Ököl és jog

Posted by

Szekeres István
>Az ökölvívás az egyik magyar sikersportág. Volt. Nyolc olimpiai bajnoka tíz aranyat nyert; Papp László egymaga hármat. A klasszikus, technikás vívás volt az amatőr ökölvívás, mint önvédelmi sport eszménye és célja. Hagyományosan az ebben a szellemben küzdő, erős válogatott csapataink voltak, technikailag nagyon képzett kiválóságokkal a soraikban szinte minden súlycsoportban. Hosszú ideje, lényegében a Kovács Kokó és Erdei Zsolt fémjelezte korszak óta csak egy-egy magyar esélyes tűnik fel a világversenyeken.

Perifériára került az ökölvívás a magyar sportban. De perifériára az amatőr ökölvívás is a világ sportjában, már az olimpiai szereplése is kérdőjelet kapott.
A televíziós krimik brutalitásözönében szocializálódott tömegek érdeklődése a háromszor három perces vívásról átszivárgott a sok menetes, agyonreklámozott profibokszba, majd folyik onnan is tovább, a brutális ketrecharc irányába. Ezt a válságot itthon tovább mélyíti az ökölvívó-szövetségben nemrég kitört háborúskodás. Hónapok óta áll a bál, szembe került elnök és elnökség.

A legtömörebb összefoglaló a sportal.hu-honlapon jelent meg: A szervezet élére januárban megválasztott Kurtucz Csaba még szeptemberben „üzent hadat” az elnökségnek, amelynek tagjaival nem hajlandó együtt dolgozni. Rendkívüli elnökségit írt ki, hogy megbuktassa „ellenlábasait”, a sportért felelős államtitkárság azonban közbeszólt, így az elnökség és az ellenőrző testület mellett Kurtucznak is le kellett mondania. A küzdelmet a november 18-ra tervezett tisztújító közgyűlés döntheti el, amelyen az elnök újra indul a pozícióért. Bizonyos értelemben részletkérdés, de a sportújságírás mai megítélése szempontjából
nagyon is fontos, hogy sportal.hu-n kiváló kollégám, Szekeres Tamás (névrokon!) példamutató oknyomozást folytat.

Visszatérve… A Pálos Péter, az ellenőrző testület elnöke által összeállított bűnlajstromon szerepel például, hogy Kurtucz az elnöksége alatt mintegy 170 millió forintot fizethetett ki szabálytalanul, mert minden, 5 milliót meghaladó pénzmozgáshoz az ellenőrző testület jóváhagyására lett volna szükség. (Pálos Péter a cikk megjelenése után korrigált: „Nem én állítottam bűnlajstromot, hanem az elnökség, és a közmédiában is az elnökség egyik tagja, név szerint Szabó Sándor osztotta meg ezeket az információkat. Részemről annyi történt, hogy az államtitkárnak írt levelet én írtam alá, mert az elnökség tagjai azt már nem vállalták fel, viszont a tudtom és beleegyezésem nélkül közzé tették.”)

A Sportálnak számos részletet elmondott: „Több számla van, amelyeket elnökségi ülésre hivatkozva nyújtottak be, ezeken szerepel SPAR-os bevásárlás, pálinkavétel. Az elnök úr bérautót használ, és amikor jöttek büntetések tilosban parkolás vagy gyorshajtás miatt, azokat is elszámoltatta. Gyakorlatilag egyedül gazdálkodik. Egy személyben ő az elnök, a főtitkár, a gazdasági igazgató, a szövetségi kapitány. Mint egy király úgy irányít. Olyan légkört teremtett a MÖSZ irodájában, amilyen soha nem volt a Magyar Ökölvívószövetség közel 100 éves fennállása alatt. Mindenki már félve, gyomorgörccsel megy be dolgozni, a dolgozók nem vehetik fel sem az elnökségi tagok sem az ellenőrző testület Kurtucz által megnevezett tagjainak a telefonját, mert azt mondta, hogy ellenkező esetben kirúgja őket, mint azt tette a könyvelővel, a fizikoterapeutával , a keretorvossal, és még sorolhatnám… Gyakorlatilag a könyvvizsgálót sem engedi dolgozni, sőt, először őt is kirúgta, de mivel nem tudta ezt az elnökség előtt megindokolni, ezért úgy tett, mintha ki sem rúgta volna, a szükséges vizsgálati anyagoknak viszont azóta is csak egy részét adta át.”

A szövetség az idén összesen 820 millióból gazdálkodik. A dologi kiadási tervük 170 millió forint volt egész évre, ennek viszont a dupláját, 340 milliót sikerült elkölteni, már az év első felében. Kurtucz Csaba elnök a túlköltekezés okának az edzőtáborozások költségeit jelölte meg. Az ellenzéke viszont hiányolja a tételes elszámolást, mi több, az elnök kiemelkedően magas fizetését is kifogásolja. Megjegyzem: a sportszövetségekben az elnök általában társadalmi
munkában dolgozik.

„Az elnökség bizonyos tagjai ellen eljárást indítottunk költségvetési csalás esetében. Ez folyamatban van, a rendőrséggel felvettük a kapcsolatot, a nyomozási szakasz elindult” – nyilatkozott az M1-nek az elnök. Az egész helyzetet így értékelte: „Az olimpiai felkészülésben nem volt megfelelő pénz elkülönítve az edzőtáborokra. Én úgy gondoltam, hogy ez szakmailag nagy hiba. És itt azonnal lépéseket kellett tennem. Az akkori válogatott edzőt, a szövetségi kapitányt el is kellett mozdítani a pozíciójából. Új csapatot kellett összeállítani.”
A november 18-i tisztújítás kampánya is úgy zajlik, mint valami utcai boksz…
Az egész ügy végére már csak a rendőrségi nyomozás és a jog tehet pontot.

A sportág egyik régi, reprezantatív képviselője nem derűlátó. úgy fogalmazott a szigorúan magánbeszélgetésünkben: az államtitkárság majd kiáll az elnök mögül, de mivel ez is a „mi kutyánk kölyke” esete, az egész balhét valahogyan elsimítják. Akárcsak a tenisz- szövetség különös sorsú milliárdjainak az ügyét.

Címkép: a Sportál telitalálat illusztrációja; ki kerül a szorító padlójára?