentjei, jelesül a szabadon bóklászó, erdőkben vagy a mezőn élő
állatoktól, hogy akkor most velük mi lesz? Tán nincs olyan gyors
plébános, aki a vadnyulakat megáldja, és olyan bátor se, aki medvéket
áldaná meg? Azt végképp nem tudom, mennyivel lesz másabb, jobb,
szabadabb, élvezhetőbb az élete egy rácsok mögé zárt, megáldott
állatnak, én elakadtam ott, hogy „Isten áldd meg a magyart!”, meg ott,
hogy „áldjon vagy verjen sors keze…”, és úgy gondolom, ebben semmi
hiba, ennek az áldásnak van értelme. A túlbuzgóság, az álszenteskedés
és a fanatizmus sosem vitte jó felé a világot, sőt.
Tulajdonképpen tényleg jó sokáig élni, mert egy 70-80 éves sors
éveibe simán belefér akár 2-3 féle lónak a másik oldala. Egy baj van
csak ezzel, jelesül, hogy ha normálisan élek, az az átkosban se volt jó,
és most, a másodikban is kiközösítendő. Ahhoz, hogy elfogadjanak,
azaz ne közösítsenek ki, a hülyeséghez és az értelmezhetetlen
idiotizmushoz kéne igazodnom. Ehhez meg még nem éltem eleget.
Talán majd aggastyánként, amikor már gondot okoz a gondolkodás és a
véleményalkotás. Egyelőre eszemnél vagyok és figyelek, érdekel a
közélet, és mint jó magyar és tenni is akaró választópolgár lecsapok az
észlelt történésekre, és ha jónak látom, szóvá is teszem. Téma bőven
akad, sajnos és hála istennek.
Régi mondás, egyfajta alapigazság: a téma az utcán hever. Mára
ez némi változáson ment át, hisz a világháló szobába hozza a témát.
Minap ismét kaptam egy képes-szöveges sorozatot, apró mozaikokat,
épp csak képpé kellett összeraknom. Az első: „Az egyház nem
erődítmény, hanem mindenkit befogadó sátor”, mondta Ferenc pápa. A
párja, s egyúttal az ellentétje: „Az egyház nem jótékonysági szervezet”,
ez már Erdő Péter bíboros, Esztergom-Budapest érsek mondata.
Gondoltam, Erdő eltévedt, nem látja a fától a lényeget. A következő
szöveg: Havasi Balázs 100, Tóth Gabi 30, Pataky Attila 78, a Heim Pál
Gyermekkórház 5 millió támogatást kapott a Szerencsejáték Zrt-től (mely
jótékonysági szervezet). Majd jön a harmadik kép: Tiborcz István, saját
lábán álló kormányfői vej 215 millió forint vissza nem térítendő
támogatást kapott (egy apóshoz köthető jótékonysági szervezettől).
Hogy mire? Erdősítésre. Örvendezhetnek a zöldek: új erdőnk lesz
Esztergom és Budapest között félúton. Meg se lepődik majd Tiborcz, ha
pár év múlva egy lombkoronasétány építése közben azon kapja Erdőt,
hogy már megint maga alatt vágja a fát.
Zárásul egy megjegyzés: az alapjában vitatható, hogy
Magyarország előre megy, a kérdés inkább ez: ebből mennyi lehet még
hátra?
Címkép: Útavatás Sárkeresztúron