Posted by Háy János: Dzsigerdilen – A szív gyönyörűsége
H. Móra Éva
Mi újat írhatnék egy olyan könyvről, amely először 1996-ban jelent meg, s amelyről azóta számos ismertető, kritika, olvasói vélemény, elemzés, tanulmány íródott? – így aggódtam sokáig. Aztán megnyugtattam magam: 1996 óta felnőtt egy nemzedék; tagjai akkor születtek, ma fiatal felnőttek, s nekik bizonyára újdonság a most ismét kiadott regény.
Rejtélyes a cím; aki beüti a keresőbe a Dzsigerdilen szót, s a jelentését keresi, nem sokra megy vele. Gondos filológusok kiderítették, hogy a fülszövegen olvasható Jókai-idézet – amely némi magyarázatul szolgálna – nem valódi. Kiderült továbbá, hogy a szó Párkány várának a török neve. Háy János regényében azonban mást jelent. Végig kell olvasni, hogy rájöjjünk – nem, inkább megsejtsük –, hogy metaforáról van szó, méghozzá olyanról, amely többféle dolgot sűrít egyetlen képbe. Többször találkozunk az ásás-motívummal: a szereplők megszállottan keresik a föld mélyében rejlő hatalmas gyémántot, a szív gyönyörűségét. Máskor a csillagos égbolt ékességét, a holdat nevezi így, amire ha felnéz valaki, csillapodik lelke fájdalma. Megint máskor a gyöngylányt, Annát említi e névvel, aki magát a szerelmet testesíti meg, akiért a négy fiú útra kel, hogy megszerezze, akiért az öreg fegyverkovács férj képes megalázni magát férfiasságában, s akiért fogva tartója, a török Köprüli szerelmi bánatában meghal. A törökök viszont Buda várát tartják a szív gyönyörűségének, mivel elképzelésük szerint valahol mélyen a vár alatt rejlik a hatalmas gyémánt, ezt akarja megszerezni a szultán. Építtetett a gyémánt számára egy dzsámit is, ahol majd a meglelt kincset elhelyezik.
Mi hát ez a dzsigerdilen? A vágyak vágya, a cél, amiért érdemes élni. (Az ál-Jókai-idézet szerint „életet adni, szablyát villantani”) Kinek a kincs, a gazdagság az élete célja, kinek a szerelem, kinek valamiféle erkölcsi mérték. (Gyönyörűek az itt-ott beékelt nagyapa-nagyanya-jelenetek, amelyekben erre történik utalás. És jellemző az a jelenet is, amelyben az Úr aranyakat szór le az égből az embereknek; néhányuk szétnyitja mellkasa fölött a ruhát, hogy szívébe fogadja a jelképessé vált aranyat, de legtöbbjük nem fogja fel átnemesített értékét, s a zsebüket tömködik tele.)
A történet a török hódoltság idején játszódik, de ne számítsunk szabályos történelmi regényre, a kor csak a cselekmény hátteréül szolgál. Sőt: talán nem szentségtörés, ha kimondom: a szerző mintha nem is akarta volna túlságosan kimunkálni a cselekmény részleteit. Roppant egyszerű, néhány szóval összefoglalható: egy felvidéki kis faluból négy fiú útra kel, hogy imádottjukat, a nemrég eltűnt Annát megtalálják. Hárman – különböző életutakat bejárva – meghalnak, s csak Rák Móric marad életben (elhagyva a kétszázadik oldalt tudjuk meg a nevét!), s lel rá Annára, de szerelmük nem sokáig tart. Közben az egyébként gyenge fizikumú Móric mintegy „mellékesen” csapatot szervez, s visszafoglalják a töröktől Kanizsa várát. No, itt már – s még sok helyen, különösen a regény utolsó harmadában – a megszokott, hamisítatlan Háy-humor szól az olvasóhoz. „Van neki cselekménye, szerkezete” ígéri a fülszöveg (jól tudjuk, ezt is az író maga fogalmazza saját könyveihez), nos – a cselekményről már beszéltünk – a szerkezet is igencsak háyos. A történet keretét egy „töröknyaló” úr, Szilveszter temetése adja, ehhez vissza-visszatér olykor, de rengeteg a kitérő, a mellékszál, az időben és térben egymásra mosott elem, az anekdotázás.
