Posted by Pársoros jegyzetek
>Nagy Bandó András
>Gondoltam, most már írok pár sort Dúró asszonynak, úgy is, mint könyvdaráló anyának és hivatásos álszentnek! Nem akarom, nem is szeretném győzködni, meggyőzni meg kiváltképp nem, olyanokra, akiknek fából faragták a fejét, nem pazarolunk sem időt, sem billentyűzet leütést, minek? Értelmetlen és haszontalan, gyakorlatilag meggyőzhetetlen.
Hogy is bírnám megértetni vele, hogy téved. Hogy túltolta a konzervatív biciklijét. Hogy nem attól lesz homoszexuálissá egy 18 év alatti kamasz, aki tulajdonképpen már majdnem felnőtt, sőt ma már felnőttebb, mint egy parasztvakított, kora szerint felnőttnek tekinthető kormánybarát és -hű választópolgár. Hogy aki a sajtófotókat szeretné látni, nem azért vált jegyet, mert eldöntötte, hogy addig bámulja a homoszexuálisokat ábrázoló fotókat, míg meg nem születik benne a döntés, hogy márpedig ő ezt az utat szeretné bejárni, vége a csajozásnak, a pasizásnak, új életet kezd, mert maga alá gyűrték a fotók.
Hogy értessem meg D. D. asszonysággal, hogy a biológia nem fotók nézegetése közben kezd el működni? Hogy az emberi szervezet, a test a születéskor kezd azzá lenni, amit kamaszként vagy felnőttként fedez föl az ember. Hogy magyarázzam el neki, hogy a fotók látása esztétikai élmény, s azok, akik ezekre a fényképekre kíváncsiak, nem kukkolni térnek be a kiállításra, hanem mindenre, a világ egészére kíváncsi tárlatlátogatók, olyanok, akik a világot épp azért szeretik és értékelik, mert nem sablonos, nem álszent konzervatív gondolkodók által tervezett és kivitelezett mindenség.
Hogy értessem meg D. D. anyukával, hogy ebben a nyitott, konzervatív zárkáktól mentes, szabad gondolkodásra vágyó világban naivnak kell lennie annak a szülőnek, aki azt hiszi, hogy „amikor eljő az ideje”, ő fogja elmagyarázni a gyerekeinek, hogy nem a gólya hozza a kisbabát, hogy ő fogja megtanítani a gyerekeinek mindazt, ami a szerelemből indul, a szeretésben teljesedik ki, és házasságban, családalapításban válik teljessé, befejezetté. Miért is lehetne esélyem egy jószándékú beszélgetésre, melyben kifejteném, hol tartanak ma a kis- és nagykamaszok, korunk tinédzserei, azok a 18 év alattiak, akiket ki akart, ki szeretett volna tiltatni a World Press kiállításról.
Hogy értessem meg D. D. védőangyallal, hogy a kamaszoknak vannak szüleik, akik nem csak kenyeret tesznek a család asztalára, de beszélgetnek is a gyerekeikkel, nevelik mindegyiküket, szóba hozzák a párkapcsolatokat is, legtöbbször fölöslegesen, mert a gyerekek titkon mosolyogva vagy beszólásokkal reagálnak olyan dolgokra, melyekről jóval többet tudnak, mint amennyit a szülők igyekeztek, próbáltak volna elmondani. Hogy értethetném meg ezzel az anyukával, hogy ez már nem a nagymamáink és nagyapáink, nem dédszüleink kora, amelyben még nem beszéltek nyíltan a másságról, igaz, titkon akkortájt is kikerülhetetlen volt. Nem abban a korban élünk, amikor egy asztali beszélgetésnél még figyelmeztették egymást a felnőttek, hogy vigyázz a nyelvedre, „gyerek” van a közelben. Abban a korban még „hallgass!” volt a neve a kamaszoknak, ma pedig csak akkor tudnak lépést tartani velük a szülők, ha meghallgatják a véleményüket, ha kíváncsiak a világlátásukra, legfőképp pedig csupán irányítgatják őket, de nem szabják meg az útjuk irányát.
És hogy értessem meg D. D. anyával, hogy születhetett volna neki is homoszexuális gyereke, és anyaként akkor is szeretnie illett, kellett volna, mert „az is” az ő szülötte. Konzervatív hajlamú keresztény anyaként nem tagadhatta volna meg tőle a szülői szeretetet. Isten elleni vétek lett volna.
Így gondolom liberális keresztényként és egyszerű apaként.
Címkép: Pápai Gábor: Duró Dóra Kidobja a mesét