Posted by Kenyeres Ilona
>Valamikor régen, a televízióban igazi, szórakoztató, vagy
elgondolkodtató műsorokat láttunk. Híradókat, amelyek arról szóltak, mi
is történt aznap az országban, a szörnyűségeket pedig havonta egy
alkalommal, Kék fény címmel tárták a nézők szeme elé. Aki borzongani
akart, nézte, aki meg nem, az legfeljebb átkapcsolt a román csatornára,
mert Debrecenhez mondjuk az volt a legközelebb légvonalban. Igaz,
nem is volt több száz csatorna, csupán egy, később meg még egy.
Azokon ment a Ki mit tud, a Táncdalfesztivál, és sok-sok tévéjáték, meg
színházi előadás. És volt Delta címen futó tudományos magazin,
születésünk titkairól árult el érdekességeket Czeizel Endre, meg még
Öveges professzor is bemutatta tudását az érdeklődőknek. A tévétorna
szereplői felugrasztották a karosszékből a lustákat, míg a maci a mese
végén köpött egyet – sosem tudjuk meg, hogy kire, vagy mire. Mindenki
megtalálta tehát az érdeklődésének megfelelő műsort.
Ma a színészek,az énekesek és a műsorvezetők igen sokszor úgy bohóckodnak
-és ezmég enyhe kifejezés -, mintha nem lenne tisztességes polgári
foglalkozásuk. Elvállalnak mindenféle veszélyes, fertőző, bogárevős,
dzsungelbeli megpróbáltatásokat, úgynevezett párharcokban mérik
össze erejüket a hozzájuk hasonló “művészekkel” farmokon szállnak
szembe a többiekkel, újabban pedig még boxolnak is, orrvérzésig, mint
az igazi profik, ami különösen a nőknek igazán testhezálló feladat. És
vállalják! Feladva igazi énjüket, tartásukat, hülyét csinálnak magukból,
megalázkodnak, minden áron hozni akarják “gazdáiknak” a nézettséget.
A sok tv csatorna azt sem tudja, milyen kínálattal pipálja le a másikat, az
egyik Voice (hang) címen indít adást, a másik ugyancsak éneklő
szereplőkkel operál, természetesen ugyanabban az idősávban. Na és
ami -szerencsére ritkán, de mindent visz: az a Nagy ő! Hát ember legyen
a talpán, aki még egy ugyanolyan műsort tudna csinálni, ami alulmúlja
ezt a szánalmas, értékelhetetlen, “színészi” pontosabban ripacsi
produkciókkal tarkított előadást. Belegondoltam, hogy mondjuk ha most
élnének azok az igazi nagy művészek, mint például Latinovits Zoltán
és Ruttkai Éva, Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa, Sinkovits Imre és Gombos
Kati (ők kiváló színészek voltak, ezt a mai fiataloknak írom) hogyan
mutatnának egy mai párshowban, ahol köteleken húznák fel őket,
mindenféle elemeket pászítanának egymáshoz gyorsan, időre, a párjuk
üvöltő biztatására, zuhany alatt áznának szánalmassá, miközben saját
magukat sajnálva zokognának, és fel sem lehet sorolni, milyen
megpróbáltatásokon kellene még a műsor kedvéért keresztülmenniük.
Vajon vállalnák-e ezt a megalázó szereplést? A kérdés
természetesen költői volt. Számukra ugyanis nem létezett az a PÉNZ,
ami a mostani “sztár”-okat – mert mindegyiket így nevezik –
megalázkodásra kényszeríti. Ők a művészetükből éltek. És akkor a
celebekről, a feltöltött ajkú, mellű, fél kilónyi műszempillás, botoxarcú, a
pletykák szerint még Dubajt is megjárt nőkről, és az agyontetovált,
háromajtós szekrény méretű “profikról” nem beszéltem – de nem
is akarok. Sokszor mintha a római kor gladiátorait látnánk az arénában,
ám a jelenre jellemző idétlen röhögések, üvöltözések, kisípolt
káromkodások közepette. Valóban ez kell a népnek…?