A hős már megint árnyékboxol, de hát ő ezt szereti, mert legalább veszélytelen

Posted by

Swan Edgar
Kolozsvári Szalonna

(…) Újabb levél érkezett Brüsszelből. Ez pedig azt jelenti, hogy idén már egészen biztosan nem érkezik pénz az ügyesen megállított fővárosból. Márpedig az a pénz valószínűleg egyre
sürgetőbb lenne, mert az önkormányzati- és EP választásokig már csak kicsit több, mint fél év van hátra. A magyar választók pedig ahhoz vannak szokva, hogy választások előtt jön az
ajándékosztás. Mikor mi, és kinek mi. Bözsiutalvány, kis nyugdíjprémium, adóvisszatérítés, kevés krumpli, tészta – tűzifa júniusban már nem annyira szokott kelleni -, valami kis
apróság, amiből tudja a nép, hogy a király látja őket, gondol rájuk, fontosak neki. Ha pedig ez elmarad, annak csúnya következményei lehetnek. Persze nem az, hogy akik eddig a Fideszre
(Orbánra) szavaztak – mert az önkormányzati választáson is ez történik ám a legtöbb helyen, bár nagyobb a rizikó és a jelölt személye nem lényegtelen, mint a parlamenti választások
esetében -, azok majd most az ellenzékre szavaznak. Nem fognak, hanem egyszerűen nem mennek el szavazni. Ráadásul most a külhoni szavazók sem segíthetnek, ha csak addig nem
változtatja meg jó kormányunk úgy a választási törvényt, hogy az önkormányzati választást is befolyásolhassák máshol élő, máshol adózó, Magyarországon soha nem élt, és itt élni soha
nem is szándékozó honfitársaink.

Én is odatenném a magam kis széljegyzetét L. Simon László kirúgása mellé. Maga a kirúgás nem annyira bír fontossággal az én szememben, része az előadásnak, ráadásul eléggé elcsépelt és sablonos, de bizonyára van, akinek az újdonság erejével hat. L. Simonnak aligha, szerintem őt kifejezetten ezért tartják. Kifizetődik, hát vállalja. Hanem Szentpéteri Nagy Richard véleményét olvasgatva nyerítettem fel. Kedvelem Szentpéteri Nagy Richárdot, mármint ami belőle rám tartozik. Akár egyetértek a véleményével, akár nem, örömmel hallgatom, olvasom. Nem tehetek róla, vonzanak az okos emberek. Na szóval, ő nyilatkozta azt, hogy: a liberális értelmiség ezúttal is beleállt egy politikai szempontból teljesen indifferens témába, amivel, ahogyan korábban már annyiszor, ezúttal is a Fidesz malmára hajtotta a vizet…

Miután a sajtó felkapta a tiltakozást, a téma a kabinet válaszával együtt olyanokhoz is eljutott, főleg a kormánypártok vidéki szavazóihoz, akik azt sem tudták, hogy van egy ilyen
kiállítás, vagy ha mégis, nem érdekelte őket. Ráadásul ismét ki lehetett játszani a Budapest- kártyát a vidéki szavazók előtt: tessék, a főváros Szodoma és Gomora, de mi megakadályozzuk, hogy az egész ország ilyenné váljon. (Népszava) Szerintem nem kell a Fidesz malmára hajtani a vizet, eleve úgy van megépítve a csatornarendszer, hogy csak arra
tud folyni. Az értelmiség feladata az, hogy beszéljen a dolgokról. Az szerintem nem megoldás, ha az értelmiség és a kormánytól független sajtó mindenről hallgat, hiszen van a
Fidesznek saját propagandagépezete, azt juttat el a társadalomhoz, amit akar, amikor akarja, ahányszor akarja. Ha valami, az szerintem tökéletesen indifferens, hogy hány vidéki fideszes szavazó értesült a kiállításról, mert aligha értik, miről van szó. A nyerítésem oka a Szodoma és Gomora említése. Eszembe jutott egy jó kis hely Spanyolországban, ahol minden ital – üdítőt és gyümölcslét is ideértve – mellé ingyen jár kaja is (mondjuk nem csak itt, az összes tapaszbárban). Na, ott volt kiírva az egyik mosdóra hogy Szodoma, a másikra pedig Gomora, én pedig erősen töprengtem, melyik ajtón kellene benyitnom. Erről eszembe is jutott egy másik hely ugyanabban a városban, ahol mindkét mosdó ajtaján három jel volt, mégpedig
ugyanaz a három. Itt annyira zavarba jöttem, hogy visszamentem megkérdezni, mi a teendőm. Felvilágosítottak, hogy ez egy meleg bár, senkit nem érdekel, melyik helyiséget használom.

Miután több szempontból is megkönnyebbültem, rárepültem a témára. Mármint arra, hogy ha meleg bár, annak nem kellene látszania? Például a vendégkörből. Kiderült, hogy ez itt nem
így megy. Ez a meleg bár történetesen attól az, hogy a tulajok és a teljes személyzet meleg. A kaja jó, a kiszolgálás jó, a hely kellemes, ezért rendkívül népszerű a helyiek körében.
Komplett családok – unokától a nagyszülőkig – járnak ide tapaszozni. Nem különül el a társadalom melegekre és heteroszexuálisokra, senkit – és ez nem reklámfogás, hanem valóban
így van – nem érdekel, hogy a másik hetero, meleg, transz vagy micsoda. Elvannak együtt, a lánynak öltözött szakállas srác nyugodtan vacsorázhat a szüleivel, nagyszüleivel, sétálhat
kézenfogva a párjával – itt nem divat a nyilvános előjáték még eltérő nemű párok esetében sem, ellentétben mondjuk Magyarországgal, ahol egy parkban, téren, buszmegállóban fényes
délben is komplett szexuális felvilágosításhoz juthat bármely kiskorú -, senkit nem zavar. Ez csak úgy eszembe jutott, gondoltam, elmesélem. Sokkal normálisabban lehet ám így élni,
mint egy Orbán-Dúró által megvédett országban. (…)