Kiáltásom

Posted by

Bárász Péter
>Úgy látom, a „fél világ” manapság annak a szervezésével van elfoglalva, hogy a lehető
legnagyobb, sőt annál is "bőkezűbb" anyagi támogatást nyújtson az „izraeli ellencsapás
okozta” humanitárius katasztrófa által sújtott gázai övezetben élő palesztinoknak. Mi több,
sokak szerint ilyen „ellátmányban” a Ciszjordániában és Dél-Libanonban élő palesztinok is
részesítendők.
[Két pontosítás: 1. A „fél világ” itt nem négymilliárd embert jelent természetesen, azoknak
viszont, akiknek van valamilyen gondolata/véleménye a mostani háború kapcsán, szemmel
láthatóan messze a túlnyomó többségét. 2. Az említett „fél világ” politikusai és
magánemberei egyaránt és feltűnően nem kívánják és/vagy nem képesek tudomásul- ill.
észrevenni, hogy a mondott humanitárius katasztrófáért, bár némileg vitatható arányban,
de mindkét felet terheli a felelősség. És ez a felelősség korántsem csupán október 7-től
datálódik, hiszen politikájában a Hamász a kezdetektől fogva holmi élő pajzsnak tekinti a
palesztin civil és „civil” lakosságot.]

Az is elég jól látható, hogy az említett „fél világ” jóformán megoldhatatlan feladatnak tekinti
humanitárius segélyszállítmányok további szervezését, ezért a palesztinok pénzbeni
támogatását preferálja. Egy részük, bár tudja, de strucc módjára a homokba dugva fejét,
nem kívánja tudatosítani, hogy a kedvezményezettek, ezen belül elsősorban, de korántsem
kizárólag a Hamász, mire és hogyan fogja felhasználni az így kapott összegeket. A többi "nem
strucc" pedig maga is pontosan ezt a hasznosítási módot kívánja látni. Ezzel az erővel akár
fegyverek formájában is nyújthatná a világ ezt a „humanitárius segélyt”: sokkal olcsóbb
lenne. Kevésbé demagóg, ráadásul egy fokkal még hatékonyabb is. Mármint annak a célnak
az elérésében hatékonyabb, amire valójában szolgál.
Ennek a tervnek meg is van a maga, történelemből jól ismert neve: ENDLÖSUNG. Legalábbis
maga Izrael állam és Izrael zsidó lakossága tekintetében.

Címkép: Munch: Sikoly