Top secret!

Posted by

Hardy Mihály

>Legalább három erős érv szól amellett, hogy a nyilvánosságra hozott
dokumentum (a háborús felkészülésről) sokkal inkább választási röpirat,
kormányzati ijesztgetés,mintsem valós jelentés, mondta Hardy Mihály
a Klubrádióban. Ha azvolna, akkor ugyanis semmi szín alatt nem szabadna
nyilvánosságra hozni.

Parasztvakítás! Legjobban talán ezzel a szóval lehetne leírni azt az
állítólagos titkosszolgálati jelentést, amit Kocsis Máté
fideszes frakcióvezető javaslatára a héten hoztak nyilvánosságra. Kocsis
amúgy a nemzetbiztonsági bizottság tagja is, és úgy gondolom: jelentős
kihasználatlan tartalékai vannak a szavahihetőség területén. Talán még
emlékeznek, október 23-i Facebook-posztjában az szerepelt, hogy a
Kossuth téren tartózkodik az állami megemlékezésen, miközben másnap
érkezett vissza Budapestre repülővel görögországi nyaralásából. A
Népszava újságírója le is buktatta Kocsist, de nagyon.

A mostani titkosszolgálati jelentéssel is hasonló bajok vannak. Ha az
valódi vagy tényleg tartalmi jelentés volna, akkor – ahogy a nevében is
benne van – azt bizony titkosan kell kezelni, nem publikálni. Különben
súlyos büntetés jár érte, hiszen éppen veszélyhelyzet van
Magyarországon a  “szomszédos országban zajló háború” ürügyén. A
magyar kormány hirdette ki, majd hosszabbította meg immár kétszer is
újabb fél évre. Nem játék az ilyesmi, no! Egy olyan országban, ahol még
azt is harminc évre titkosítják, hogy mennyi sós kifli fogyott
Bátonyterenyén a múlt héten?!

Legalább három erős érv szól amellett, hogy a nyilvánosságra hozott
dokumentum sokkal inkább választási röpirat, kormányzati ijesztgetés,
mintsem valós jelentés. Ha az volna, akkor ugyanis semmi szín alatt
nem szabadna nyilvánosságra hozni. Mert a publikálással például a
magyar titkosszolgálat forrásait, esetleges beépített embereinek az életét
kockáztatnánk. Már ha vannak vagy lennének ilyenek, hiszen a
dokumentum is azt sugallja, hogy a déli határon kegyetlen és vérszomjas
bandák garázdálkodnak, akik bárkit lelőnek vagy átvágják a torkát, ha az
érdekeiket veszélyeztetik. Nem kell Tom Clancy- vagy Fauda-rajongónak
lenni ahhoz, hogy tudjuk, az életével játszik az a beépített titkos ügynök,
akinek a személyét leleplezik.

A másik fontos érv, hogy nincs az a titkosszolgálati vezető, aki engedi
egy valódi jelentés publikálást, hiszen abból nagyszerűen lehet
következtetni a felderítési munka minőségére, mélységére, csatornáira
és módszereire. Ezt pedig minden titkosszolgálat féltve őrzi. A
legkevésbé sem hozza nyilvánosságra, hiszen éppen ez az, amitől ugye
titkosnak nevezik őket, még a nevükben is benne van.

Végül a harmadik érv, ami aláássa ennek a jelentésnek a
szavahihetőségét, az maga az anyag minősége. Pontosabban annak a
hiánya. Természetesen a jelentésnek csak a sajtóban megjelent
változata ismert, de annak színvonala elképesztően alacsony, a
megszokott Nógrádi Gyuri bácsis, Georg Spöttle-féle értekezés. Van itt
minden, mint a Fradi-kolbászban: Al-Kaida, Iszlám Állam, Hamász és a
tálibok. A lényeg, hogy meglegyen az egyenlőségjel az Európába
igyekvő bevándorlók és a terroristák között. A jelentés után persz
megjelentek a hivatásos, kormányzati huhogók is, élükön Bakondi
Györggyel, a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadójával.

A cél egyértelmű: a jövő júniusi választásokig továbbra is forrásponton
kell tartani a bevándorlók veszélyeiről szóló témát, ezzel kell riogatni a
magyar közönséget. A recept jól ismert, immár nyolc éve. 2015 óta
használja a gyakorlatban az Orbán-kormány. Azzal riogatnak, hogy
Európa terroristákat akar ránk engedni, akik még a nyolcvanéves falusi
nénikre is halálos veszélyt jelentenek. Ha nem lenne az apostoli
miniszterelnökünk, akik megvéd bennünket mindettől, nekünk már régen
annyi lenne. Vinnék magukkal az afgán tálibok meg az iszlám államos
szírek a falusi közmunkát, a pedagógusbéreket meg a magyar állami
kórházi ellátást is magukkal. Mindazt, amitől Magyarország annyira
vonzó hely. Ja, és kiengednék a magyar börtönökből az összes
embercsempészt is…