Marafkó László: Írás a tűzfalon
Kereszty András
>Bedobta hozzám a kötetét. Dedikálta is “a jól beválttal, barátsággal” . Az egyetemi évek óta tart. Mármint barátságunk. A szerzőről pedig el kell mondani, hogy azóta sem változott. Ott is ilyen volt. Jött-ment, érdeklődött, barátkozott, tréfált, mosolygott és nyüzsgött. Mindenhol, ahol nyüzsögni lehetett. Lelke mélyén költő volt. Így is kezdett. S mostanra már meglehetősen hosszú a másfajta publikációinak a száma. A legkevesebb a vers.
Riportkötet, tárca, interjú gyűjtemény 6 darab, kisregény 8 darab, novellák 3, szociokrimi 1 db, regény 2, színművek 1, versek 2. És most itt van ez a 75 írásból összeállított antológia. Pályakép. A Tempevölgy című helyi laptól, a Dunántúli Naplón, a Hétfői Híreken és az “Ellátón” (Központi Sajtószolgálat) át a Magyar Nemzetig és az Élet és Irodalomig. És mindegyik írás ugyanarról szól: a szerzőről. Egy kíváncsi emberről, egy költő-lelkű újságíróról. Egy tollforgatóról, aki szinte akaratlanul is (de leginkább szándékosan) megbarátkozik a huszadik-huszonegyedik század jeles íróival. Mert lehetetlen neki ellenállni, benyüzsgi magát mások életébe. Igazi szeretetébe. Ez a tulajdonság egyébként a Magyar Nemzet irodalmi rovatának helyettes vezetőjétől (de lehet hogy később már nem is helyettes, hanem rovatvezető volt) tökéletes tulajdonság.
Így állt össze ez a kötet, amiből azt hiszem, hogy sok évtized múltán is különböző életrajzírók, irodalomtörténészek eseményeket, eseteket, anekdotákat fognak idézni. A névmutató hat oldalas. Benne van például Aczél György és Ágoston Zoltán, Andics Erzsébet és Bak Imre, Berkes Erzsébet és Bertha Bulcsú, Csengey Dénes és Csorba Győző, Déry Tibor és Devecseri Gábor, Esterházy Péter és Kormos István, Hamvas Béla és Lázár Ervin, Örkény István és Utassy József, Tamási Lajos és Weöres Sándor. És nemcsak a névmutatóban, hanem a könyv történeteiben is.
Barátkozik. Írótalálkozókra megy. Néha azok házhoz jönnek. Mint amikor a Jelenkornál dolgozik. Szerkesztő bizottsági tagként, helyesebben ifjú lektorként. Könyveit küldi. Könyveket kap. Egy alkalommal Csorba Győzőnek az új esszékötetét. A költő így reagált:
“Kedves Laci,
köszönöm szépen az ajándékodat a szellemes című “Az utókor inspektorá”-t. Nagy élvezettel olvastam, mert a többnyire rövid kis írások érdekesek, jól vannak megírva, s a könyv tematikája roppant változatos… Dicséretes a könyvben a megírás könnyedsége, a természetes stílus. Szeretném kiemelni, hogy néhány írásod bizonyára nagy utánjárást, sőt kutatást igényelt, de az olvasó ezt alig veszi észre.”
Ennek a kötetnek más a címe: “Írás a tűzfalon”. De Marafkó mostani könyvéről is nehezen lehetne Csorba Győzőénél pontosabb értékelést adni.
Portré: Marafkó László