Posted by Barthalas Zsuzsa
>Bizony-bizony azok az EU-s országok, ahol egy Orbán-féle minta alapján egy párt és vezetője próbálkozott autoriter fordulattal, azért tudtak visszafordulni ezen az úton, mert annak demokráciában edzettebb választói még időben felismerték, hogy ez hova vezet és hogy a vége az lesz, hogy végleg bebetonozódik a “házi” despotájuk és annak pártja a hatalomba, létrehozva a totális és megdönthetetlen önkényuralmat, ezért aztán ki-ki félretéve az Egóját inkább egymással szövetkezett, nehogy diktatúrában kelljen ébredniük.
Legutóbb például a lengyel ellenzék volt képes megakadályozni, hogy államuk Magyarország sorsára jusson…
Azt, hogy egy már megszilárdított diktatúrát nem lehet ráolvasással, hókuszpókusszal, önjelölt messiások önfényező mantráival elzavarni minden, gondolkodni még képes, hazai honpolgár is felismerte!
Na, ezért is “kényszerítették ki” a 2022-es összefogást. (Az nem az ő hibájuk, hogy egyesek színjátékot csináltak belőle és intrikával megpuccsolták azokat, akik betartották az etikai kódexet és a közösen létrehozott játékszabályokat.)
A rendszerváltó, diktatúra-lebontó képlet azonban továbbra sem változott! A választási matek ugyanaz maradt. Sőt!
Nem Pitagorasz a hibás azért, ha valaki nem képes alkalmazni a derékszögű háromszög átfogójának kiszámításánál az ő képletét, emiatt azt ordibálja, hogy szüntessük meg a Pitagorasz-tételt, a nevét is töröljük ki a matematika könyvekből!
Amikor egy magát az igazmondás, a nagy, megtisztító, mindent megújító politikai kultúra üstökösének gondoló valaki, Szent Johannaként azt hirdeti, hogy majd, ha a szerinte és a neki megfelelő, tökéletes ellenzéki világ ő általa, az ő szent útmutatásai szerint megteremtődik, mert így lehet az Orbán-Cipolla-Caligula szörnyeteget, fődespotát elzavarni, akkor valójában azt üzeni, hogy sohanapján.
Mert ugye 13 éve kövesedik, szilárdulgat ez a trükkös, furmányos orbáni diktatúra, méghozzá Orbán de Vétó maffiafőnök, keresztapa által meghozatott törvények által jogilag “szentesítve”. Ahogyan rezgett a léc a választások előtt, úgy lett aládúcolva a despotikus, tulajdonképpen feudálfasiszta rendszer újabb és újabb törvényekkel, s lett Magyarország a permanens veszélyhelyzeti-rendeleti kormányzás őshazája az Európai Unióban. A jogrendszer úgy lett a diktatúra eszköze, ahogyan az egyházak az egyébként formailag szekuláris állam megvásárolt támaszai, lélekmérgezői, tudatmanipulátorai. Mára már nyugodtan kijelenthetjük, hogy Orbán Magyarországa egy olyan álkeresztény teokrácia, ahol a vallás maga az “Orbánizmus”, amihez a díszletet az erdőpéterek, baloghzoltánok, kissrigólászlók, osztiezoltánok, veresandrások festik, ájtatos képpel belehazudva a szerencsétlen vallásosak és persze újdonsült, megtért, politikai érdekkeresztények (nagyferók, szikorarobik, tóthgabik, stb.) arcába, hogy hú, de nagy keresztény-demokrácia van és hú, de Isten küldötte erkölcsös vezető, az ő uruk, parancsolójuk és pásztoruk: Szent Viktor!
Amikor ebben az Orbáni fundamentalista patyomkin-kereszténységben világra hozott újteokráciában valaki azt hiszi, hogy kikiáltva önmagát az újabb megmentőnek, kipöckölve a politikai mezőről minden, vele nem egy pártba, hitvilágba, más politikai ideológiába tartozót, az megszállott és/vagy elvesztette a józan eszét. A diktatúra békés úton való megdöntésének matematikai képlete ugyanis nem változott. A sokszínű és egyesült demokrata tömbösödésnek kell állnia a diktátor konglomerátumával szemben, vele minimum azonos, de inkább 2-3 %-kal nagyobb súlyban! Egyetlen demokrata sem mondhatja, hogy lila, zöld, sötétkék, piros, stb. jöhet, de “kitudjamilyenkék” meg nem! Ahogyan nem mondhatja azt sem, hogy a szőkék igen, barnák nem, kékszeműek igen, többiek nem, a szemüvegesek sem, ám a többiek igen és egyéb eszement szelekciós butaságok. A demokrata ugyanis képes arra, hogy elfogadja az övétől különböző, más árnyalatú színeket, a nem rá szavazókat is és esze ágában sincsen létrehozni önnön homogén egyeduralkodását a politikai palettán! Az okos (értsd: nem korlátolt, nem önmagába, önnön
hangjába beleszerelmesedő) demokrata még arra is képes, hogy felfogja: diktatúrával nincs alku. Nem kollaborálunk és nem játszuk szánt szándékkal a lasztit az ő térfelükre. Nem konzerváljuk az ő hatalmukat azzal, hogy gyengítjük a demokraták szövetségét. Tehát még véletlenül sem verjük szét azt, ha nem úgy
ugrál mindenki benne, ahogyan mi új üdvöskeként, madonnaként vagy messiásként toporzékolunk, vagy nagyot toppantunk a lábunkkal! És bizony, ha mindezt tudjuk (mert nem vagyunk azért annyira butuskák, hogy ne fogjuk fel), akkor nem akarjuk magányos “Vesta-szűzként” és/vagy macsós messiásként szent igaz hitet harsogva eljátszani, hogy diktatúrában lehet igazi demokráciát követelve rávenni a despotát arra, hogy állítsa már vissza a kedvünkért a jogállami kereteket, meg az igazságos és kétfordulós, “nem meghekkelhető” választási rendszert, valamint a teljes és sokszínű sajtószabadságot, igazi közmédiával, továbbá legyen szíves mellőzni a közpénzen űzött kormánypropagandát, hogy mi, demokraták szabadon versenyezhessünk végre, mondjuk program- és kinek vannak okosabb, felkészültebb politikusai alapon!
Szóval nem a Pitagorasz-tétellel van baj, ha nem tudjuk alkalmazni, nem a demokraták összefogási képletével van baj, ha nem tudunk, nem vagyunk képesek együttműködni! És nem, az orbanizmust kell leváltani márkizayizmussal vagy donáthizmussal, ámde annál inkább létre kell hozni egy intrikáktól mentes, konszenzusra épülő, tisztességes demokratikus, ellenzéki szövetséget.
Szólótáncosok, magánénekesek, Szentjohannák és egós messiások nélkül.
Miért is?
Mert a demokráciának a demokráciáról kell szólnia, nem az egyéni üstökösök tündöklési vágyáról.