Rendkívül szórakoztató nagyvonalúsággal kezeli a történelmi személyeket és eseményeket. Mulatságos például, ahogy az Úr egyik angyala megkörnyékezi a Szent Liga létrejöttében érdekelteket, mindegyik előtt afféle „mézes madzagot” elhúzva, majd lazán Szent Szövetségnek nevezi az egyesülést. Komikus, szinte burleszkbe illő módon ábrázolja az Urat és angyalait: „[az Úr] rémesen elverte angyalait, pálcával sorban mindegyik fenekére ráhúzott egy jó nagyot, s az angyalok meg mondták ütések előtt és ütések után: – Juj, juj, juj.” A szultánt álmában dzsinnek lepik meg, kotorásznak a fejében, testében, hogy elvigyék a lelkét. Buda ostrománál az ellenséges ágyúgolyók beszélgetnek ilyen stílusban: „Jó napot, jó napot, kend merre tart?” I. Lipótot lopó Lipótnak, XIV. Lajost szagarossz Lajosnak nevezi. A vár ostromakor a török asszonyok öntenek forró levest az ostromlók nyakába, de mire lejjebb ér a leves, már kellemessé válik a hőmérséklete, s akit ér, jóízűen fogyasztja… – és így tovább, nem pihennek a nevetőizmaink.
Azonban igen éles szemű, pontos megállapítások is jelen vannak a szövegben a világról, a társadalmakról, az emberi természetről – ezek minden korban, napjainkban is helytállóak. „Ne mondj olyat, hogy a szíved szakadozik nemzetedért, a hatalom kell, amihez hozzászoktatok, amiről lemondani nektek lehetetlenség.” „A főrendi urak […] (h)atalmuk nagyságát méregették, melyikük fed le varas tenyerével többet a világból, s kit kéne semmivé tenni ahhoz, hogy nekik maguknak még több juthasson.” „Kezdetben csak nézelődtek, később elrabolták […] a csillogó ékítményeket. Most már alig akad rabolni való a föld színén.” De az egyszerű parasztot sem kíméli: „Megpusztult a Lajosék malaca – kiabálták egymásnak, s közben csak azt vizslatták, a sajátjuk miként kövérül.” Mindezek ellenpontjaként a négy kisfiú gyermeki; s a megidézett nagyszülők egyszerű, magától értetődő erkölcsi tisztasága áll.
Végül igen fontos ennek a műnek a nyelvezete. Az említett humoros, parodisztikus elemeken kívül az egész szövegre jellemző a képekben gazdag, archaikus nyelv, amely beöleli nemcsak a régies kifejezéseket, szóképzéseket, fordulatokat, de a gyerekmondókák, legendák, mesék, anekdoták nyelvét is.
Számlálhatatlanul sok apró mozzanaton megakad a szemünk. Mindenki ismerheti a kuruc kesergőt: Rajtunk német dúl, rajtunk török jár… (egyes változatokban fordított a sorrend). A regény egyik szereplője így biztatja a másikat: „Ám mégse legyen keseredés, hisz jobbunk a királyé, balunk a szultáné, de középen még lehetünk önmagunk.” Szellemes.
Nem tudtam megállni, hogy ne készítsek egy kis gyűjteményt a gyöngy szavunk előfordulásáról – tudjuk, török jövevényszó! –: gyöngyruhában jár, gyöngyöm, gyöngymagom, gyöngykincs, gyöngyékszer, tengerek gyöngyszobái, gyöngyasszony, gyöngyszemű lány, gyöngyöző asszonyi ruha, gyöngyszép ifjú nő, gyöngykék vizű tó, gyöngyszerszámos paripa, gyöngykirakásos török trón, bontogatta gyöngyarany haját, puhagyöngy test – s a sor nem teljes…
Bámulatos, mennyiféle nyelven képes megszólalni Háy János. Sokan csak a mai, modern, élőbeszédszerű, olykor gúnyos (kissé trágár) stílusát ismerik; nekik ajánlom a Xanadu számomra Oscar Wilde-ra és az Énekek énekére emlékeztető nyelvét; vagy a Mamikám kezdetleges, kiejtéshűen lejegyzett beszédmódját; külön a verseiben megmutatkozó személyes hangját – és legújabban, felsőfokban említve a Dzsigerdilent.
Háy János (Fotó: Valuska Gábor)
Háy János: Dzsigerdilen – A szív gyönyörűsége
Európa Kiadó, Budapest, 2023
376 oldal, teljes bolti ár 4999 Ft,
online ár a kiadónál 3749 Ft,
ISBN 978 963 504 8151
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
Van neki cselekménye, szerkezete, stílusa – van neki mindene. Van benne hősiesség, kaland, szerelem, vér – van benne minden. Ez egy rendes regény. Ha titkos kapuit felnyitod: magához vonz. Ha elkerülöd, örök életedben hiányozni fog.