Posted by Hajnal László
>Pár év múlva a kapitális gazdasági baklövések tananyagban kiemelt
fejezetben tárgyalják majd a magyar akkumulátorgyártás történetét,
cáfolva azt a tézist, ami szerint nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba
lépni. Lehet! Sőt, nem csak kétszer, többször is. De míg az ötvenes évek
magyar narancs, magyar gyapot hagymázas elképzelései ártatlan tréfák
voltak következményeiket tekintve, az akkugyártási őrület nem az lesz!
Önmagában szemantikai bravúr annak kormányzati sulykolása, ami
szerint: a kínai akkumulátorgyárak ide telepítése magyar nemzeti érdek.
Határozottan nem az, egy galaktikus bűntett, ami még a Neptunuszról is
látszik. Magyar akkumulátorgyárak telepítése is gaztett lenne, nemhogy
kínaiaké!
A magyarországi akkugyártás ugyanis igazi orbánikum, gazdasági,
környezeti agyrém a javából. Egészen konkrétan, akkumulátor
gyártásához semmi, de semmi nem áll rendelkezésre Magyarországon.
Alapanyagként leginkább nikkelre, kobaltra, mangánra, rézre van
szükség, hazai lelőhelyeik szempillantás alatt feltérképezhetők, emiatt
aztán nyersen vagy valamilyen feldolgozott formában ezer meg ezer
kilométerekről kell ide szállítani őket, a környezet védelmének
dicsőségére.
A gyártás iszonyúan energiaigényes! De energia sincs. Ezért az Orbán-
mesterterv szerint újonnan felépített gázerőművek termelik majd az
áramot import gázból – püff neki, még egy rohadt nagy lépés a környezet
szennyezésének érdekében.
Sok víz is kell a gyártáshoz! Nem kell sok víz a gyártáshoz! A
permanens kormányzati hazudozásban annak kell hinni, akinek katód
volt az anyja. Mindenesetre ez év elején Debrecenben a kormányhivatal
honlapjáról két nap után eltűntették azt a tanulmányt, ami szerint bizony
sok víz kell a gyártáshoz.
(https://24.hu/belfold/2023/02/03/debrecen-catl-akkumulatorgyar-
szorolap-hazugsag-vizfogyasztas/)
Nem mellékesen az agyrémet valakiknek működtetni is kéne. De, már
szorgalmasan dolgozó magyar kisembernek is híján vagyunk, s még ha
akadna is egy-két proletár, nem kívánkoznak akkumulátorszalag mellett
tesztelni magukat, hogy hány év múlva mutogathatják őket az
orvosegyetemek hallgatóinak, bizony ilyen is előfordul mellékhatásként
kedves elsőévesek. Ameddig nem írják elő, hogy csak úgy lehet
Fidelitas-tag valaki, ha előtte minimum két évet lehúz valamelyik 20
kilométeres körzetében található akkugyárban, addig maradnak a kínai,
mongol, fülöp-szigeteki nem migránsok. Velük viszont az a baj, hogy
keresetüket nem Magyarországon költik el, tehát fogyasztásukkal nem itt
generálnak forgalmat, s adóbevételt sem a magyar államnak.
Bármilyen termék vagy szolgáltatás előállításának csak akkor van
értelme, ha az bevételt, jövedelmet termel az adott országnak. Az
akkumulátorgyártás nem ilyen. Az országban termel, de nem
Magyarországnak!
Orbán hazugsággyára (száz százalékban hazai termék) azzal kábít,
hogy az autóipar teljes átállítása az elektromos hajtásra maga a zöld
forradalom, aminek természetes része az akkumulátorgyártás.
Ergo+csikidam, aki az akkugyárak ellen van, az a zöld átállás ellensége.
Állítják ezt úgy, hogy ezer kilométerekről szállítják a nyersanyagokat ide,
majd az akkumulátorokat vissza, gázt égetnek erőművekben
széndioxidot bocsátva a környezetbe, rengeteg – egyre szűkösebben
rendelkezésre álló – édesvizet felhasználva, mérgezve. Kínai érdek, kínai
bevétellel, kínai haszonnal, magyarországi szennyezéssel, több száz
milliárd forintos magyar adófizetői támogatásból. Igazi orbánikum!
Az ötvenes évek magyar narancs, magyar gyapot agyréméből sem
származott bevétel, haszon, viszont kárt sem tettek termőföldben,
vízben, környezetben. Az abszurdumnak köszönhetjük viszont a magyar
filmgyártás egyik legnagyszerűbb szatíráját, keserédes vígjátékát, Bacsó
Péter Tanúját.
A magyar akkuról bűnügyi film készül majd.