Posted by Tamás Ervin
>Régről ismert módszer. Mikor elhalad melletted a fűnyíró és kaszabol, azt hiszed – megúsztad. Csakhogy az út végén megfordul, s már nem hagy ki. Szóval, az évek alatt megtanulhattuk, ha néha villámsebességgel, néha komótosabban, de sorra kerül minden. A civilszférát módszeresen meggyengítették, Pukli István Dániában takarít, a bátor nővér keserű, felbukkanó közszereplők sora tűnt el az éji homályban, akikről azt hittük – megváltók. Lassacskán túl vagyunk a szellemi élet megkopasztásán, a korbács és mézesmadzag párhuzamos használata hatékony. A szélsőjobb felé tett gesztusok már a szürke hétköznapok megszokott eseményei. Úgy vélem, hogy a főnök hamarosan ismét neki fog futni a sajtó maradékának, a megregulázás eddigi eredményeit fél sikernek tartja, a lengyel ellenzéki győzelmet részben az ottani nyilvánosság tevékenységének tudja be. Komoly előnyt jelent számára a hazánkban tapasztalható totális szolidaritáshiány, a berkeken belüli félreértelmezett konkurenciaharc napról napra roncsolja az együttes erőt.
A szuverenitásvédelem újabb hullámai ebben a szektorban nagyon is fájhatnak majd. Lehet, hogy Orbán egyelőre óvatosan lát neki a drákói szabályok megalkotásának, amíg cseppnyi reménye van az EU-pénzek egy részének átutalására – ám, ha ezzel így, vagy úgy végez, nem lesz megállás. Röhej, ahogy a szerény költésűnek aligha nevezhető állam egymás után állítja fel hivatalit, amelyek vazallusi tevékenységükkel szolgáltatnak álcát a szándéknak. Emlékszem, amikor évekkel ezelőtt Lázár János óriási lendülettel csapott szét az intézmények között, megszűnések, összevonások szegélyezték útját. Mára inkább néhány szükségtelen összevonás és indokolatlan megszüntetés ragadt a memóriánkba, és se szeri, se száma az újonnan alakult testületeknek.
A nyilvánosság kötőféke természetesen a pénz. A piac megcsúfolása és az állami propagandagépezet mértéktelen pazarlása a hatalom legfőbb szabályozó eszköze. Hirdetés, bújtatott szponzorációk, támogatások tömege teszi ormótlan súlyúvá a barátok bevételeit, s hagyja kiszáradni az ellenfeleket. Az online-térfél, a Klubrádió forrásszűkében egyre jobban támaszkodik olvasóira, tőlük remélve anyagi mentőövet. A gazdasági szereplők féltik az üzletmenetet, a civil bátorság esetleg kerülőutakon próbál teret nyerni. Külföldi szervezetek, intézmények – a Soroson kívüli világ is – igyekszik némi apanázst nyújtani, soha nem gondoltuk volna, hogy lesz itt még egyszer Szabad Európa, hát van. A szuverénség védelme közben az ország egyre kiszolgáltatottabb, függőbb Kelet felé – mint minden, ez sem okvetlenül a nemzet, hanem az autokráciák, az ismét divatba jövő avitt struktúrák felé hajló Orbán érdeke. És ne ámítsuk önmagunkat – sikerülni fog. A dollárbaloldalnak minősített ellenfél nem egészen kóser adományai cseppek a tengerben a kormány propaganda- költségeihez képest, de ezekre föl lehet fűzni minden önkényes törvényt, rendeletet, amely jogilag kitapossa az utat a hatásosabb szájkosárig. Cél: mindenfajta független (szuverén) tevékenység működőképességének aláásása. Eklatáns példa ehhez a nem egészen lojális szakszervezetekkel való bánásmód, a másik oldalon a Parragh-féle látszat-kamara támogatása.
Az egyszeri halandó ezen közben jól tenné, ha elgondolkozna azon, mi is az a szuverenitás, mi a határa, mi az, ami egyfajta zsarnokságra, puszta hatalmi önzésre épül és pontosan mikor, meddig és mely területek lehetnek valóban az önállóságra törekvés elismerhető terepei. Már egy házasságban is váláshoz vezethet ezek eltúlzott formái, tudniillik a másik félnek is jogos igénye bizonyos szituációkban a saját értékelés, döntés, amit össze kell valahogy igazítani a párjával. Az érdekek jóval bonyolultabbak annál, mint amit a szűken vett közvetlen és rövid távú, saját szempont nyújt. Lehet persze evidenciának tetsző kérdésekkel nemzeti konzultációkat folytatni, de az nem fog minket segíteni annak felismerésében, hogy a körbebástyázott rév miatt mit fogunk veszteni a vámon.