Posted by K. Varga Ibolya
>Meghalt a Bandi, rövidhír lett belőle: „Az Újpesti vasúti hídról a Dunába
vetette magát egy ötven év körüli férfi…”.
Bandi nem volt még ötven. Az elmúlt két évben többször volt nehéz
helyzetben, elvesztette a munkáját is. Hogy segítsen magán és a
családján újból visszavette az ipart, visszaült
az autóba, utoljára taxisofőrként dolgozott.
Vagyonbevallásában, ha lett volna neki olyan, nem szerepelt volna más,
csupán egy alig több mint ötven négyzetméteres panellakás a
lakótelepen, egy öreg Opel és két egyetemista
gyerek.
Bandinak hiába mondta a kormánypropaganda: nem hagyunk senkit az
út szélén, meg hogy nincsenek megszorítások, meg hogy a kormány
intézkedései a „zembereknek” jó, erősítik a középosztályt, meg hogy aki
akar, az dolgozhat!
Ő akart, mégsem tudott, mert hát mit ér, mihez kezd a egy férfi, aki közel
ötven?
Neki már nem volt türelme, ideje kivárni, hogy majd egyszer, valamikor,
ki tudja mikor, beteljesedik az üres kormányjóslat és jobb lesz, szebb
lesz itt minden. Ő már nem bírta elviselni a tehetetlenség,
a kiszolgáltatottság, a másra utaltság terhét.
Félő, hogy a Bandi, a „bandik” példája süket fülekre talál.
Mert ma itt hiába gyalogol több száz kilométert hóban, fagyban a
munkanélküli melóssal kézen fogva az országgyűlési képviselő, ha a
nagytiszteletű házelnök, aki korábban még nem adott olyan nagyon az
országházi etikettre, megfeddi azért, mert nem frissen borotváltan,
öltönyben érkezik a menetelés végén aznap a Parlamentbe.
Mert ma itt hiába fagyoskodik hetek, hónapok óta az újság-író a köztévé
székház előtt, hogy jogait megvédje.
Mert ma itt hiába is ír nyílt levelet az egyre bizonytalanabb helyzetben
élő színésznő a miniszterelnöknek arról, hogy soha életében nem volt
még ilyen létbizonytalanságban.
Mert ma itt hiába is mennek tíz és százezrek az utcára tiltakozván a
kormány gazdaságpolitikája, intézkedései ellen.
Mert ma itt hiába tiltja meg műveinek színpadi játszását az író, ha úgy
látja, a színház rossz gazdát szolgál.
Mert ma itt hiába tüntet a szólásszabadságért, az utolsó ellenzéki
rádióért, az egyenlő bánásmódért, a munkahelyek megőrzésérét, a
felsőoktatási keretszámokért, ha tetszik a szabadságért bárki, süket fülek
mindenütt.
Néhány nappal ezelőtt a kommunizmus áldozataira emlékeztek. Mi meg
ma a Bandira, a „bandikra”.
Igaz, ma nincs körömletépés, verés, nyirkos börtönök mélye. De van
helyette csendes lepusztulás, számkivetettség, kilátástalanság,
bizonytalanság, munkanélküliség, sokaknak éhezés, nélkülözés.
Ez a mai modern Taigetosz: eldöntik a sorsodat, kitesznek, és magadra
maradsz.
Ha szerencséd van, kibírod, ha nem, akkor marad a Duna, vagy
valamelyik panelház sokadik emelete…
(A szerző most megjelent Csak néztünk, mint a moziban című kötetéből)