Fábri Péter
>A történetben szereplő bank természetesen a Magyar Bank Holding (MBH), amelyet a NER oligarchái azért hoztak létre, hogy megszerezzék az az OTP piacának egy szabad szemmel is látható részét – és persze, hogy az ügyfelek kárára (nem pedig velük együtt, win-win alapon) gazdagodjanak. Hogy az efféle összevonások mit eredményeznek, azt már most jól látják az ügyfelek, akiknek a feje fölött lezajlott a három bank összevonása. Nem férnek hozzá a számlájukon lévő pénzhez, nem tudnak utalni, stb. De mindez kismiska ahhoz képest, hogy az MBH megkezdte a nyomulást az intézményi, ezen belül az önkormányzati ügyfeleknél – ahol még az eddigieknél is nagyobb kárt tudnak majd okozni. Intézményi ügyfeleik egyszer csak nem tudnak majd fizetni a dolgozóiknak és beszállítóiknak, de ez cseppet sem látszik zavarni a bank tulajdonosait.

Bankrablás
Ahogyan Brecht mondta: „Mi egy bankrablás egy bank alapításához képest?”