Posted by Barack Obama
Már 17 napja, hogy a Hamász szörnyű támadást indított Izrael ellen, és több mint 1400 izraeli állampolgárt ölt meg, köztük védtelen nőket, gyerekeket és időseket. E kimondhatatlan brutalitás után az amerikai kormány és az amerikai nép osztozott a családok gyászában, imádkozott a szeretteik hazatéréséért, és joggal vállalt szolidaritást az izraeli néppel.
Amint azt egy korábbi bejegyzésemben kifejtettem, Izraelnek joga van megvédeni polgárait az ilyen önkényes erőszakkal szemben, és teljes mértékben támogatom Biden elnök úr felhívását, hogy az Egyesült Államok támogassa régi szövetségesünket a Hamász elleni küzdelemben, katonai képességeinek felszámolásában és a több száz túsz biztonságos visszatérésének elősegítésében családjaikhoz.
De még ha támogatjuk is Izraelt, azt is világossá kell tennünk, hogy nem mindegy, hogyan folytatja Izrael a Hamász elleni harcot. Különösen az számít – amint azt Biden elnök úr többször is hangsúlyozta -, hogy Izrael katonai stratégiája megfelel-e a nemzetközi jognak, beleértve azokat a törvényeket, amelyek a lehető legnagyobb mértékben igyekeznek elkerülni a polgári lakosság halálát vagy szenvedését. Ezeknek az értékeknek a betartása önmagáért is fontos – mert erkölcsileg igazságos, és tükrözi a minden emberi élet eredendő értékébe vetett hitünket. Ezeknek az értékeknek az érvényesítése a szövetségépítés és a nemzetközi közvélemény alakítása szempontjából is létfontosságú – mindezek pedig kulcsfontosságúak Izrael hosszú távú biztonsága szempontjából.
Ez egy rendkívül nehéz feladat. A háború mindig tragikus, és még a leggondosabban megtervezett katonai műveletek is gyakran veszélyeztetik a polgári lakosságot. Ahogy Biden elnök úr nemrégiben Izraelben tett látogatása során megjegyezte, Amerika maga is időnként elmaradt magasabb értékeinktől, amikor háborúba keveredett, és 9/11 után az amerikai kormány nem volt érdekelt abban, hogy még szövetségeseink tanácsát is meghallgassa, amikor az Al-Kaida elleni védekezésünkre tett lépésekről volt szó. Most, az izraeli polgárok szisztematikus lemészárlása után, amely a zsidó nép elleni üldözés legsötétebb emlékeit idézi fel, érthető, hogy sok izraeli követeli, hogy kormánya tegyen meg mindent a Hamász kiirtása érdekében, hogy ilyen támadások soha többé ne fordulhassanak elő. Ráadásul a Hamász katonai műveletei mélyen beágyazódtak a Gázai övezetbe – és úgy tűnik, hogy a vezetése szándékosan a civilek között rejtőzködik, veszélyeztetve ezzel éppen azokat az embereket, akiket állítólag képviselnek.
A világ mégis szorosan figyeli a térségben zajló eseményeket, és minden olyan izraeli katonai stratégia, amely figyelmen kívül hagyja az emberi áldozatokat, végső soron visszafelé sülhet el. A gázai bombázásokban már több ezer palesztin vesztette életét, sokan közülük gyerekek. Százezreket kényszerítettek ki otthonaikból. Az izraeli kormány döntése, hogy elvágja az élelmiszert, a vizet és az áramot a fogságban lévő civil lakosságtól, nemcsak azzal fenyeget, hogy súlyosbítja a növekvő humanitárius válságot; ez generációkon keresztül tovább keményítheti a palesztinok hozzáállását, alááshatja az Izraelnek nyújtott globális támogatást, Izrael ellenségeinek kezére játszhat, és alááshatja a régió békéjének és stabilitásának elérésére irányuló hosszú távú erőfeszítéseket.
