Posted by A politikai polarizáció több nyugati országban odáig fajult, hogy immár nem a nemzethez tartozás, hanem egy sokkal szűkebb csoport tagsága határozza meg a politizáló emberek identitását. Az amerikai elemző ezt törzsi szellemnek nevezi, az olasz szkizmagenézisnek – olvasható a Metazin szemléjében.
„A törzsiség jóval több, mint a pártoskodás. A szembenálló táborok nem pusztán eltérő politikai nézeteket képviselnek, hanem másként látják a történelmet, a földrajzot, a gazdaságot, a kultúrát és persze a vallást is” – idéz a New York Review of Booksban Fintan O’Toole-tól.
Az ilyen fokú ellenségeskedés esetén magától értetődő az a különben botrányos magatartás, amely abban áll, hogy az egyik oldal sehogyan sem tudja legitimnek elfogadni amásik választási győzelmét. Hiszen életveszélyes fenyegetést lát benne. Amerikában és Európában egyaránt létrejöttek olyan tömeges identitásformák, amelyeket nem a demokratikus állam alapfeltételeit jelentő intézmények és törvények iránti lojalitás tart össze, hanem valami más. A csoporthoz tartozás, a vezető iránti különösen erős bizalom. O’Toole szerint a vezető politikusoknak vonzó lehet a törzsiség, mert könnyebb kezelni, mint a hagyományos demokráciát. A demokráciában ugyanis számon kérhető, hogy sikeresen működnek-e. Nem úgy a törzsi keretek közt: itt a sikertelenség megbocsáttatik, mert a hívek semmiképp sem szeretnének szívességet tenni az ellenfélnek. Sőt, a kudarc még fokozhatja is az összetartást, csak el kell hinni, hogy az ellenfél okozta. Ezt esetben a mi csoportunk áldozat, az ilyen érzés pedig pótlólagos energiát kölcsönöz a közösségnek.
O’Toole Susan Neimannak a Metazinban is ismertetett A baloldal nem woke című könyve kapcsán írja mindezt. A Berlinben élő szociológus szerint a baloldalt eluraló woke felfogás szakít a hagyományos baloldali értékekkel. A törzsiséget állítja az egyetemesség helyébe, azt gondolja, hogy az igazság az erőből ered, és nem hisz a haladás lehetőségében, pedig progresszívnek nevezi magát. O’Toole ehhez azt teszi hozzá, hogy elnyomónak nevezni a fehér heteró bányászt csaupán a bőrszíne miatt egy józanul gondolkodó szemében képtelenség, márpedig a woke mozgalom megkívánná ettől a bányásztól, hogy bánja meg bűnét. A baloldali O’Toole elkeseredetten állapítja meg hogy a woke baloldal emiatt megkülönböztethetetlen az ellenségeitől.
Azért az ellenségek nagyonis meg tudják egymást különböztetni. Erről ír a Corriere della Serában Mauro Magatti milánói szociológiaprofesszor. „A demokrácia akkor lehet stabil, ha képes beforrasztani a törésvonalakat, amelyek minden társadalom életében rendszeresen keletkeznek az együttélés szövetében” – olvassuk cikkében. Ebből az következik, hogy akkor van egy rendszerben stabilitás, ha képes korlátok között tartani a politikai szereplők radikalizációját. Márpedig a Nyugat egyre több példával szolgál ennek az ellenkezőjére. Németországban a mérsékelt pártok rossz teljesítményére a radikális bal- és jobboldal megerősödése a válasz. Amerikában pedig a kibontakozóan lévő Biden-Trump elnökjelölti küzdelem mögött radikális, intoleráns erők sorakoznak fel mindkét oldalon. Magatti Gregory Bateson néhai antropológushoz fordul a jelenség leírásához. Ő a harmincas években új- guineai törzsek életét tanulmányozva írta le a szkizmagenézis fogalmát. E közöségekben ugyanis szkizmát, szakadást idézett elő, ha az egyes csoportok a kölcsönös sértések és támadások spiráljába keveredtek. Ilyenkor a társadalom cselekvőképtelenné vált, megbénította a háborúskodás. Bateson példája alapján Magatti azt állítja, hogy mivel Nyugaton az egyre jellemzőbben szemben álló két tábor, a progresszívok és a populisták egyike sem tudja a másikat legyőzni, de eltűrni is egyre kevésbé képes, csakugyan a bénultság veszélye fenyeget.
A megoldás az lenne, ha valamelyikük valami egészen új ötlettel állna elő. Ilyen volt a hetvenes évek stagnációs és inflációs válsága nyomán Reagan amerikai elnök és Thatcher brit kormányfő politikája, a korlátozott neoliberalizmus, amely kimozdította a Nyugatot a holtpontról. A most zajló szkizmagenézist megállító új ötletet Magatti leginkább azoktól a gazdasági szereplőktől várja, akik a fenntartható fejlődés módját keresik. Nem fejti ki azonban, mitől tudnák ők megállítani az ellenségeskedés veszedelmes spirálját.
Címkép: Törzs Újguineában