Hogy is van/volt ez?

Posted by

>Papp Gyula

>(adalékok az elmúlt 20 év történetéhez)
Láttam személyesen Gyurcsány Ferencet elveszettnek miniszterelnökként 2007-ben, és utána többször is 2009 tavaszáig a Parlament folyosóján egyedül, kirekesztve, megalázó helyzetben. Török Zsolt, akkori MSZP-s képviselő hívott meg a Fogyatékosügyi Bizottság megbeszéléseire, a Jókai úti székházba, heti rendszerességgel. A kapcsolat.hu weboldalról ismert, mint tanárt, aki fogyatékos gyereket tanít.
Létrehoztam egy Fogyatékos embereket segítő csoportot, ami nagyon hatékonyan működött, és erre Zsolt felfigyelt. A bizottsági tagok között voltak országgyűlési képviselők, fogyatékos szervezetek szakemberei, akik valóban tenni akartak ezért a fontos ügyért.

Így csöppentem bele a valódi politikába, és volt alkalmam belepillantani az MSZP belső titkaiba, a párt történetének egyik legfeszültebb időszakában. Kívülálló voltam, főleg ennek köszönhettem a bizalmat egy-egy személyes beszélgetés alkalmával, és persze kitűntem ötleteimmel, eltökéltségemmel is. Gyurcsány Ferenc valójában csak papíron volt Magyarország miniszterelnöke és pártelnök is, az őszödi beszéd mesterségesen kavart botránya után. A Jókai úton Kiss Péter szava számított, a pártfrakcióban és a kormányban pedig az MSZP „erős emberei” irányítottak, ahogy 2004 ősze és 2006 tavasza között is. Ide nem Gyurcsány gyengesége, hanem az MSZP belső helyzete vezetett, melyben az újdonsült pártelnök és miniszterelnök csak létszámilag kapta a többség támogatását. A „régi” prominensek, Szili, Szekeres, Kiss Péter, Szanyi… inkább szabadultak volna tőle az ismert okokból. Meg is tették! Sok évig Gyurcsány Ferenc volt a „NEMZET LÁBTÖRLŐJE” , ahogy Orbán szíve szerint nevezné. Szidta őt Mariska néni Bekepálhalmaalsóról, Pista bácsi Tápiólefetyefelsőről, mert a „Kossuth Rádió tán csak nem hazudik!”,

Miközben az álnemzeti, álkeresztény, álbaloldali pártok erősödtek, újak alakultak a Gyurcsány elleni folyamatos karaktergyilkosság hatására… Gyurcsány Ferenc nem lesz Magyarország miniszterelnöke, ezt be is látta, de ki merem jelenteni, ennek nem Ő az igazi vesztese, hanem a magyar társadalmi fejlődés, amit megélhetési politikusok aljas önzéséből vesztegettünk el az eltelt 17 évben, és még ki tudja meddig.

Nem Gyurcsány hazudott, nem Gyurcsány kúrta el, ő nem lopta el a 25 milliárd Eurót, amivel Orbánék vádolták, hanem a 2009-ben lehívott 20 milliárdot 21,7-re kiegészítve a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékához tette, a forint védelmében. A maradék 5 milliárd kölcsönt Orbánék hívták le a MOL megvásárlására. Orbán egészen addig fogja vigyorogva bejelenteni a választás éjszakáján, hogy „Győztünk”, amíg az önző „ellenzéki önjelöltek” gyurcsányoznak és Dobrev Klárát háttérbe taszítják. Kellene végre a magyar politikában egy alapos nagytakarítás, és erre ma senki sem alkalmasabb Dobrev Kláránál és csapatánál.

Címkép:  Gyurcsány oldalvonalon