Ezért fontos, hogy azok, akik közülünk Izraelt támogatják a szükség idején, olyan stratégiát támogassanak, amely cselekvésképtelenné teheti a Hamászt, miközben minimalizálja a további civil áldozatok számát. Izrael közelmúltbeli változása, hogy segélyszállító teherautókat enged be Gázába, amit részben a Biden-kormányzat színfalak mögötti diplomáciai erőfeszítései ösztönöztek, biztató lépés, de továbbra is a nemzetközi közösség élére kell állnunk a kritikus fontosságú segélyek és ellátmányok gyorsabb eljuttatásában az egyre kétségbeesettebb gázai lakossághoz. És bár a jövőbeli béke kilátásai távolabbinak tűnhetnek, mint valaha, fel kell szólítanunk a régió valamennyi kulcsfontosságú szereplőjét, hogy működjenek együtt azokkal a palesztin vezetőkkel és szervezetekkel, akik elismerik Izrael létezéshez való jogát, hogy elkezdjék megfogalmazni a palesztinok számára az önrendelkezésre irányuló jogos törekvéseik megvalósításának életképes útját – mert ez a legjobb és talán egyetlen módja a tartós béke és biztonság elérésének, amelyre a legtöbb izraeli és palesztin család vágyik.
Végezetül, egy rendkívül összetett helyzet kezelése során, ahol oly sok embernek fájdalmai vannak és érthető módon a szenvedélyek magasra csapnak, mindannyiunknak mindent meg kell tennünk, hogy a legrosszabb félelmeink helyett a legjobb értékeinket mutassuk be.
Ez azt jelenti, hogy mindenhol és mindenféle formában aktívan szembe kell szállnunk az antiszemitizmussal. Ez azt jelenti, hogy el kell utasítanunk az izraeli nép által most átélt szörnyű tragédia lekicsinyítésére irányuló erőfeszítéseket, valamint azt az erkölcsileg csődöt mondó felvetést, hogy bármilyen ok valahogyan igazolhatja ártatlan emberek szándékos lemészárlását.
Ez azt jelenti, hogy el kell utasítani a muszlimellenes, arabellenes vagy palesztinellenes érzelmeket. Azt jelenti, hogy nem szabad minden palesztint egy kalap alá venni a Hamasszal vagy más terrorista csoportokkal. Azt jelenti, hogy óvakodni kell a gázaiakkal szembeni dehumanizáló nyelvezetektől, vagy attól, hogy a palesztin szenvedést – akár Gázában, akár Ciszjordániában – lényegtelennek vagy törvénytelennek minősítsük.
Azt jelenti, hogy elismerjük, hogy Izraelnek minden joga megvan a létezéshez; hogy a zsidó nép igényt tart egy biztonságos hazára, ahol ősi történelmi gyökerei vannak; és hogy voltak olyan esetek, amikor a korábbi izraeli kormányok komoly erőfeszítéseket tettek a vita megoldására és a kétállami megoldáshoz vezető út megteremtésére – olyan erőfeszítéseket, amelyeket a másik fél végül visszautasított.
Ez annak elismerését jelenti, hogy a palesztinok is generációk óta élnek a vitatott területeken; hogy sokan közülük nemcsak Izrael megalakulásakor kényszerültek lakóhelyüket elhagyni, hanem továbbra is erőszakkal kényszerülnek lakóhelyüket elhagyni egy telepes mozgalom miatt, amely túl gyakran kap hallgatólagos vagy kifejezett támogatást az izraeli kormánytól; hogy azok a palesztin vezetők, akik hajlandóak voltak engedményeket tenni a kétállami megoldás érdekében, túlságosan gyakran nem sokat tudtak felmutatni erőfeszítéseikért; és hogy a jóakaratú emberek anélkül is kiállhatnak a palesztinok jogaiért és ellenezhetnek bizonyos izraeli kormányzati politikákat Ciszjordániában és Gázában, hogy antiszemiták lennének.
Talán mindenekelőtt azt jelenti, hogy nem szabad mindig a legrosszabbat feltételeznünk azokról, akikkel nem értünk egyet. Az állandó harag, trollkodás és félretájékoztatás korában a közösségi médiában, amikor oly sok politikus és figyelemfelkeltő látja előnyét annak, hogy a fény helyett a hőséget ontja, talán irreálisnak tűnik, hogy bármilyen kérdésben tiszteletteljes párbeszédet várjunk – még kevésbé egy olyan kérdésben, amelynek ilyen nagy a tétje, és amelynek már annyi vér folyt. Ha azonban fontos számunkra, hogy a béke, a biztonság és a méltóság lehetőségét nyitva tartsuk az izraeli és palesztin gyermekek jövőbeli generációi számára – csakúgy, mint a saját gyermekeink számára -, akkor mindannyiunk feladata, hogy legalább arra törekedjünk, hogy saját szavainkkal és tetteinkkel példát mutassunk, milyen világot szeretnénk, hogy örököljenek.
A DeepL fordítása