Jobb innen

Itt, a Szentföld vékony sávjában maximum a Bummm-ok eredetiek. Már eltelt több mint egy hónap, a Hamasz lehetőségei meglehetően csökkentek. Most újabban csak a messzi Jemenből küldött rakéták zavarnak be – leginkább Eilaton, ahol a turista nélküli hotelekben a Gáza környékéről elüldözött kibucok és mosávok [mezőgazdasági közösségek] lakossága latolgatja, hogy hol folytatja az életét.

Az volt a tervem, hogy leadom a Múlt és Jövő ez évi utolsó számát, s beindítom a túlélés akciót, mert a háborús izgalmaiba még az a fenyegetés is berobbant, hogy az NKA két év után kiírt pályázatára (ilyen 30 éve nem fordult elő!) a Múlt és Jövőnek egy fillér támogatást sem ítélt meg. (A jövő évi programot a magyar holokauszt 80. évfordulója szervezte volna a beadott pályázatunk szerint, tehát ez a törekvés nem felelt meg az NKA [fura] urainak.)

Azonban a Szimhat Tóra-i háború, egyre mélyebben feltáruló borzalma – a holokauszthoz hasonlítani nem olcsó fogás – és leginkább az egész világra szétgyűrűző hatása nem tette lehetővé – egészségügyi szempontokból sem – hogy ama nagy osztálykönyvbe tovább jelentgessek hiányozót. (Az izraeli kormányszervek nem ajánlják állampolgáraiknak a külföldi utazást, s ha igen: tegyék láthatatlanná azonosságukat. Ezt kell megélni Európában, 80 évvel a soá után…)

Az Öbölháború óta – emlékszünk még Szaddam Huszeinre és Izraelt tényleg elérő rakétáira, amikor az ország lakossága gázálarcba burkolózott – hozzászoktam, hogy itt legyek a „lángoktól ölelt kis országban”, hogy a lángokban – hozzanak bármit is – osztozzam.

Egyébként is: tudósítani vagy akár csak véleményt mondani csak a hiteles helyzetben és hiteles helyszínről lehet. Ezért csapot-papot – munkatársaimra, jóakaróimra – hagyva felkaptam egy Cipruson keresztül Izraelbe tartó repülőgépre. (Megint tudok aludni és elmúlt a krónikus hasmenésem. Tehát a Múlt és Jövő ügyeit is jobban szolgálhatom, amíg működik az internet.)