Euronews
>Az október 7-i mészárlást követően Izrael beindította történetének legnagyobb hajtóvadászatát. A biztonsági szolgálatok célul tűzték az összes terrorista felkutatását, megölését vagy elfogását, akik részt vettek a Hamász merényletének tervezésében és végrehajtásában.
Úgy tudni, hogy Yaron Finkelmannak, a déli parancsnokság főnökének irodájában van egy tábla, amelyen több száz Hamász parancsnok vagy fegyveres szerepel. Minden este piros X-szel jelöli azokat, akiket az izraeli erők aznap Gázában megöltek. Az X-ek száma egyre növekszik. A főtiszt megesküdött, hogy a háború végére a listáról minden név törölve lesz.
Az 1972-es müncheni olimpián történt terrortámadás után a Moszad hasonló akcióba kezdett a vétkesek felszámolására világszerte, jórészt Libanonban, Jordániában és Tunéziában. Egy személyt tévesen azonosítottak és öltek meg a norvégiai Lillehammerben, és ezután az akciót leállították.
Az akciósorozatban azok a palesztinnak (arabnak) leplezett különleges ügynökök, a Musta’ribeen tagjai is részt vesznek, akik a helyi lakosságban már évek óta élnek, gyakran házaspároknak álcázva magukat, és ismeretségeik révén információkkal szolgálhatnak a terroristák hollétéről vagy személyéről, vagy akár a túszokról is.
Egy történelmi nevet viselő, megújult különleges egység is felállt
A nemzetbiztonsági szolgálatok mellett az IDF hírszerzési parancsnoksága hatalmas adatbázist épít a terepen szerzett felvételek, tárgyak, az elfogott terroristák kihallgatásai és a Gáza övezetben gyűjtött jelen idejű információk alapján. A Shin Bet biztonsági ügynökség akciócsoportjának pedig az így felkutatott és azonosított személyek megölése a feladata. Ez a különleges csoport a NILI kódnevet kapta, ami egy biblikus történetű héber betűszó, jelentése szerint „Izrael Mindenhatója nem hazudik”.
Izrael kollektív emlékezetében az ősi mozaikszó nagy jelentőségre tett szert, amikor az 1.világháború idején egy modern zsidó kémhálózat vette magára. Az új NILI kritikus értékű hírszerzést nyújtott az Ottomán Birodalom (Törökország) ellen harcoló brit erőknek. Száz év elteltével az új NILI már saját állama nevében vadászik Izrael legújabb ellenségeire. Douglas Murray brit történész és riporter, aki másfél éves ukrajnai munka után jelenleg a gázai hadszíntérről tudósít, abban lát bizarr különbséget az SS és a Hamász rémtettei között, hogy míg a nácik tagadták, rejtették és leplezték népirtó bűneiket és sosem mutatták be a nagyközönség előtt, az iszlamista terroristák épp az ellenkezőjét teszik. Büszkék a cselekedeteikre, terjesztik és propagálják a terrorcselekményeket, és nem csak a közösségi médiában, de a felszíni (mainstream) tájékoztatásba is beférkőzve, mint amilyen például a tekintélyes Reuters.